Abszurd, nyelvi játékokkal, rengeteg – persze alaposan kifordított – idézettel telezsúfolt, esszéisztikus szatírát olvashatunk, amelyet csöppet sem fenyeget a száraz publicisztikává válás veszélye. A kerettörténet – a vidéki kultúrházban tartott előadás – ugyan tartalmazza ennek lehetőségét, de a szöveg meglehetősen távol áll az egészséges életmódra nevelő-oktató portálok, lapok stílusától. Annál sokkal választékosabb és színesebb, ugyanakkor a Parti Nagy-recepcióban annyiszor említett rontott nyelvtől sem mentes: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél, Ilikém, én már semmin se csodálkozok (kiemelés tőlem – N. M.). És „ahol zsírsejt van, ott zsírsejt van”, figurázza ki Illyés sorait a szerző, de a kontextusban mégis úgy hat, hogy nem vész el az eredeti szöveg, a vers nyomasztó tónusa. Elhízott, éjjel-nappal zabáló, önmagát mérgező embersereglet képe rajzolódik ki az elbeszélő előadásából, mely egyben skizofrén monológ is, hiszen, mint kiderül, léböjtről és méregtelenítésről egy meglehetősen hájas személy papol.

Az nem kérdés, hogy lehet-e egy olyan alacsonyrendűként, köznapiként meghatározott, a létfenntartást szolgáló tevékenység, mint a táplálkozás, transzcendens. A Parti Nagy-szöveg is utal arra, hogy míg az állatok csak azt veszik magukhoz, amire valóban szükségük van, az ember választhat kedve szerint, ehet többet (elhízás) vagy kevesebbet, vagy éppen semmit (anorexia, bulimia), azaz az étkezés fölötti uralma révén egyrészt alakíthatja testképét, azaz – azáltal, hogy milyennek szeretné látni magát ‒ identitását. A gasztronómia nagy becsben tartása egyébként sem ismeretlen a magyar irodalomban, hogy csak a legelcsépeltebb példát, Krúdy Gyulát és az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél, illetve A hírlapíró és a halál című novellákat említsük: mindkettő két vacsora aprólékos leírása, a töményektől az odakozmált pörköltig, illetve az ágrólszakadt zsurnaliszta lakomájának összes fogásán át – a párbaj kimenetelét meg tudjuk, az ellenfelek étkezésének minősége a sorsukat jelezte előre. Parti Nagynál az ételek káros volta, illetve a méreg kerülnek középpontba, a méreg szó poliszémiája pedig egyszerre jelzi a fizikai, a testet tönkretevő anyagot, illetve a lelket eltorzító mérget (haragot, dühöt, gyűlöletet). Szép kis nemzetkarakterológia; ezen az embertömegen a vállalkozó csodaszere minden bizonnyal annyira segít, mint magán a gyártón. A táplálkozás transzcendenciába emelése az étkezés hiányában is megfigyelhető; jó példa erre az anorexiás nők gondolkodásbeli kapacitásának csökkenéséről (éhező agyszövet) való eszmefuttatás is.

A helytelen táplálkozás és a néplélek kapcsolatának fejtegetése a túlzott sófogyasztásról szóló szakaszban csúcsosodik ki, melyben a bibliai idézet – az élet sója – is negatívan cseng vissza az olvasó fülébe, azaz a szeretetről szóló passzus a gyűlöletet hirdeti; az embert is „földre bukott angyalnak” nevezi egy helyen a narrátor. Az összkép azonban mégsem tűnik tragikusnak vagy apokaliptikusan komornak, csak abszurdnak és gusztustalannak, ami a szerzőtől nem meglepő. Mindenesetre egy darabig nem eszek szalonnát.

Parti Nagy Lajos felolvasása a kötetből a Magvető Radnóti Színház-béli estjén, 2011 május 31-én.

Fotó: Bach Máté