Akinek nem ismerős George A. Romero neve, az sürgősen pótolja filmjeit, egyelőre pedig érje be annyival, hogy ő a gondolkodó ember kedvenc horror-rendezője.

Aki napjainkban zombifilmet forgat, nem kerülheti meg Romero munkásságát, ezért a legtöbb ilyen zsánerű mű ugyanarra premisszára épül: zombijárvány tör ki, azaz a halottak feltámadnak, és az élők húsára törnek (harapásuk ráadásul fertőző, tehát számuk nőttön nő), hőseinknek pedig menekülniük kell az életükért. A zombifilmek alkotói két őskép közül választhatnak: készíthetnek Az eleven holtak éjszkája szatíráját továbbgondoló (vagyis afféle zombis Állatfarmként működő), sztorival, mondanivalóval támadó "komoly" zombifilmet, vagy a Holtak hajnala „suckerpunch” intenzitását idéző, gátlástalan és agyatlan bűnösélvezetként működő splatter-gore opuszt. Mondanom sem kell, a mondanivalóval is felvértezett zombifilmek számítanak ritkábbnak, és általában nem nagyjátékfilmes, hanem sorozat (pl. a remek Dead Set, mely a reality-kultúrát parodizálja) vagy képregény formájában jelennek meg.
 

A pszichologizáló-realista, azaz "komoly" zombi-képregény par exellence opusza természetesen a The Walking Dead, mely végtelenítettnek tervezett hossza miatt (jelenleg a 86. résznél tart) a legambiciózusabb, a képregény médiumának puritán mivolta miatt pedig a legminimalistább is egyben. A széria leginkább azért különleges, mert Kirmant (Romero után szabadon) nem a zombik, hanem kizárólag hősei érdeklik. A The Walking Dead karakter-központú katasztrófa-horror, melyben az a kérdés, hogy különböző emberek hogyan viselnék, ha az egészségtelenül kényelmes jóléti-fogyasztói társadalmakat globális katasztrófa (jelen esetben zombi-apokalipszis, hogy érdekesebb legyen) hatására civilizáció előtti állapotok váltanák fel. Kirkman sikeres zombi-eposza ráadásul a korábbiaknál is nagyobb térhódításnak néz elébe, mivel Frank Darabont és az AMC (Mad Men, Breaking Bad) jóvoltából a képregény ágazatából a presztízses (vagyis a fabatkát sem érő teleregényekkel, szappanoperákkal össze nem tévesztendő) TV-sorozatok világába lépett át.
 

Ha van filmkészítő, akinek kezeiben biztonságban tudhatjuk Kirkman képregényeit, akkor az mindenképpen a Stephen King-adaptációkra (Halálsoron, A köd, és az imdb.com szavazói által minden idők legjobb filmjének kikiáltott A remény rabjai) és horrorra (Buried Alive, A köd) specializálódott Frank Darabont. A háromszoros Oscar-jelölt rendező bevallása szerint gyerekkorától súlyos Romoro- és zombirajongó, és természetesen leghőbb vágya is egy zombifilm készítése volt. A The Walking Deadnél jobb alapanyagot nem is választhatott volna; e képregényszéria szinte arra született, hogy egyszer filmre adaptálják.

A zombi elsősorban a filmművészetben őshonos szörny (először Lugosi Béla nekromantájának teremtményeként bukkant fel az 1932-es A fehér zombiban), a zombifilmek fő fegyvere, a gore pedig esszenciálisan filmes attrakció. Képregényt különösen könnyű filmre adaptálni, mivel a füzetek kész storyboardként használhatóak, de a The Walking Dead nem mozifilmként, hanem TV-sorozatként működhet igazán, mivel mindkét formátumnak korlátlan a folytathatósága, az egyes részek lezárására pedig cliffhangereket használnak. Kirkman realizmusát is csak egy sorozat adhatja vissza, mivel őt hősei életútja, sorsa foglalkoztatja, a szálak pedig (csúnya szóval élve) az idő múlásával már-már szappanoperai jelleget öltenek.
 

A The Walking Dead-projektben benne van a potenciál, hogy a valaha készített legjobb TV-sorozattá váljon, emiatt viszont joggal lehettek nagy elvárásaink Darabont produkciójával szemben. Az eddig (a csatorna időbeosztása és a kreátor elfoglaltságai miatt) csupán 6 részes első évad ígéretesen kezdődött a Darabont rendezte első epizóddal. A pilot rögtön sokkoló, hangulatot megalapozó, a nézőt kilóra megvevő flash forwarddal kezdődik (egy zombi-kislány támadása), a kronológiai nyitány a 28 nappal később hatásos felütését (hősünk kómából ébredve, egyedül szembesül a zombi-apokalipszissel), a zárás pedig a Resident Evil – A kaptár remek kódáját idézi. Az AMC-ről a beszédes című Mad Men és a Breaking Bad alapján lehetett tudni, hogy nem korhatár-érzékeny csatorna, így ideális gyártónak tűnt a projekthez. Nem is kellett csalódnunk, sőt a zombi-effektek vezénylésére egyenesen a zseniális Greg Nicoterot kérték fel, az akciójelenetek ennek megfelelően húsbavágóak. Darabont és rendezői ugyanakkor az adaptációban sem viszik túlzásba a gore-t; a játékidőhöz mérten, zombifilmes viszonylatban alacsony a body count, sok viszont a puszta bűnösélvezetre vágyó nézőt jó eséllyel elriasztó drámai jelenet.
 

A színészek remekül vannak válogatva, ugyanez viszont nem mondható el a sorozat vendégíróiról. A pilottól kezdve egyre inkább leromlik a széria; a bivalyerős alapanyag ellenére Darabont és írói lazán adaptáltak, újításaik viszont ritkán tesznek jót a produkciónak. A szokásos adaptációs rövidítés (epizódok kiesése a fordulatok javára) helyett ezúttal dúsítást kapunk; a sorozat még bátrabban építkezik Romero munkáiból, mint képregényes elődje, ez viszont jóval gyakrabban jelent sablonosságot, mint eredeti továbbgondolást. Sok az új karakter, akik viszont egyelőre nem zombi-eledelül szolgálnak, sokkal inkább öncélúan használt, ezerszer látott archetípusok, elég a rasszista Merle és Daryl Dixonra gondolni, akiket akár Richard és Robert Rednecknek is hívhatnának. Az írók többek között azért bonyolítják a cselekményt, hogy minden epizódnak legyen a sorozatírás sablonja szerinti főtémája, ez viszont logikátlan fordulatokkal és a karakterek részéről hiteltelen döntésekkel jár, mely csorbítja a képregény pszichológiai realizmusát. A széria egyenetlen cliffhangerei és elvarratlan szálai miatt kuszának hat, váltakozó színvonalával jó eséllyel már most nézőket veszítve el.



Egy TV-széria esetében a kreátor után az írók munkája a legfontosabb, a rendező puszta szakmunkás, és a The Walking Dead esetében sokatmondó, hogy az első évad lezárultával Darabont kirúgta az írói stábot. Ez ugyan mindössze két embert jelent, és az írói munka nagyját (a többiekkel való elégedetlensége miatt) eddig is Darabont végezte, de e döntés azt jelzi, hogy maga sem volt elégedett teljesítményével, így azt az eddigiek alapján nehéz meg nem értett adaptációként értelmezni.

E hír viszont egyúttal azt is jelenti, hogy a következő évadra feljavulhat a The Walking Dead, és így még annak is örülhetünk, hogy eddig mindössze hat rész készült. A legtöbb sorozat törvényszerűen romlik, kurvul el egynéhány évad után (ha elkezdesz nézni egy realista kórházsorozatot, előbb-utóbb exploitation lesz belőle), ezúttal azonban könnyen lehet, hogy a tendencia fordítottjának leszünk tanúi, az alapanyag és a kreátor mindenesetre adott hozzá. Az eddigiek alapján a The Walking Dead hullámzó minősége ellenére is a legérdekesebb TV-sorozatok közé tartozik, a 13 részes második évad pedig ősszel érkezik, és van rá esély tehát, hogy eddig csak a teasert néztük.