PRAE.HU: Nagyon kedvező kritikát kapott új versesköteted, mégis prózára váltottál mostanában. Miért e változás?

Párhuzamosan írok prózát és verset. A szabadulás íze darabjai évekig íródtak. A próza kissé tervezhetőbb hosszútávfutás, a vers váratlan sprint. Valóban szép kritikákat kapott a kötet, de erdélyi bemutatói és visszhangjai még nem voltak, noha a kolozsvári Koinónia adta ki. Kíváncsi vagyok, hogy a pesti pozitív fogadtatás mellett ott milyen hatást kelt.

PRAE.HU: Készülő regényed egyszerre múltfeldolgozó, másrészt romantikus, erotikus és vallásos mű. Annak alapján, amit ismerek belőle, zabálni fogják a női olvasók. Bár mintha a Mószer című köteted egyik kisregényében is lett volna valami vaskosan erotikus…

Minthogy egy férfi és egy nő szerelme is szerepet kap benne, jó szívvel ajánlhatom mindkét nembeli olvasónak… De félretéve a viccet, életünknek több aspektusa van: egyszerre vagyunk ösztönlények és társadalmi lények, történelemben és a mindenkori pillanatban élők, vágyakozók. Hajlamosak vagyunk vagy-vagyokban gondolkodni, megpróbáljuk kiküszöbölni ellentmondásainkat, eltagadva egyik vagy másik aspektust. Íróként szerintem kihívás törekedni az egész bemutatására, beleértve az összefüggéseket és ellentmondásainkat is. Fel kell nőni a feladathoz, mindenféle értelemben.



PRAE.HU: Jelentős (budapesti) olvasótábort vonz a zsidó téma, de nem az eladásra figyelve választod ezt újra és újra. Nem lehet szabadulni az évezredes hagyománytól, vagy nem is akarsz, mivel kiapadhatatlan forrást jelent?

Íróilag izgalmas téma, vibráló szellemi hagyomány, provokatív pozíció a mai korban. Kissé oldalról nézni a dolgokat, sajátos látásmódot teremt. Nem szólva arról, hogy mindenki, aki a zsidó-keresztény kultúrában él, zsidó egy kicsit. Egyes vélemények szerint ez az antiszemitizmus egyik oka is… Sajnálatos, hogy a magyarországi zsidó közönség néha nem elég bátor, a nem-zsidó olvasó pedig gyakran nem elég nyitott és kíváncsi a zsidó tárgyú irodalomra.

PRAE.HU: Élvhajhász íróként hogy éled meg a tradicionális szabályok szorítását?

Nem könnyen.

PRAE.HU: Fenyegettek már meg szabadszájúságod miatt ortodoxok?

Legfeljebb rosszallást érzékeltem – korántsem csupán ortodoxoktól. Az ortodoxia egységes zártsága is mítosz, vallásos emberek között is van kifinomult irodalombarát. Megértem, ha valaki vallásos nézőpontból rossz néven veszi az erotika ábrázolását, vagy a zsidó-ábrázolás egyes elemeit, nekem azonban szembe kell nézni az ellentmondásokkal, a sajátjaimmal is. Ez szakmai követelmény.

PRAE.HU: Lassan tíz éve jelent meg felkavaró történelmi regényed, a Keleti pályaudvar, végállomás. Aztán a Lágermikulással megint novellára váltottál. Készül ilyenkor közben fejben a nagy regény?

Olykor több könyv is készülődik párhuzamosan, de regény esetében szinte lehetetlen egyszerre dolgozni rajtuk, legfeljebb úgy, ha az egyik már az utómunkálatok fázisában jár. Verset, novellát lehet regénnyel párhuzamosan írni, másik regényt nemigen. Nem tudom megítélni, mennyire „nagy”, amin épp dolgozom, vagy amivel elkészültem. Az emberi egzisztencia egésze – bár, mint mondtam, erre törekszik minden valamirevaló író – kifejezhetetlen. Amit tudok, megpróbálok ebből megfogalmazni, könyvenként más-más aspektusból. De hogy a látásmódjuk eredeti, abban biztos vagyok.

Vári György és Szántó T. Gábor  a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott könyvbemutatón

PRAE.HU: Alig fél éve jelent meg a versesköteted, folyamatosan publikálsz a Népszabadságban és sok irodalmi lapban, készülő regényedből olvastál fel a PIM-ben, szerkeszted a Szombatot, szemináriumsorozatot tartasz a Bálint Házban, szívesen mész író-olvasó találkozókra. Munkamániás vagy?

Az írás, tudja minden író, magányos mesterség. Jó kimozdulni otthonról, önmagunkból, és más írókat, szövegeket tanítani, vagy éppen megmutatni egy darabot a készülő munkából. Bár ha éppen jól megy az írás, zavar minden időveszteség. Persze, az izgalmasabb Szombat-számokat, rendezvényeket kár volna kihagyni…

Lovas Nagy Anna, Winkler Nóra, Király Júlia és Szántó T. Gábor a Szombat szalonban

PRAE.HU: Nemzetközi sikereket tudhatsz magadénak: pár éve írói ösztöndíjat nyertél Amerikába, Oroszországban novellásköteted jelent meg nem rég, romániai kiadó adta ki versesköteted. Nem tudok viszont róla, hogy Izraelben megjelent volna könyved. Milyen ott az érdeklődés egyáltalán a (kortárs) magyar irodalom iránt? Egy zsidó identitású író vágyainak netovábbja héber nyelven megjelenni Izraelben?

A nemzetközi siker azért túlzás… Az izraeli piac kicsi, főleg azt fordítják, ami világnyelveken befut. Magyar szerzőket is. Nekem verseimet fordították héberre folyóiratközléshez. Örülnék és büszke lennék, ha a prózám is megjelenne, bár amit írok, az inkább az európai és az amerikai zsidó irodalomhoz áll közel. Több köze van Babelhez, Joseph Roth-hoz, Singer, Malamud és Philip Roth amerikai közegben játszódó könyveihez, vagy a másodgenerációs holokauszt-írókhoz, mint az általam egyébként kedvelt és nagyra becsült izraeli szerzőkhöz. Azok közül, akiket ismerek, Amosz Oz és David Grossman néhány könyve rokonítható talán ezzel az európai zsidó gondolkodással. Az elveszett folytonosság, a töredezett identitás, a hontalanság kifejezésében megtalált otthon irodalma ez. Ami, mondanom se kell, korántsem kizárólagosan zsidó jelenség.

PRAE.HU: Kertész Imre szereti megbotránkoztatni a magyar közvéleményt, te informálni, tájékoztatva nevelni próbálsz, és a legváltozatosabb helyeken megjelenő írásaid alapján azt feltételezem, hogy mindenki kedvel. Egyszerűen szerethető figura vagy, széleskörű kapcsolatrendszerrel, avagy tudatos, óvatos stratégia ez, jóban lenni, akikkel csak lehet?

Nem hiszem, hogy Kertész célzatosan botránkoztatna… én pedig, sajnos, nem érzem azt, hogy mindenki kedvelne… Tény: ha nem muszáj, nem keresem a konfliktust, ám ha szükséges, vállalom. A modern korban sokszor az elveszett saját identitás készteti arra az embereket, hogy a másikhoz képest definiálják magukat. Az én identitásom nem a másokkal szembeni küzdelemre, hanem egy visszaszerezni igyekezett szellemi hagyományra és olyan tapasztalatokra épül, melyek korántsem homogén ideológiai beállítottságra késztetnek. A tiszta ideológiák kora lejárt: a különböző kihívások komplex gondolkodást igényelnek. És nagyobb felelősségtudatot, mint amit a magyar közélet egymással szembenálló felei mutatnak… Ha kell, felemelem a szavam, vagy demonstrálok, de azt nem szeretem, ha ürügyként, eszközként használnak fel. Az antiszemitizmus féken tartása korántsem csupán rendészeti kérdés, hanem a hatékony oktatásé. Nem elég deklarációkat tenni, valakinek el kell végeznie az iskolában azt a munkát, amit a szülők, nagyszülők idején elmulasztottak. Fogalma sincs a többségnek, mi az, hogy zsidó vagy zsidóság. Egy fantom. Zsidóságismeret nélkül pedig éppúgy nincs európai kultúra, mint a görögség ismerete nélkül. Ráadásul a város vagy az ország békéjét keresni, ahol él az ember, a zsidó számára vallási parancsolat. Sok indulat munkál bennem is, de szeretem a normalitást. Igyekszem megérteni a tőlem eltérően gondolkodók szempontjait, és ezt várom el másoktól is.

PRAE.HU: A Bálint Házban zajló előadássorozatod önértelmező is? Vagy már „képben vagy” magaddal nagyjából?

Mások írásai hozzásegítenek a magam írásainak megértéséhez. A saját műveimet természetesen nem elemzem az órákon, de amennyire tudok, igyekszem „képben lenni”, és tudatosítani, mit miért teszek. Ezt szívből ajánlom, nemcsak íróknak.

Király Júlia, Szántó T. Gábor, Csobánka Zsuzsa és Lovas Nagy Anna a Női csevej rendezvény után