„A városban összeszedtünk tizenhárom darab zsidót. Elintézve” – idézett hasonló nyilas naplóbejegyzések tucatjaiból Geiger András a Bálint Házban, megemlékezvén az egyik halálmenetből sikeresen megszökött, majd mégis lágerbe hurcolt édesapjáról. A nyolcévesen Amerikába került, magyarul mégis tökéletesen beszélő Geiger a könyvbemutatóra hívó Mensch Alapítvány ismertetésekor ugyan nem említette, hogy meghívásukra 77 éves korában részt vett már Budapesten a leghíresebb izraeli titkosügynök és kémelhárító – akinek könyvét most újra megjelentették a Minerva Kiadóval közösen –, én azonban alaposan informálódtam a helyszín megközelítése előtt.

Geiger András a.k.a. Steven Andrew Geiger, a jiddisül 'igaz ember' jelentésű Mensch Nemzetközi Alapítvány létrehozója

A háborús tömeggyilkos, Aldolf Eichmann perének ötvenedik évfordulóján ugyanis megint kiadták az elfogásáról szóló izgalmas beszámolót, melynek egyik szerzője az a Peter Zvi Malkin volt, aki 1960-ban részt vett az SS-főtiszt Argentínából elrablásában. A Harmadik Birodalom fő hóhérának tartott, másfél évtizeden át sikeres bújkáló náci foglyul ejtését és Izraelbe szállítását Malkin és szerkesztőtársa valóban olvasmányosan mutatja be, könyvük kémregényként említésétől viszont meghökkentem. Kiss Henriett magyartanárként bátran ajánlotta azoknak is a művet, akiknek elegük van a holokauszt felemlegetéséből, de természetesen nem ők a célközönség. Hanem a családilag érintetteken kívül mindazok, akik a diszkrimináció bármely formája ellen fel akarnak lépni. Mert a mai napig jelen van Magyarországon az a szemlélet, mely 1944-ben lehetővé tette, hogy oly gyorsan és lelkesen küldjenek a halálba több százezer magyart. Hiszen az európai zsidók millióinak meggyilkolását megszervező Eichmann neve meg sem jelenik hazánk középiskolai oktatásban, mondta a tanárnő.

Kövesdi Péter, a Mensch Alapítvány titkára és Kiss Henriett

 

Akiknek a családjában tragédia történet a második világháborúban, tudnak Eichmannról, bár a túlélők gyakran hallgattak a borzalmakról, s „csak” szorongásuk révén közvetítették traumáikat az utódok felé. Nekik is „felszabadító erővel kaput fog nyitni ez a könyv a megértéshez”, és talán az elfogadáshoz, a bemutatására felkért hölgy eladásösztönző állítása szerint. Izraelben tényleg széleskörű párbeszédet indított a holokausztról Eichmann pere, de az 1961-ben volt, azóta magáról a bírósági tárgyalásról és az azt kísérő folyamatokról is születtek alaposabb művek. Akár az ítéletet meghozó állami főügyész, akár Hannah Arendt tudósításaiból összeállított könyvét előbb ajánlanám a népirtás ideológiai alapját megérteni óhajtók számára, ám a Moszad-ügynökök kalandos munkája iránt érdeklődőknek polcáról nem hiányozhat az Eichmann a markomban.

A New York-i pszichoanalitikus, Dénes Magda családtörténetét viszont joggal nevezte Az élet szép című film és a Sorstalanság mixtúrájának Kövesdi Péter, a Mensch Alapítvány titkára. Az alig tizenéves kislány a budapesti háborús évek legrosszabb helyzeteiben is képes volt meglátni a humort, illetve a tragikomikus oldalt, de koraérettsége miatt a komolyság sem hiányzik. Égő kastélyok címmel megjelent memoárja nem a pusztulást, hanem a hétköznapokat mutatja, a család küzdelmét a túlélésért. Az anya hősies szerepvállalását és életmentő improvizációit, pici sikereiket, s hogy mennyire megráztak őket a zsidó ellenállási mozgalomban részt vett bátyj kivégzése. Az érzelemgazdag, női szemszögű regényt fordító Molnár Julianna felhívta a figyelmet a főhős apró, pontos megfigyeléseire, és olyan lélektanilag hiteles részletekre, hogy a kiskamasz eltaszításként élte meg, mikor biztonságosabb helyre küldték családjától. Ahol ő és anyukája megmenekült a Dunába lövéstől, a gázkamráktól. De a regény nem ér véget Budapest felszabadulásával. Eufória után éhezés következett újra, és ismét „büdös zsidó”-nak nevezték őket, csak már az oroszok. A felejteni vágyott kitaszítottságot és hontalanságot tényleges emigráció követte, az anya nem tudta elviselni, hogy a kommunisták ugyanúgy kezdtek viselkedni, mint a nyilasok. Külföldre szöktek, s Kubán át eljutottak az Egyesült Államokba, ahol a család teljes vagyonával 1939-ben lelépett apát/férjet is fellelték.

1996-ban fejezte be önéletrajzi regényét Dénes Magda, következő évi kiadását viszont már nem élte meg. Édesanyja viszont igen, s ő volt az, aki unokáinak korábban is mesélt a világháború éveiről. A traumát elmondani nem tudó, pszichológus lánya csak tévesztéseinél korrigálta, s majd ötven év elteltével végül regényes formában vetette papírra történetüket. „Ez a könyv rólunk, magyarokról, és nekünk, magyaroknak szól” – mondta fordítója. A 2011-es első magyar kiadás kapcsán New Yorkból élőben bejelentkező két fia nagylelkű, boldog emberként emlékezik Dénes Magdára, akitől magyarul csak néhány káromkodást tanultak meg.