A Magyarhangya lelkes fiataljai Magyarországon egyedülálló módon alternatív módon keresnek kiutat a film- és kultúraterjesztés kusza dzsungelében. A májusban induló hangyaPASS segítségével a mozgalom a huszonéves közönséget szeretné megszólítani, igényes, fontos és jó fesztiválfilmekkel, a sorozat első darabja 2010-ben, Velencében a hivatalos versenyprogramban is szerepelt. A bemutatandó hat filmet egy időben, az ország 20 nagyvárosában vetítik, az elsőt, A prímszámok magányát május 24-én. 

A film két fiatal, Alice és Mattia életének történetét mutatja be gyermekkoruktól egészen felnőtté válásukig. Kapcsolatuk érdekessége, hogy kettejük életének alig vannak közös pontjai, ám mégis úgy érezhető, valamiért egy párt alkotnak. Olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok. Nagyon közel vannak egymáshoz (mint a 17 és a 19), ám mindig közéjük éktelenkedik egy páros szám. A rendkívül finoman cizellált algebrás szóvirághalmaz nem véletlen, hiszen a 27 éves író a torinói egyetem fizikus doktorandusza…

Nem kell persze megijedni, a film nem a hullámkorpuszkulum Heisenberg-féle elmozdulásait vizsgálja a majdnem kétórás játékidőben, a furcsa címválasztás és témafelvetés csak a bonyolult kapcsolatok könnyebb megérthetőségét igyekszik érzékletesebben árnyalni. A két szereplő életét párhuzamos epizódokban ismerjük meg, melyekben egyaránt megtalálható valami nyomasztó emlék. Ez Alice esetében egy síbaleset, melynek következtében élete végéig sánta marad, s lesz számtalan esetben a nevetség céltáblája, míg Matteo fogyatékos ikerhúgát veszíti el kisfiúként, s mardossa emiatt a lelkiismeret-furdalás. Sorsuk, úgy tűnik, végzetszerűen összefutni látszik, de mint a már említett matematikai metafora árnyalta, akármilyen közel is vannak, hiába találkoznak egymással, valaki, vagy valami (egy nem prímszám) közéjük áll.

Kettejük kapcsolatát azonban mégis az nehezíti leginkább, hogy lelki defektusaik miatt képtelenek megnyílni egymás számára. Ez a néhol idegesítő momentum azonban a film végére bocsánatossá válik, mert az időközben anorexiássá soványodó Alice, és a jó pár kilót felszedő, rendezetlen szakállú Mattia utolsó találkozásánál az addig közepes teljesítményt nyújtó színészek szemében valami olyat látunk, ami kibillenti az addig fészkelődő nézőket is. A bevezetőben azt írtam, zavarba ejtő és nyomasztó. A két szó ebben a jelenetben nyer valódi értelmet, melynek felismerése csontunkig hatol, s megráz: olykor mennyire képtelenek vagyunk érzelmeink kifejezésére. Mivel a film azonban a játékidő többi részében néha túl érzelmes, sokakból nemcsak katartikus élményt, de unalmat és közönyt is kiválthat.


 

A további Magyarhangyás filmekről és a programról a PRAE.HU-n ITT olvashattok!

Információ:
magyarhangya.hu
facebook.com\magyarhangya