A történek helyszíne Boldogország, az első nyolc könyvben ritkán lépik át a szereplők e föld határait. Miért is tennék? Boldogországban mindenki boldog, egész nap mosolyog, minden rendben van, kerek a világ. Éppen úgy, mint Boldog úr, aki szintén kerek, ráadásul kövér és persze boldog is. A boldogság fontos (nép)mesei kritérium – a hős célja a boldogság elnyerése, végül boldogan él, amíg meg nem hal. Nos, Boldog úrék ebben az örök boldogság állapotában leledznek. Boldog úr különösen, mivel az ő legfontosabb jellemvonása a boldogság, amit szívesen megoszt másokkal is – például Boldogtalan úrral. Ki hallott már olyat, hogy valaki boldogtalan legyen! A földmélyi, sötét szobájában boldogtalanul gubbasztó Boldogtalan urat Boldog úr magával cipeli Boldogországba, és megtanítja mosolyogni. Helyre áll a rend, végre mindenki boldog! Azzal az apró logikai bukfenccel senki sem törődik, hogy Boldogtalan úrnak a neve nem változott meg…

Ugyanez az életöröm vezérli Boldogország másik szorgos nagykövetét, Napsugár kisasszonykát, amikor úgy dönt, nem nézi tovább Jajország lakóinak folytonos siránkozását és megtanítja előbb a királyt, majd az egész népet mosolyogni, nevetni, kuncogni, vihogni. A megoldás egyszerű: át kell nevezni az országot Nevetországra (miért nem Mosolyországra?), új királyi törvényeket hozni a régiek helyett – egy csapásra minden megoldódik.

Boldogországban – nevével ellentétben – azonban nemcsak boldog emberek élnek. Ám lakóiban közös, hogy törekszenek a boldogságra. Míg Boldog úrnak és Napsugár kisasszonynak sajátja a minden körülmények közötti derű és ragyogás, addig a többi szereplőnek sokat kell dolgoznia azért, hogy legalábbis derűsebb legyen az élete. Magas úrnak gondot okoz magassága, Bumm úr mindennek nekimegy, Fecsegő kisasszonykát minden korábbi munkahelyéről kirúgják, mert csak beszél, beszél, beszél… Helyüket kereső figurák ők, akik azért érzik boldogtalannak magukat, mert vagy nincsenek kibékülve magukkal, vagy nem találják a helyüket ebben a világban. Szerencséjükre azonban ebben az univerzumban nincs helye a kilátástalan sorsnak – előbb-utóbb mindenki megtalálja a hozzá illő hivatást. Magas úr, amikor belátja, hogy előnyei is vannak a hosszú lábaknak, megbékél magasságával; Bumm úr egy almáskertben, Fecsegő kisasszonyka pedig a telefonközpontban talál olyan munkát, ahol hasznára tud lenni a többieknek.

A sorozatnak azok a füzetei az izgalmasabbak, amelyekben mélyebb konfliktus támad a szereplők által képviselt értékek között. Boldog és Boldogtalan úr, Napsugár kisasszony és Jajország király között nincs igazi konfliktus, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a boldogországiak nehezen viselik, ha mások nem olyan boldogok, mint ők. Csintalan és Parancs kisasszonykák viselkedése azonban már-már a közösség normális működését veszélyezteti. Előbbi mindenkivel gonoszkodik, utóbbi mindenkinek parancsolgat. Hát lehet így élni?! – kérdezik maguktól Boldogország lakói, a válasz pedig egyhangú nem. S máris cselekednek, hogy a rakoncátlan és udvariatlan hölgyeket móresre tanítsák. A rendszabályozás egyszerű, ám annál hatékonyabb módszere az erőszak – nem szép szóval oktatgatják, hanem varázslattal fizetnek meg rosszal a rosszért. Az eredmény azonban őket igazolja: a rendbontók szépen beállnak a sorba, nem rendetlenkednek, mindenki élheti tovább a megszokott, boldog életét.