Harmadik nap, kezdem elveszíteni az időérzékem, erőfeszítésbe kerül kitalálni, hogy melyik nap is van. Az előző este nagyon lehűlt a levegő, villámlott, mennydörgött, de hogy szerelem-e az ilyesmi, nem tudom megítélni. A hirtelen időváltozás elhalasztotta a szentivántüzet, de remélhetőleg lesz még erre alkalom. A ház kutyája nagyon félt a viharos időtől, néhány lány viszont épp ellenkezőleg, kiszaladt a zuhogó esőbe a szentiván éji vízözönt üdvözölni. A fürdés után némi toroksimogató segített felcsendíteni többnyelvű dalolást.

Nincs anyázás!

Reggel még a Parti Nagy szövegrészlettel foglalkoztunk, megismerkedtünk egymás megoldásaival, például a szerb nyelvre fordító Erna a fitneszpirinyót fitnesztörpére fordította, kápócseresznyéből pedig terrorista- vagy szadistacseresznye lett. Az olasz Lorenzótól megtudtuk, hogy az olaszban a magyar megáll az eszem kifejezésre legalább ugyanolyan jó képszerű megfelelője létezik, amelynek a tükörfordítása leesik a karom.

Sokat foglalkoztunk az eltorzított káromkodásokkal, meg kellett állapítani, hogy a magyar és a német káromkodást nem lehet összehasonlítani.

Rácz Péter a káromkodásokat illetően azt javasolja, hogy figyelni kell, ki hogyan beszél, ne kerüljük el a falusi kocsmákat, olvassunk olyan szerzőket, akik példásan teljesítenek e téren, fedezzük fel az anyanyelvi káromkodásokat. A fitneszvilágban játszódó műben nyilván a mai szlenggel kell operálni. El kell menni fizikailag is, meg fejünkben is olyan társadalmi rétegek világába, ahová egyébként eszünk ágában sincs elmenni. A fordítási megoldásoknak közérthetőnek kell lenniük, nem szabad valamelyik földrajzi régió tájnyelvén megszólalnia, ha ezt ugyanezen nyelvterület másik szélén nem értik.

Nem árt, ha tudjuk a határunkat, vélekedik a szemináriumvezető, vagyunk itt vagy tizenöten, és lehet, hogy csak egyetlenegy akad, akinek fekszik ez a fajta szöveg.

Nem minden kultúrában természetes az indulatok verbális kiélése, például a japánban a káromkodások fele kimaradna, nem szokás az ilyesmi. Létezik ugyan a japánban is, csak sokkal kisebb mennyiségben, és nem olyan csúnya, semmi szex, isten vagy anya. Legfeljebb állat.

Rácz Péter szerint viszont óvatosan kell bánni a kihagyásokkal, és nem fordítani, hanem a megfelelőjét megtalálni egy-egy szaftosabb véleménynyilvánításnak. És erősen szerzőfüggő a káromkodás, nem mindenki alkalmazza.

A japán Kazumi még azzal is érvel az enyhébb fogalmazás mellett, hogy a Parti Nagy szöveg esetében a káromkodás nem tartozik hozzá a sztorihoz. – Az élethez viszont hozzátartozik – szögezi le Rácz Péter.

Ezután a nagy igazság után áttérünk versfordításra. Schein Gábor Éjszaka, utazás című kötetéből kapunk néhány költeményt, és az Olvadt tükörben című verset fordítjuk le. Rácz Péter felolvasása nyomán megállapítjuk, hogy a rím nem fülbemászó, de meg lehet találni benne. Az orosz Liza úgy vélekedik, hogy ha kutatni kell a rímet, akkor már olyan, mintha nem is lenne.

Ukránunk, Natália mondja, hogy az ukrán olvasók várják a rímet, ha nincs benne, akkor becsapják a könyvet és szevasz!

Rácz Péter a versfordítás lehetetlensége ellenére bátorít minket: szabadságunk van egy kicsit rímesebbé tenni, mint az eredeti, bár szabályos rímes verssé alakítás már durva lenne. Szerinte az olvasók elfogadják a kevésbé rímes verseket is. Elférnek egymás mellett ezek, elég széles a sztráda. Egy orosz fordító esetleg erősebb rímekkel élhet, mert ott az a hagyomány.

A vers kapcsán foglalkozunk az okkersárga és a tempózik szóval is. Milyen pontosan az okkersárga és a tempózásban vajon benne van a sebességváltás vagy csak sima úszásmozdulatot jelent? Reggel óta nincs internetkapcsolatunk, úgyhogy nem férünk hozzá a hálózati forrásokhoz. Talán az egyetlen, aki örül neki, az Rácz Péter. – Hála istennek nincs internet, most már lehet gondolkodni! – tör ki belőle.

A végén a szokásos felolvasás, több nyelven hallgatjuk meg Schein Gábor versét. – Holnap se fogtok unatkozi – harangozza be végezetül Rácz Péter németes kollégáját, Márton Lászlót.

Rajzoljunk családfát!

Buda György műfordító, aki mezei fordítónak titulálja magát – ugyanis nincsen diplomája ebből a szakmából –, hasznos tudnivalókat oszt velünk a műfordítás praxisáról. Elmondja, hogy milyen kellemes fürödni a pezsgő és eleven közegünkben.

Buda György a műfordító felelősségére hívja fel figyelmünket: a szerző a mi kezünkben van. Ha a fordítás jó, mindenki boldog, ha viszont rossz fordítást adunk ki a kezünk közül, akkor ezzel elbarkácsoltuk a szerző további sorsát az adott országban. A nagy nyelvekre fordítók valamilyen mértékben a fordításaik révén talán bele tudnak szólni a magyar irodalmi kánon alakításába is.

Az előadó fontos kérdésnek tartja a politikai korrektséget: – Kertész és Esterházy nyugodtan leírhatják, hogy néger, zsidó, cigány. A fordítónak tisztában kell lennie azzal, hogy a célnyelvben használhatjuk-e ezeket a kényes fogalmakat.

Még egyszer kitérünk a fel-felmerülő káromkodás-témára is. Buda György szerint az emberek a káromkodás mániájával a felelősségüket pucolják át valaki másra, ha esetleg valamit rosszul cselekednek és emiatt bosszankodnak. A porosz királyok viszont kitiltották az effajta nyelvi megnyilvánulásokat a német nyelvből. Büntetés gyanánt gyakoroltak pl. vesszőfutást, de akár fővesztés is előfordult. A németek protestáns, puritán létébe nem fér bele a káromkodás.

Végezetül egy jó tippet kapunk a nagy regények fordításához: rajzoljunk családfát a szereplőkről, s lássuk el jelzőkkel, hogy világossá váljon, ki kivel hogyan áll kapcsolatban, és mi a jellemzője.

Mi van a fejükben?

Az esti vendégeink két 2010-es elsőkötetes szerző, Szvoren Edina és Nagy Ildikó Noémi, a beszélgetőtársuk Vásári Melinda. A közös pont meghatározásával indul a beszélgetés, nevezetesen a zenei háttérrel, Szvoren Edina inkább elméleti-tudományos oldalról kötődik a zenéhez, Nagy Ildikó Noémi előadóművésznek lett trenírozva. Az utóbbi írására hat a zene, az előbbiére nem, a zene nyelve önmagában nem jelent semmit, az írásban viszont át kell bukni a szavakon és létrehozni a mögöttes világot.

Kiderül, hogy Nagy Ildikó Noémi kollégánk, ugyanis fordít angolra, ami az egyik nyelve. Elmondja, hogy nehéz állandóan két nyelv között egyensúlyozni, és sokkal jobban kell megküzdeni minden szóért, amikor magyarul ír, azért a mondatai is rövidek, tényszerűek, mert a hosszú mondatokat egyszerűen nem tudja kezelni. Ismerjük ám ezt az érzést, mi, külföldiek!

Szvoren Edina a nyelvhez való viszonyát elemezve párhuzamba állítja az erős mondanivalót és a sok mellékmondatot, és úgy gondolja, hogy jól burjánozni jó dolog. A novellái sokféle elbeszélői pozíciói viszont a sok szerzőnek köszönhető, akik mind az övéi.

A női irodalom kérdésében egyetért a két vendégünk, nem izgatja különösebben a nemi kérdés, hiszen sokkal fontosabb és meghatározóbb a személyes tulajdonságok végtelen halmaza és szűkebb hovátartozás. És az alapélmények mindenképpen közösek, nem lehet szétválasztani a kromoszómák mentén.

Végül az újabb tervükbe nyerünk betekintést. Kiderül, hogy Szvoren Edina mostanában rövidebb dolgokat ír, de nem utólag sűríti, hanem eleve sűrűnek születnek meg a fejében. Ezzel szemben Nagy Ildikó Noémi kihúzogató típus, és két doboz van a fejében: az egyikben novellák vannak, a másikban regény. Csak kerüljenek papírra, és máris nekieshet a műfordító!

(A szerző észt lektor az ELTE BTK Finnugor Tanszékén - a szerk.)