Nem szokványos beszámolóról van szó ezúttal, bár fő témám kimondottan a Magvető kiadó éves antológiái, vagyis a Szép versek, a Körkép és a Rivalda közül az első, annak is konkrétan a bemutatója, amely idén június 5-én a Puskin Mozi kávézójában zajlott. A szokásostól eltérő hang oka pedig, hogy ezúttal nem csak tudósítóként voltam jelen, hanem fellépőként is.

A Szép versek antológia olyan, mint Pom-Pom, mindenki ismeri. Biztos csak, mert gyanús körökben mozgok, de nem tudok olyan emberről, akiknek ne lett volna otthon a polcon egypár, még a klasszikus dizájn, amelyen az arcok vannak a borítón, tudjátok, az a sok pici portré, na, ez az. Az első konkrétan 1963-ban jelent meg, tehát jövő utánra lesz ötven éves a brand – amely nem csak, hogy a legrégebbi magyar sorozattá teszi, de ikonikus jelleget is ad neki, vitathatatlanul. Mint jobb helyeken a méterre vásárolt Jókai-, meg Mikszáth-, meg Asimov-összes, jelzés értékű.

A megújult borító mellé idén először sor került egy maratoni, monstre felolvasásra is, mondhatni seregszemlére a Puskinban – amely mindenképpen hiánypótló esemény volt, sok szempontból. A szakmán belül ugyanis még csak elvagyunk, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyébként aktívan olvasó réteg nagy része is kicsit úgy kezeli a költőket, mint a Pleisztocén fura maradványait, akiknek valaki gyorsan adjon már egy kis pálinkába áztatott kenyeret, hogy ne sírjanak. Ez valószínű mindig így is marad, egyébként, mint a kék ég, de most legalább lett mozgás, amire mi más lehetne alkalmasabb a Könyvhétnél.

A Puskin kávézójában sokan voltak, és bár nem számoltam utána, csak a jelen lévők fele volt szerző, ami jó arány: sok volt a „külsős”.

A felolvasást Juhász Ferenc kezdte, majd Tóth Krisztina és Borbély Szilárd folytatta – kevésbé vájtfülűeknek ez nagyjából egy Jupiter-Vénusz-Plútó együttállás. Ott volt Szálinger Balázs, XVI. Benedekhez írt monológjával, és szívével, mely mint egy ZTE-kék öngyújtó. Ott voltak Krusovszky Dénes és a friss kötetes Szabó Marcell, ők egyébként, én láttam, egy repülő Kenyércédulán érkeztek meg, kissé késve. Hartay Csaba, kezében egy levendula árnyékával, Kemény Lili kezében családja hideg bűneivel. Szöllősi Mátyás kórtermi fehérben, Acsai Roland elegánsan, mint egy norvég golfbajnok, és Kele Fodor Ákos, az emigráns iráni futballsztár. Bajtai András, aki Chet Baker és Charlie Sheen törvénytelen gyermeke, Sopotnik Zoltán Usain Bolttól kapott napszemüvegével, és Nemes Z. Márió kohómérnök. Babiczky Tibor, szintén friss kötetes, hóna alatt véres történeteivel. Payer Imre, olvasgatva. Csobánka Zsuzsa, Gerevich András, Kalász Orsolya, Dobai Bálint, Székesfehérvár, Székesfehérvár. Meg én, aki lerúgtam a mikrofont.

Valakit biztos kihagytam, amiért elnézést kérek, nem voltam ott csak két órát a háromból, mennem kellett – de az ezúttal csak látogatói minőségben jelen lévő Dunajcsik Mátyást, a feltörekvő és láncdohányzó lóversenypálya-tulajdonost már bele se mertem venni. Szolcsányi Ákost és Marno Jánost pedig hiányoltam.

És a lényeg: a fentebbi felsorolást nem azért készítettem, hogy a legközelebbi alkalommal, ha belefutok valamely megemlített szerzőbe, majd milyen forrón szorongassa a kezem valamiféle rosszul értelmezett hálából, és nem is a bennfenteskedés vágya mián. Hanem mert így közelíthetem meg a legjobban: ez a rendezvény végre arról szólt, amiről néha már nagyon kell, hogy a költészet itt van, él, érdekes, fogyasztható, minőségi, nívós, élvezhető, szerethető. És tette ezt úgy, hogy cool volt. A helyszín miatti apróbb kényelmetlenség – vagyis a kánikula miatti – részletkérdés volt. Hogy néz ki egy jó irodalmi program? Így.

Ha most képes vagyok még arra is vetemedni, hogy ne csak a rendezvény sikerült mivoltát és megragadó hangulatát firtassam, de még azt is hozzá tegyem, hogy köszönet Péczely Dóra szerkesztőnek – köszönet neki eleve azért, amivé ezt az antológiát tette – akkor mindenki azt gondolja majd, csak azért mondom, mert jövőre is bele akarok kerülni a Szép versekbe. Pedig de.