A Semaine de la Critique (kritikusok Hete) szekció idei válogatása jogosan tartott számot érdeklődésre és adott okot felháborodásra is. Olyan filmeket találunk itt, amik tabudöntögetésük miatt hívták fel magukra a figyelmet, elég példának megemlíteni a következő darabokat: Slut, Sauna on the Moon (Zou Peg, China) vagy Snowtown (Justin Kurzel). Akadt tinédzser lánydráma (17 Girls), bolgár road movie (Avé) is, míg a nyertes film, egy amerikai alkotás az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legjobban működő pszichológiai thriller lett Cannes-ban. A Take Shelter, Jeff Nichols filmje kapja a Kritikusok Hete fődíját.

Közelegő vihar elől az emberi elme mélyére vezet az út. A Take Shelter egy családapa mentális betegségének diagnózisa. A viharparanoiától szenvedő Curtis elveszíti a határt álom és valóság között, a belső külsővé válik, a rémálmok realizálódnak, a határok elmosódnak. Földalatti menedéket épít, miközben a valós világgal való minden kapcsolatát lerombolja, a néző pedig egy már-már az Eredetet idéző, izgalmakkal teli, pszichologizáló álomidézésbe lép be. Bár a történet nem új, a Take Shelter vizualitása és hangeffektusai szokatlan módon fokozzák az élményt, és vonják be a nézőt a főhős megpróbáltatásaiba. A végső csattanó pedig számos kérdéssel a fejében ereszti útjára az egyszeri fesztiválmozizót a sötét moziteremből. Talán nincs is menedék?
A Rendezők Kéthetét az első filmes osztrák rendező, Karl Markovics dominálta, az Atmen kapta a Label Europa Cinemas díjat, de a kitüntetettek között ott van Ruben Östlund is, akire a hazánkban is bemutatott Akaratlanul című filmje után most a Play című munkájának Cannes-i szereplése miatt figyelhetünk fel mi is újra.

A fesztivál filmterméséből való szemezgetést a rövidfilmek versenyszelekciójával zárom, ami meglehetősen egyenetlen képet fest. A 10 versenybe szállt film közül talán három értékelhető filmes szemszögből. A koreai Ghost a fesztivál visszatérő témáját, a pedofíliát dolgozza fel inspiráló és visszafogott képekkel. Ezt teszi Nicolas Roy It’s nothing (Ce N’est Rien) című francia rövidfilmje is, ami egy bántalmazott kislány apjának személyes drámáját követi nyomon. A válogatás csattanóját azonban Nash Edgerton ausztrál rendező adta meg, aki nem annyira filmes technikájával, mint inkább társadalmi kommentároktól mentes fordulatos narratív ívvel és ötletes fekete humorral fűszerezi Bear című rövidfilmjét, amely azt meséli el, hogyan futhat rossz vágányra egy meglepetésnek szánt szülinapi ajándék terve. Ugyan a film díjat nem nyert, mégis ez a kisfilm vált a fesztivál egyik legemlékezetesebb pillanatává - legalábbis számomra.

A rövidfilm szelekció kikezdeni látszik azt a Cannes-i közmondást, miszerint ennek a  filmfesztiválnak a nagy erénye az, hogy egyetlen film sem kallódik el. Bár ezen válogatás némely darabját bizony csak igen ortodox művészfilmes ízléssel lehetett jónak nevezni.