A Kalandos történetet Keresztesi József, Müllner András és Szegi Amondó szerkesztették „egy fiatalon elhunyt krapek összes holmijából” /T.D./. Szegi felidézi, honnan indult a könyv: szándéknyilatkozatuk volt egy pályázatra, gyűjtögették Benda rajzait, szövegeit. Patyi Attila segített a munkában, majd ő is elment. Később, meséli Szegi, a Facebook nagy segítségére volt, rajongói oldalt hozott létre Balázsnak. De például a Vaterán is talált róla fényképet. Volt, hogy lefotózta a rajzait, melyek így tudtak megmaradni, a címlapon is egy ilyen. Édesapjától sok képet kaptak, kiállítást rendeztek belőlük Szegeden, majd digitalizálták. Balázs tollal kezdett rajzolni, csak később használt színeket.. Mániája volt a képregény, bélyegsorozatot is csinált. Élő legenda volt, megkerülhetetlen figura. Tipográfusként először szellősebbre tervezte Szegi a kötetet, de be kellett látnia, hogy ennyi pénz nincs, ezért újra át kellett gondolnia – Szalay Miklós adta meg a könyv végleges formáját. A nem Balázstól, hanem róla szóló írások a Facebook-oldalra kerültek összegyűjtve. 

Keresztesi József is a kezdetekről beszél, arról, hogy sok szövegtöredék jelent meg Benda halála után, és négy év alatt gyűlt össze az anyag. Balogh Endre mint a PRAE.HU és a Palimpszeszt képviselője, majd később Podmaniczky Szilárd állt a projekt mögé. A „18. századi gyakorlatnak megfelelően” előfizetést hirdettek meg a Facebookon, így valamivel több pénzhez jutottak. A szerkesztési elvük az volt, hogy minden kerüljön bele a kötetbe. Mostanában merült fel az utóbb befutott szövegekből a pótkötet elkészítésének ötlete. Aki ismerte Balázst, annak számára a Kalandos történet kultikus kötet, aki pedig nem, annak egy egész alakos porté áll össze a mozaikokból. Müllner András a kötet darabjairól beszél, melyek közül némelyek novellasorozatként fűződnek egymáshoz. Balázst érdekelte a bűncselekmény, a baleset. Például van egy szivar alakú barna uszályról története; többnyire blaszfémikus, horrorisztikus, neo-punk szövegek.

Németh Gábor szerint Benda az életének „nyitott borotvajellegét”, mint ez a könyv, meg tudta őrizni. Szépségen túli ellenállás ez, mivel nem a megfelelés mozgatta. Az írás mintha puszta létezéséhez lett volna szükség, mint fiziológiai tevékenységének maradványai. Másrészről alázatos, kevés idővel bíró ügynök munkálkodását láthatjuk. Olvasás közben az a benyomásunk, hogy létezik egy gazdag alternatív valóság, de az odavezető ajtó csak percekre van nyitva. Benda letöröl egy foltot a párás üvegről, csak ő lát be ebbe a világba, mely tőle függetlenül létezik. Nála minden nyers, minden első szándékból van jelen, a hírvivés gesztusával. Erdélyhez hasonló formához nyúlt, a grafika, a szöveg másodlagos. A Deák Botonddal készült interjúban így vall: „A művészet egyfajta valahol”. Szívszorító, amilyen intenzíven törekedett a megszólításra, de például a közönség nevetése zavarta. Tele volt iszonyatos méretű szenvedéssel, minden mondatban ott a bűn, a gyermeki dilettantizmus nyelvén közvetítve. A nyelvi konvenciókkal szembemegy önkéntelenül, nem tudatosan, elemi ügyetlenséggel, autentikusan. Németh Benda egyik önéletrajzát olvassa fel, a „Kedvező körülmények között” kezdetűt, melynek az a vége (illetve mégse): „Tervezem még, hogy jól sportoljak majd a jövőben, és a békés öregkort is”.

Bob Dylan ezen a a napon 70 éves. Míg várunk, és míg búcsúzunk, szól. "Knock-knock-knockin' on heaven's door, / hey hey hey hey yeah / Knock-knock-knockin' on heaven's door".

Keresztesi József, Szegi Amondó és Müllner András

Mintha az irodalom végtelen színházi előadás volna, amelyet egy kényes ízlésű pali, egy ínyenc a neki fenntartott oldalpáholyban figyel fáradhatatlanul, gyakran izgatottságában előredől, sőt bravót kiált, néha unatkozik picit, de belefér, máskor meglepődik, írja Reményi József Tamás Jánossy Lajosról az Ebedli a kezdőkörben című esszékötet kapcsán, itt pedig mondja, hogy nem a minőségérzék, a stílus a legfontosabb, hanem az, hogy mennyire adja panorámáját a szellemi életnek. Udvarias, méltóságteljes, nem ironikus, de szellemes, kedvvel ír kritikakötetekről, szinte „lubickol”. Szellemi önarcképet fest úgy, hogy az olvasás izgalmát át tudja vetíteni. Reményi meri ajánlani olvasgatásra, akár egyvégtében olvasásra is. Szép ív a könyvben, amint a magát kimenteni kész magyar önismeretről ír, mely kiadja 20. századi magyar önismeret-kritikát. Az igen terjedelmes anyagból szerkesztőként úgy válogatott, hogy az átfedéseket elkerülje, az arányokat nem hagyta megbillenni. Reprezentáló kötet ez, megmutatja a terrénumokat, ahol a szerző otthonosan mozog. Elfogultság nélkül követi saját nemzedékének írásait, „nemzedéki figyelőállás” a szemléleti pozíciója.

Németh Gábor a kötetben a szent (Keresztesi és Angyalosi - a poén RJT-é) és a profán vonulatára hívja fel a figyelmet (Ebedli meg a Beck). A cím több, mint vicc, mint olvasócsalogató. Jánossy a kultúrára, mint az önmegértés folyamatára gondol. Nagyratörés és nagyvonalúság jellemzi az egyébként rövid szövegeket, pedig az ehhez hasonlóak általában „megúszósak”. Komolysággal lát a feladatnak, minden lehetséges aspektusról próbál számot adni – ebben segíti eszmetörténeti jártassága, mely inkább táncolás, és segíti, hogy maga is szépíró, aki nem „veszi elő az okos fejét”, hanem szívéből beszél. Műveket befogadni érzéki természetű aktus akkor is, ha a ráció mérlegére kell tenni. Egy hűséges ember könyvét olvassuk, nála haza és haladás szó között nincsen vagy, hasonlóképp, mint Bodornál. Egyszerre tud hű lenni az avantgárd hagyományhoz, és a nevében rejlő két ess ipszilonhoz.

Reményi József Tamás, Németh Gábor és Keresztury Tibor

Keresztury Tibor annak örül, hogy adnak még ki Magyarországon ilyen könyveket, és annak, hogy éppen Jánossyét, aki színvonalasan léha életét – a kötet tanúsága szerint – erősen strukturálja, uralja. Szabadság, önfegyelem kettőse ez, önreflexív magatartás. Önnön belső világa jelenik meg a kritikákban. A szakmai értelemben vett mértéktartás az egyik legfontosabb tulajdonsága. Higgadt, ám mégsem hidegvérű. A magát a kötet vonatkozásában felbujtóként aposztrofáló Turczi István szerint a szabadság derűje árad a szövegekből.

Aztán maga a szerző, Jánossy is szót kap: kicsit ez az egész olyan, mint egy születésnap; átnézi az ember újra az életét, akkor éppen mi és kik voltak körülötte. Ezt a könyvet ti kísértétek végig, a kontextusát ti adtátok. Önéletrajzi jellege van anélkül, hogy felhúznám személyes gondolkodástani önarcképpé. Reményi szerkesztette, köszönet érte. Dérczi Péternek és Németh Gábornak is sokat köszönhetek, akik azzal álltak elém, hogy próbáljuk meg a nagypofájúságot végre papíron megnézni.

Jánossy Lajos és Szilágyi Csenge

Jánossy Lajos Író olvas című szövegét halljuk még: „olvasni, felolvasni is egészen másképp lehet ezeket a mondatokat, mondjuk itt ezt: “Belaqua semmitől sem irtózott jobban, mint amikor fogai a pirítós kérge magasztos pátoszán áthatolva a tésztás kenyérbél kiábrándítóan alantas bohózatában kénytelenek egymásnak csikordulni.” Szépen visszafogott plaszticitása van a Dante, homár mondatainak, hihetetlen pontosság és ritmika, olyan zeneiség, ami a megszólaltatáskor ragadja igazán magával az olvasót-hallgatót”.

Novák Eszter harmadéves színművészetis osztályától először hatszólamú, Leck mich am Arsch (Nyald ki a seggem) című Mozart-kánon a meglepetés, majd a Patti Smith-dal és hozzá a refrénje (ének: Kosik Anita, gitár és hegedű: Wunderlich József, gitár és ének: Nagy Dániel Viktor): „Because the night belongs to lovers / Because the night belongs to lust / Because the night belongs to lovers / Because the night belongs to us”. Végül Sáry László az 1978-as Lófasz-kánont vezényli Darvasi Ferenctől - a közönség legnagyobb örömére.

Wunderlich József, Nagy Dániel Viktor és Kosik Anita

Fotó: Bach Máté