Ez a társulat volt az első 1983-ban, amelyik hosszú idő után ismét magánbábszínházként működött, de a kezdetektől fogva szem előtt tartotta a műfaj hagyományait is, ugyanis maguk írják, tervezik és készítik a műsoraikat. Szívesen használnak előadásaikban egyszerű, hétköznapi tárgyakat, a „bábok” erőteljesen építenek a fantáziára. Épp ezért – és persze az előadók személyes bájából következően – előadásaik korosztályra való tekintet nélkül szórakoztatóak mindenki számára.

A Vörösmarty téren három rövidített klasszikus népmesét adtak elő: A nyúl meg a sün; Csipkerózsika; Piroka és a Farkas. Minden esetben – és persze szokásukhoz híven – sajátos színt vittek a történetbe, habozás nélkül írva át a klasszikus szöveget vagy jelenetet azért, hogy finom iróniát vagy némi emberséget csempésszenek bele. Így esett, hogy a hős lovag, aki Csipkerózsika kiszabadítására indult, addig nyafogott, hogy szúrják a tüskék, míg szerencséjére épp megtört a 100 éves átok, és a bokrok maguktól szétnyíltak. Ugyanebben a történetben a királyi házaspárnak azért nem „jön össze” sehogysem a gyerek, mert igazából nem is tudják, mit kéne tenniük az ügy érdekében. Az olló formálta szemüvegű bábaasszony bölcs tanácsa pedig eképp hangzik: „Szeretni és iparkodni kéne.”

A dobbal, fuvolával, síppal és énekszóval tarkított darabokban Piroska egy csupasz cseresznyeparadicsom, nagymamája hámozott krumpli (letekert héja a hálóing), a farkas pedig egy rozsdás reszelő. Másutt a sárkány egy gyönyörű, ósdi vasaló, a sün egy régi kefe, a királyné a gombolyag, a férje meg egy kemény horgolótű. Az ötletességhez járul még az előadók kedves természetessége, finom humora, a (gyerek)közönség partnerként kezelése, és máris mindenki feledi a forróságot és a tűző napot. Mindenkit gyermeki boldogság csiklandoz belül.