Két mese fér a pici könyvbe, amit nagyon jó érzés kézbe venni. Mindkettő egy cserfes, buksi lánykáról és az édesanyjáról szól. De valójában a kislány, Vilma a legfőbb főszereplő. Teret kap persze a francia konyha (padlizsán, bazsalikomos, sajtos ízesítésű leves) és a francia csendéletek (tengerpart, kicsi ház egy olajfa árnyékában) - méghozzá a szerző hovatartozása okán; és mindez finom, pikáns fűszerezést ad az ízig-vérig női történeteknek.

Régmúlt idők hangulata, bölcsessége lengi körül a két, látszólag egyszerű történetet. Az első mese arra tanít és emlékeztet egyszerre, hogy milyen csodák bújnak meg a közös főzőcskézés örömteli perceiben, mekkora móka a közös zöldségpucolás, fakanállal kevergetés, még akkor is, ha a kész leves láttán kicsúszik a pici szájból: „Nem kell a leves… a színe sem szép!” Aztán persze megszépül a leves, mosolyra húzódik a vidáman karattyoló száj. Nem kell hozzá más, csak egy csipet varázslat… egy csipet költészet, no meg a színes-vidám képek is kellenek, hogy elhiggyük: tényleg megtörtént a csoda.

A leves után Vilma születésnapi, meglepetés-ruhája készül el. Miközben az ajándék előreppen a szorgos anya-kezek közül, egyéb fontos titkokra is fény derül. Először persze arra, hogy nem méregdrága, bolti tömegáru kerül születésnapi meglepetés gyanánt egy díszes dobozba, hanem közös álmodozással, válogatással, közös munkával lesz szép igazán az először kicsit fitymált, de a történet végére nagyon is megszeretett ruhácska. Továbbá arra, hogy az igazi királylányruha szélből, felhők cirógatásából, pipacsok, margaréták, boglárkák szirmából és kagylók simogatásából készül… De a meséből azt is megtudjuk, hogy mitől lesznek igazán boldogok a királylányok és királyanyák: attól, hogy figyelnek egymás rezdüléseire, beleszippantanak egymás álmaiba, vágyaiba, gondolataiba.

Őrizze féltőn minden édesanya a receptet, de ne csak a levesét; a szabásmintát, de ne csak a ruháét, hanem azt az egyszerű titkot is, hogy hogyan lehet a napi kislánybúkat és duzzogásokat kacagásba fordítani, és sok-sok szépséges, közös élménnyel gazdagítani a rejtelmes, ősi titkokat hordozó anya-lánya köteléket.

Horváth Mónika, alias Vattacukorhajú lány blogján

nyomon követhető a könyv születése is.