Előrebocsátom: díjátadóról élvezetes tudósítást adni szerintem a legképtelenebb újságírói elhatározás. Ehhez tartom is magam.

Sokan nyitják meg ezt a gálát, persze a végén meg igen-igen sokan zárják be. Beszélnek politikusok is, akik a műsorfüzetből kiollózott részletekkel operálnak, rém hitelesen.

Kiosztásra kerülnek a Párhuzamos Kultúráért díjak: Boka Gábornak, Horváth M. Juditnak, drMáriásnak, Sinai Varga Gizellának, Tanai Erzsébetnek és Kovács Tickmayer Istvánnak. Köszönőbeszédeik sokfélék: Horváth M. videóüzenetet küldött, Sinai Varga belenémult a meghatottságba, Tanai egy népdal eléneklésével fejezte ki érzéseit, drMáriás pedig (saját magához hasonlóan) alternatívnak, összművészetinek és őrültnek látja a Mediawave-et, ezért is örül ennek a díjnak (Hercsel Adél vele készített interjúja is olvasható lesz hamarosan a prae.hu-n).

Kovács Trickmayer a színpadon marad egy szomorú aktualitás okán. Grencsó Istvánnal, Geröly Tamással kiegészülve egy dalt játszanak közösen a tegnap éjjel, 72 éves korában elhunyt Szabados György, az iskolateremtő improvizatív zenész emlékére.

A filmfesztivál programjának értékelését Durst György és Boris Mitic, a zsűri tagjai végzik el. Előbbi szóba hozza a Mediawave szellemi védnökének, Tolnai Ottónak a csalogányait, utóbbi szinte a stand up kategóriájába is sorolható gondolatmenetét osztja meg a díjak természetéről.

Animációs film kategóriában Tuna Synnevag norvég folklórt is magába beépítő, Sáiva című filmje nyer. A fiatal norvég rendezőnek ez volt a diplomamunkája. A dokumentumfilmek között a legjobb: Forgács Péter filmje, Hunky Blues – Az amerikai álom. A Felelős Társadalomért díjat Ohad Itach kapja Le’ehov et Sophia / Loving Sophia / Drága Sophia című dokujáért. A kísérleti film szekcióban a célfotó a La Gran Carrera / A nagy futam című darabot hozza ki győztesnek (Kote Camacho rendező Skype-ról jelentkezik be, körülötte családja és barátai ünneplik). A zsűri fődíját Aleksei Fedorchenko Ovsyanki / Csendes lelkek című nagyjátékfilmje kapja. A zsűri különdíját a művészi kivitelezésért Hajdu Szabolcs és a Bibliothéque Pascal érdemli ki. A legjobb operatőrnek Quang Pham Minh-t választják a Bi, Dung So! / Don’t be afraid be, Bi!/Ne félj, Bi! fényképezéséért. Kisjátékfilm kategóriában is magyar győztest avatnak: a Valami kék című Zomborácz Virág-film díját Takács Lilla látványtervező veszi át.
Aleksei Fedorchenko: Ovsyanki / Csendes lelkek

Az este további részében hattyúdali a hangulatom. Ennek felszámolására hivatott a Tudósok zenekar (a késő délután kitüntetett, drMáriás bandája); helyszín a (tegnap Triana által már ismerőssé tett) Márkus Emília-terem.

Meggyőződésem, hogy a magyaros sírvavigadás sosem tűnhet el a történelem süllyesztőjében. Elképzelésem igazolását adja meg a Tudósok zenekar, akik kelet-európai kontextusban és posztmodern eszközökkel hozzák ezt a jellemvonást. Játszanak Ne barátkozz! címmel, káeurópai szerelmes dalt, Johnny Cashnek dedikálva. Felcsendül egy bevándorló-song (xenofób hajlamú honfitársak arcába dörgölendő lábtörlő). DrMáriás nem akarja megnyerni a közönségét, sőt provokálja (hazug eufemizmus): többször mondja el a számok között, hogy „aki nem ugrál, annak eltörjük a lábát, bizisten, meg fogjátok látni”. (Rutinos meccsrejáróként ez a mondat összecseng nekem a Szombathelyi Haladás–ZTE (másoknak Fradi-Újpest) mérkőzésekről ismerős „Ki nem ugrál, büdös…”-kezdetű szurkolói rigmussal.) Az ilyen típusú kiszólásoktól ez az egész bolondokháza, ahol efféle tudósokra vagyunk bízva, csak még izgalmasabb. És drMáriás újra lecsap, ha tapasztalja a paradox érdeklődést, Cipolla-módra tudja használni a nézősereget: közösségi Basszál!-kántálást vezényel az azonos című szám alatt, rövid erkölcsrendészeti bevezető után. A tevékenység éltetése ellen persze senkinek nincs komoly kifogása, de többen – gyanítom, a Teremtő nő fesztiválmottó jegyében – inkább a Szeretkezz! terminust szorgalmazzák. Ez a záró szám, sajátos útravaló.
Tudósok

A (fesztivál)napló nehéz, felelősségteljes és nyomasztó műfaj. Nyomasztó, mert a naplózó-ember, ha írja, képtelen elbújni maga elől, pedig néha az lenne a jobb. Van, amit már így is eggyel többször mondott el a kelleténél, ha meg még újra és újra elismétli, neki is – mint a Pascal-film hősnőjének – mesévé kopnak az emlékei.

De hiába az érzékeny hangolású finálé: legyetek éberek és soha ne olvassátok el a fesztivál-beszámolók utolsó mondatát!