bezár
 

színház

2011. 05. 26.
A meglepetések fesztiválja Berlinben
A berlini Theatertreffenről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint negyvenöt éve minden májusban megrendezik Berlinben a Theatertreffent, azaz a színházi találkozót, melynek a magvát az adott év németajkú területen bemutatott tíz prominens, egy héttagú zsűri által válogatott előadása képezi. Az idei válogatás, mely a 2010 februárjától 2011 januárjáig bemutatott előadásokból merít, számos meglepetéssel szolgál.

Talán a legszembetűnőbb, hogy a nagynevű színházak (gondolok itt a berlini Schaubühnére, a Deutsches Theaterre, a Volksbühnére, a hamburgi Thalia Theaterre) teljesen hiányoznak. Sőt, mindössze két berlini előadást láthatunk: a kreuzbergi török színházi központ, a Ballhaus Naunystrasse Verrücktes Blut (Őrült vér) című Nurkan Erpulat által létrehozott előadását, valamint egy dokumentumdrámát a Testament-et a She She Pop formációtól, melyet a Hebbel am Ufer nevű befogadó színházban mutattak be.

Szkéné színház

 

A másik nagy meglepetés, hogy két Herbert Fritsch által rendezett előadást is beválogattak. Fritsch szinte a semmiből bukkant elő, napjaink színházának egyik legnagyobb német rendezőjének, Frank Castorfnak volt a színésze, majd videózni kezdett, és mindössze pár éve rendez. Egyébként a 60 éves Fritsch az idei fesztivál legidősebb rendezője. Az egyik előadása a schwerini Mecklenburger Staatstheater Hauptmann A bunda, a másik az oberhauseni színház Ibsen Babaház című előadása. Egyik színház sem gyakori vendége a Theatertreffennek, a schweriniek legutoljára 1994-ben, az oberhauseniek pedig eddigi kilencvenéves történetük során mindössze egyszer, 1967-ben szerepeltek a Theatertreffen programjában. Érthető tehát a színházi szakma megdöbbenése és az oberhauseniek kitörő öröme.

A Theatertreffen válogatása alapján úgy tűnik, hogy a 2010-es év Kölnben volt a legizgalmasabb, a Schauspielhaus Köln két előadását is meghívták, mind a kettőt nő rendezte – és ezzel ki is merítettem az idei fesztivál női rendezőit. A egyik Csehov Cseresznyéskertje Karin Henkel rendezésében. A másik pedig egy Elfriede Jelinek-ősbemutató, melyet Karin Beier, a Schauspielhaus Köln igazgatónőjének felkérése írt Jelinek, egy 2009-ben történt kölni tragédia kapcsán, amikor is feltehetően metróépítés miatt váratlanul összeomlott a kölni levéltár és még két lakóépület. Ehhez az új darabhoz illesztett Beier két korábbi, gondolatilag hasonló (a természet és az emberi beavatkozás viszonyáról szóló) Jelinek-darabot. Beier egyébként a tavalyi Theatertreffen egyik szenzációja volt a Csúfak, piszkosak és gonoszak című Ettore Scola-film alapján készült rendezésével, mely azóta számos díjat nyert, köztük a Theater Heute  által kiosztott prominens, az év legjobb rendezése díjat is.

Idén válogatták be először a svájci származású fiatal Roger Vontobelt, a drezdai Staatsschauspielben rendezett Don Carlos előadásával. Nagy visszatérőnek számít Stefan Pucher, aki immáron a hatodik rendezésével szerepel a Theatertreffen történetében, idén a Schauspielhaus Zürichben létrejött előadásával, Miller Az ügynök halálával – az idei válogatás egyedüli svájci előadásaként. Az idei egyedüli osztrák produkció a szintén nem ismeretlen Stefan Bachmann által rendezett kortárs német darab, Kathrin Röggla Die Beteiligten (Az érdekeltek) a bécsi Burgtheaterből. A záró előadás pedig Christoph Schliengensief utolsó (a rendező tavaly augusztusi halála óta posztumusz) előadása, a nemzetközi koprodukcióban létrejött, főleg afrikai helyzetről szóló Via Intolleranza II.

A Theatertreffen programjaiban kiemelt szerepet kap a kortárs (német) drámaírás. Egyrészt a versenyprogramban is szerepel több (ha nagyon szigorúan vesszük, akkor csak kettő) kortárs német szövegből létrejött előadás. Elfriede Jelinek a Theatertreffen elmúlt húsz évében a legtöbbet beválogatott német szerző, immáron kilencedik Theatertreffen-meghívását ünnepelheti, ezzel tényleg a német színház számára az utóbbi idők legfontosabb németajkú szerzője, például Schillert is bőven lekörözi.

Elfriede Jelinek

 

1978 óta a Theatertreffen része a Stückemarkt (nevezzük magyarul drámapiacnak), ami eddig ismeretlen, fiatal íróknak biztosít bemutatkozási lehetőséget. Idén az öttagú zsűri 356 darab közül válogatta ki a legjobb ötöt, amelyeket a Theatertreffen keretein belül olvastak fel. Az idei év mottója, mely köré a darabok íródtak: „Erkenne dich selbst, verrate den anderen“ (Ismerd meg magad, áruld el a többieket). Idén három német (Konradin Kunze: foreign angst; Mario Salazar: Alles Gold was glänzt; Juri Sternburg: der penner ist jetzt schon wieder woanders), egy ukrán (Dmitrij Gawrisch: Brachland) és egy lengyel (Małgorzata Sikorska-Miszczuk: Burmistrz – Der Bürgermeister) író darabját válogatták be. Ezen szerzőkön kívül három másik szerző (akiket szintén a zsűri a beküldött drámájuk alapján válogatott össze) John von Düffel (német drámaíró, a Deutsches Theater dramaturgja) vezette írói workshopon vehet részt. Két díjat osztanak ki a Stückemarkt keretein belül: Förderpreis für neue Dramatik (kortárs drámaírást támogató díj, 5000 euró és bemutató a következő évadban a berlini Maxim Gorki Theaterben) és Werkauftrag des tt Stückemarktes (a Stückemarkt legjobb dráma díja, 2007 óta létezik, 7000 euró és bemutató egy vidéki színházban, idén a Schauspiel Hannoverben). Ezen kívül a  felolvasott művek egyikét a Deutschlandradio Kultur hangjáték formában sugározza majd.
 

2009 óta létezik a theatertreffen-blog, ahova kiválasztott fiatal tehetséges újságírók teszik fel benyomásaikat, élményeiket tapasztalataikat a Theatertreffenről, Berlinről, a különböző programokról. Idén négy nő és három férfi (többek közt egy svájci, egy osztrák, egy amerikai dramaturg, és egy izraeli fotós) alakítja közösen a blogot. A bejegyzések próbálják lefedni a Theatertreffen egészét – kritikák mellett beszámolók a közönségtalálkozókról, a Stückemarktról, az előadások utáni fogadások ételeiről, ruhákról vagy akár az éppen Berlinben futó Rimini Protokoll-előadásról.

A Theatertreffenhez kapcsolódóan három vitafórumot szerveznek jeles színházi emberek részvételével, színházhoz közeli témákról. Az első ilyen beszélgetésnek a témája a független színházak jövője és finanszírozása koreográfusok, színházvezetők és politikusok részvételével. A Theatertreffen idején nyílik egy kiállítás a német rendezőnőkről (Rendezőnők – Egy férfimunka női kézben) címmel. Ehhez kapcsolódóan tartanak egy beszélgetést a feminizmusról, melyen többek közt részt vesz Kathrin Röggla írónő és Karin Beier rendezőnő is. A legutolsó vitafórum témája Afrika és a kultúra szerepe a fejlődésben. A beszélgetés fő szenzációja a Mozambikban élő svéd krimiíró, Henning Mankell, aki mellett egy burkina faso-i filmrendező is elmondja tapasztalatait.

Mindezeken túl nyílik még egy kiállítás a Theatertreffen ideje alatt Margarita Broich színházi fotóiból; valamint a fesztivál ideje alatt egy nemzetközi fórumot is szerveznek német nyelven 35 év alatti, színházzal foglalkozó emberek számára, melynek az idei mottója: „Check the Body. Theater Material Körper“. Ennek a rendezvénynek idén van magyar résztvevője is, Várady Zsuzsa dramaturg. A Talentetreffen (Tehetségek találkozása) elnevezésű programban bárki részt vehet, teljesen nyitott, két napos konferencia és beszélgetés – idén a nemiség és a nemi szerepvállalás a központi témája.
 

Haus der Berliner Festspiele 
A Theatertreffen hivatalos helyszíne tíz éve a Haus der Berliner Festspiele. A korábban Theater des freien Volksbühne nevet viselő színházat 1963-ban Erwin Piscator és Willy Brandt adta át. Az épület a második világháború utáni szocreál építészet stílusjegyeit viseli magán, csupasz üveg- és betonfelületek találkoznak. Mindezt próbálják világítással, kényelmes fotelekkel elviselhetővé tenni. Egyébként az épületre másfél éves külső-belső felújítás vár. A Theatertreffen a Haus der Berliner Festspiele-től teljesen függetlenül működik.

Minden egyes beválogatott előadást az első fesztiválelőadást követően premierbuli követ, illetve az utolsó előadás után közönségtalálkozót szerveznek. Esténként pedig különböző bulik és koncertek veszik birtokukban a Haus der Berliner Festspiele épületét, ezzel is biztosítva a fesztiválhangulatot.

nyomtat

Szerzők

-- Boronkay Soma --


További írások a rovatból

Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója

Más művészeti ágakról

gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés