PRAE.HU: Te vagy a Korunk folyóirat főszerkesztője 2008 óta. Hogyan kerültél oda?

Már egyetemista koromban publikáltam a lapban kritikát, talán verset is. Valamiért kilépett az előző irodalmi szerkesztő 1999-ben, és kerestek valakit, így lettem 1999 januárjától az irodalmi és a kritikai rovat szerkesztője. És rögtön rám bíztak még egy dolgot, bár elég zöldfülű voltam még, hogy a könyvkiadás-részt is rendezzem, a Korunk – Komp-Press Kiadót. 1992 óta üzemel ez a kis kiadó, és úgy állt be ez az évek során, hogy évente átlagban 10-12 könyv jelent meg. Ezt a feladatot Cseke Pétertől vettem át annak idején, és azóta menedzselem a könyvkiadást. 2008 óta annyi változott, hogy főszerkesztői státusban vagyok a lapnál.

PRAE.HU: A Korunk Komp-Pressről mondanál még valamit?

Mióta bekapcsolódtam a kiadó munkájába, eléggé beállt a romániai magyar kiadók között egyfajta egészséges munkamegosztás. Ezen a palettán a Korunk – Komp-Pressnek jutott az a szelet, ami nagy mértékben következik a folyóirat profiljából is: a tanulmány, esszé a vezető műfaj. Ennek van egy emblematikus sorozata, az Ariadné Könyvek, amit Visky András alapított akkori Korunk-szerkesztőként, 1994-ben, ha jól emlékszem, és több évig ő szerkesztette, mostanra meg már túl van az ötvenedik kötetén. Több szempontból is mondhatnám, hogy emblematikus, egyrészt nagyon innovatívnak látom, jellemző módon fiatal szerzők könyveit adja ki. Nem szoktunk úgy gondolni az esszéírókra vagy tanulmányírókra, hogy elsőkötetes szerzők, pedig ők is valahonnan elkezdik, és jellemző módon az itteni jelentős szerzők ezzel a sorozattal kezdték el a pályájukat. Olyan neveket mondhatnék, mint Salat Levente, Tánczos Vilmos, későbbről Keszeg Anna vagy Kányádi András, de Láng Zsolt, Kovács András Ferenc vagy Demény Péter első esszékötetei is ebben a sorozatban jöttek ki. Néhány idős mestert is úgymond kooptált a sorozat, akik például emigrációban élnek, vagy már nem Erdélyben élnek, említhetném például Gömöri Györgyöt, vagy Kibédi Varga Áront, Balla Bálintot, de akár Poszler György, Láng Gusztáv nevét is.

A másik jellegzetes dolog a kiadónál a művészeti könyvek sora, ami képzőművészeti albumokat, könyveket is jelent, illetve egy színházi sorozatot, a Prospero Könyveket, ami a beszélgető-könyvek műfajába tartozik, és az erdélyi magyar vezető színészekkel készült életút-beszélgetéseket közli. Ezek mellett vannak ilyen-olyan kísérletek a kiadó részéről, kirándulások bejáratlan terepekre, ebbe a kategóriába sorolnám A meghajlás művészete című, fiatal szerzőket bemutató antológiát. Nem nagyon szoktunk szépirodalmi könyveket kiadni, de ez egy olyan pillanat volt 2008-ban, amikor viszonylag nagyot tudott szólni ez az antológia, tehát olyan fiatal szerzőket tudott bemutatni, akik bizonyítottak is azóta, meg akik nem nagyon fértek bele korábbi skatulyákba.

PRAE.HU: Ennek egy elég jó visszhangja is volt azért, nem?

Igen, sok városban be is mutattuk Erdélyben és Magyarországon. Azért vágtunk bele többek közt, mert úgy alakult, hogy a Korunk mellett olyan dolgokat is elkezdtünk, amik miatt egy ilyen kötet fontossá vált: a kreatív írás műhely, fordítói műhely, írói estsorozat szervezése – ezekhez nagyon jól kapcsolódott az antológia. És igen, magyarországi lapokban és erdélyi lapokban, Vajdaságban is jókat írtak róla, a legfontosabb pedig, hogy a szerzők azóta is aktívan részt vesznek az irodalmi életben.

PRAE.HU: Te elég régóta szervezel irodalmi esteket a Korunk Akadémia keretén belül.

Eddig tizennyolc jelentős magyar írónak az estjét szerveztük meg Kolozsváron 2009 óta, azért is volt ez érdekes, mert sokan ezek közül a szerzők közül nem jártak még addig Belső-Erdélyben, például Krasznahorkai László vagy Oravecz Imre. Úgy láttam, hogy az irodalom mint esemény az utóbbi években nem sok embert vonzott Kolozsváron, ezen a képen is szerettem volna változtatni. Korábban, néhány kivételtől eltekintve a jelentősebb irodalmi eseményeken sem vettek részt 20-25 főnél többen. A Korunk Akadémia estjein gyakran kétszáz fős közönség volt. Tehát ez egy sikeres vállalkozás mindenképpen. Az elképzelés az volt, hogy ez egyszerre legyen felolvasás és beszélgetés a szerzőkkel, róluk és a világ dolgairól általában.

PRAE.HU: Beszélnél kicsit a saját munkáidról?

Egy darabig pillanatnyi impulzusok nyomán írtam verseket, de mostanában, leginkább a 2006-os Vidrakönyv óta, kötetekben gondolkodom. Ez azt jelenti, hogy valamiféle fókuszált figyelemmel és tudatossággal építek fel egy könyvet. Az olyan könyvben hiszek, akár verseskönyv, novelláskötet, tanulmánykötet, bármi, amelyik nem véletlenszerűen egymás mellé dobált szövegekből áll, hanem valamiféle együttes tétje is van a szövegeknek. Az ember ír sokféle szöveget természetesen, de amikor a kötet készül, akkor egyértelmű, hogy mi fog bekerülni. 2009-ben volt egy másik ilyen tudatosan épült vállalkozásom, egy gyermekverses könyv, a Hanna-hinta, ez bizonyos értelemben a lányom társszerzőségével íródott. Azóta bekerültem néhány gyermekirodalmi antológiába, lexikonba, kezdték számon tartani, hogy akkor én gyermekversíró is volnék. Szintén 2009-ben jelent meg a Fogak nyoma, amit úgy gondoltam el, hogy egy afféle lezáró, összegző kötet legyen, mindent, ami addig volt, és ami nem került bele a Vidrakönyvbe, valamiképpen zárjak le, hogy továbbléphessek. Mostanában három dolgon agyalok párhuzamosan, az egyik egy újabb gyermekvers-könyv (ebből a szempontból Orbán Ottó példáját próbálom követni, aki két gyermekverskötetet írt, ti. két lánya van, akik a kötetek címében is szerepelnek), a másik projekt egy, még nagyon az elején tartó verseskönyv, amit szintén egy egységes dolognak szeretnék elképzelni, nagy mértékben a tudattalanba való alászállás, szürrealizmussal való kacérkodás volna ennek a fő vonala. A harmadik projekt pedig kifejezetten egy szürrealizmusról szóló tanulmánykötet lenne, a címe is megvan már: Hibridek és alakváltók. Magyar, francia és román szürrealista költőkről, teoretikusokról fog szólni.

Fotó: Szőcs Petra