bezár
 

irodalom

2011. 06. 04.
Egy tenyér, ha tényleg csattan
Varga Mátyás: parsifal, parsifal – könyvbemutató, Írók boltja, június 3., 17:00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Majd egyszer később, amikor épp az ilyen mondatoknak már nem lesz értelme, mondhatatlanok lesznek, mert annyira más lesz az irodalom helyzete – és a miénk őbenne –, egyszer később, évek múltán, majd azt mondjuk: az a bizonyos könyvhét, amikor a parsifal, parsifal megjelent.” Esterházy Péter. Én ott voltam.

Van úgy, hogy egyes alkalmakról már előre lehet tudni, hogy „eseményszámba" fognak menni. Nem kizárólag amiatt, mert a fellépők névsora, a műsor várható színvonala, bármi látható, bemérhető jel ezt előre eldöntené, hanem van a dolgoknak egy ilyen halványkék lebegése sréhen fönt balra ezzel kapcsolatban, amiből érezni valami egyetlenséget. Mint Woodstock. Nem viccelek. Varga Mátyás kötetbemutatója pontosan ilyen volt.

Első Magvetős kötetét, a Hallásgyakorlatokat persze jócskán lehetett tájékozódási pontként használni a fent leírt derengéssel kapcsolatban, ráadásul e sorok írója véletlenül épp a napokban már fültanúja volt annak is, amint Esterházy Péter, e kötetbemutató házigazdája, néhány szóval már méltatta ezt a másodikat is. Egészen pontosan azzal a néhány szóval, ami fent, a cikk legelején is olvasható (hangfelvétel alapján van meg). Szóval voltak jelek. És aztán zsúfolásig megtelt az Írók boltjában a galéria, még lent is igen sokan álldogáltak, külsősök és irodalmárok vegyesen.

A bemutató, amely később meglepően rövidnek, alig több, mint húsz percesnek bizonyult, Esterházy Péter laudációjával kezdődött. Mielőtt bárki felhorkanna, had tisztázzam, pontosan tisztában vagyok vele, laudációk díjak átadásakor szoktak elhangazni, sokkal pontosabb egy könyvbemutató bevezető szövegét bevezető szövegnek nevezni. Arról van azonban szó, hogy Esterházy szövege a fent idézett mondat után így folytatódik:

„Leírólag mondom: csoda-szerű.”

És abban talán egyetértünk, hogy az adott helyzetben az ő (Ő) szájából egy ilyen mondat nem lehet eléggé leíró. És ahogy itt ülök gépelés közben, és hallgatom a hangfelvételt (másodszor), egyre újabb és újabb mondatok ragadnak meg:

„Mintha azt mondanák (ti. a versek maguk), nem tudni, hogy mi a vers, de ez az.”                  

„Ránk égnek a versek, mint nejlon ruha az öregasszonyra.” (ez utóbbi kép  idézet Varga Mátyástól, a pontosság kedvéért)

Esterházy laudációja tehát szól látható és láthatatlan bravúrról, szerepjátékról, leplezetlenségről, a kereszténység válaszairól és a Parsifal-monda révén új térbe kerülő személyességről. A hol, mikor, miért, ki kérdésein túli mindent-tudásról. Tulajdonképpen el kellett volna kérnem szó szerinti közlésre azt a szöveget, de meg akartam írni ezt. Utána ugyanis, míg én ülőhely híján lent járkálok, elkezdődik a felolvasás. Felváltva olvasnak, Varga Mátyás és Esterházy Péter, ha jól hallom, mert néha egész mondatokat vesztek el, pedig jó a hangosítás. Szóval lehet, hogy csak egyikük, de valamiért furcsán hangzott. Vagy lehet, hogy jól hallottam, és tényleg mindketten.

Vagy az lehet még, hogy egyikük sem, hanem csak ültek kicsit csöndben, nem lennék meglepve, mi mégis hallottuk a verseket.

Fotó: Bach Máté

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Simon Márton --


További írások a rovatból

(kult-genocídium)
Falcsik Mari My Rocks – 21 történet – 21 angolszász rockdal című kötetének bemutatójáról
irodalom

Kritika Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetéről

Más művészeti ágakról

A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre
A filmek rejtett történetei a BIFF-en
Révész Emese és Sipos Fanni Amíg én oviban vagyok című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés