Blanco a leghétköznapibb példákat veszi alapul: az EXIT-feliratot, a „Dohányozni tilos!” parancsot, a kijárat és menekülőút felé vezető nyilat, a konnektorokat, a „Vészhelyzet esetén betörni!” jelzést, a poroltó készülék leírását, a ruhák belsejében található, azok kezeléséhez irányt adó jeleket. Ez utóbbiakról kiderül, sokféle történetet teremthetnek, melyek közül az előzetes tudásunk nélkül hogy is dönthetnénk el, melyik a valódi? Ezért tehát hiszünk mindegyiknek, s így a jelek és jelrendszerek egészen kusza hálózatát hozzuk létre.

Charles Sanders Peirce jel-jelölt elmélete áll a feje tetejére, amikor az általunk oly jól ismert indexikus (mely esetén egy jel és aközött, amit jelöl ok-okozati kapcsolat van), és ikonikus jelek (ahol a jelet és amit jelöl a hasonlóság köti össze) egészen más dimenzióban kezdenek mozogni. Ezek az ok-okozatiság és a hasonlóság mentén a jelöltekkel összekapcsolható jelek elmozdulnak a biztos talajról, s az emberrel együtt született, ösztönszerűen, a szocializációs folyamatban megtanult, társadalmi fejlődésünkkel együtt kialakult tudásunk kérdőjeleződik meg.

Blanco olyan helyzetet teremt, amivel tudatunknak, gondolkodásunknak szinte lehetetlen megbirkóznia; az alapoknál vagyunk, jelek és jelrendszerek kialakulásánál, ám oly módon, hogy először az alkotó lerombolja mindazt, amivel már rendelkezünk. Nehéz feladat elé állít minket az előadás: a tökéletesen rögzült tudástól kell megszabadulni, s elsajátítani valami egészen mást. S ez a tudás kultúrától független, hiszen Blanco mindvégig olyan egyezményes jeleket használ, amik világszerte ugyanazt üzenik mindenkinek.

A középiskolai nyelvtantanításban a jelek és jelrendszerek témakörének tanítása az egyik legneuralgikusabb pont: egzakt, és nagy mértékben szükség van hozzá a kognitív tudomány a diákok számára nehezebben megfogható részleges ismeretére. Éppen ezért lehet Blanco előadása kitűnő választás egy középiskolai beavató programra, aminek a Trafó az egyik legfőbb zászlósa. A pályázati úton kiválasztott öt középiskolai csoport évente három előadást ismer meg több állomáson. Először iskolai körülmények között dolgoznak, ezt követi az előadás megtekintése, majd az előadás utáni közös foglalkozás az alkotókkal és drámapedagógusokkal. Jelen esetben a jelek és jelrendszerek kialakulása, az ikon, index, szimbólum közti különbségtétel, az egyezményes jelleg és normativitás, a kultúrafüggőség kitűnő mintáit láthatták a diákok a spanyol koreográfus munkájában. Az alkotó tudatossága ösztönszerű többbször nevetésre ingerelte a fiatalokat. A látszólag véletlenül, de valójában tudatosan félreértelmezett jelek egyezményes jellegének kikezdése ugyanis valami addig ismeretlennel szembesítette őket, ami ugyanúgy elfogadható lenne.

Blanco világában a poroltókészülékbe bele lehet szeretni egy szenvedélyes tangó következtében, itt a konnektorok vigyorognak vagy éppen szomorú képet vágnak, egyes jeleket el lehet szívni, és mindig mindenhonnan előkerülhet egy-egy kellék vagy szemléltetőelem.

Blanco jelszínházának pontos előkészítői voltak azok középiskolásoknak szánt feladatok, amelyek már ismert, majd ismeretlen táblákat, útjelzőket, KRESZ-jelzéseket sorakoztattak fel, szépen előkészítve a már tudott és még nem tudott, hanem általuk megfejtett vagy kitalált jelentéseket. S hogy mennyi problémát okozhatott az, amikor a kimondott és illusztrált cselekvéssorokat úgy kellett módosítani, hogy a kimondotthoz mindig az előttük lévő cselekvés vagy mozdulat társuljon, talán nagyon is könnyű kérdés. Nehezen. Folyamatos gondolkodással kellett ugyanis végtelenül rugalmasnak, az újra nyitottnak lenni, elhinni a teljesen hihetetlent.

Cristina Blanco (ES):

cUADRADO-fLECHA-pERSONA qUE cORRE

Játék, új nyelv, EXIT-felirat

Alkotó és előadó: Cristina Blanco

 Fotó: Boczkó Tamás

Trafó Kortárs Művészetek Háza
2011. május 5-7.