bezár
 

gyerek

2011. 05. 19.
A kis ló és a varázsbajusz
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ezt a történetet ne keresse senki a könyvesboltok polcain. Csak egyszer hangzott el, pénteken délelőtt, a 7. Gyermekirodalmi Fesztiválon, ahol Menyhért Anna közös meseírásra kérte fel lelkes közönségét. Aki ott volt, láthatta, micsoda erő rejtezik a mesékben.

prae.hu

A gyerekek először megismerkednek a szerző eddig megjelent két mesekönyvének főhősével, a kis lóval, aki egy kirándulás közben szem elől tévesztette szüleit, eltévedt, és egyszer csak a tündérek kertjébe jutott. Ott aztán annyira jól érezte magát, hogy nem is akart hazamenni, inkább időnként telefonon beszélt lópapával és lómamával, és megnyugtatta őket, minden rendben, ne izguljanak.

Menyhért Anna kezében tartja A kis ló Tündérországban című könyvet, és Balogh Andrea illusztrációit mutatva meséli a történetet. Megmutatja a tündérlétrát és a tündértávcsövet, elárulja, hogy mitől tündériek, vagyis milyen csodás képességekkel bírnak, aztán felteszi a kérdést a gyerekeknek az első könyv utolsó fejezetéhez érkezve: Mit csinálnátok, ha elfáradnátok egy végenincs házban bandukolva? A gyerekek úgy gondolkoznak, mint Tomi, az író kisfia, aki egyben társszerzője is a kis ló történeteinek: visszafordulnának.



Következik a második kötet, A kis ló és a tigrisek. Mit csinálnátok, ha tigrisek jelennének meg a közeletekben, és nem tudnátok, hogy bántanak-e vagy sem? – kérdezi a gyerekektől a szerző. Van, aki tűzzel elkergetné őket, de olyan is van, aki megkérdezné tőlük, hogy rossz tigrisek-e. Kiderül, hogy a tündérek megint egy varázseszközhöz, a tündérfülhöz folyamodnak, amellyel meghallják, hogy a tigrisek is ugyanazon morfondíroznak, mint ők, nevezetesen, hogy barát vagy ellenség-e a másik. Végül a tündérek barátságot ajánlanak.

Ezután a főzésről szóló epizód következik, a gyerekek láthatóan felélénkülnek, hiába, lassan dél van. Ráadásul a kis ló a tündérboltban mindenféle csokira, cukorkára, és egyéb nyalánkságokra gondol, ami azonnal meg is jelenik a kosarában. A kosarából pedig egyenesen a pocakjába vándorol a sok édesség. Igaz, ettől nem lakik jól, csak hascsikarást kap, de a gyerekek így is irigylik őt.

A kis ló tehát továbbra is éhes, de szerencsére egy sünilány megtanítja neki, hogyan kell túrós tésztát készíteni. A mesét hallgató közönségből is sokan tudják a receptet, csak abban nincs egyetértés, hogy a túrós tészta tetejére szalonna vagy porcukor kerüljön. Végül az egyik kisfiú lezárja a vitát azzal, hogy mind a kettőt kell rá tenni.

Ezután kezdődik a közös meseszövés a kis lóról. Teljesen érthető, hogy amikor Menyhért Anna felteszi a kérdést, hogy milyen legyen a kis ló, akkor a gyerekek azt kiabálják: éhes, szomjas, fáradt. Hiszen ők is éhesek, szomjasak és a reggel óta zajló mesés, verses programoktól már kissé álmoskásak. Az egyik fiú azt javasolja, hogy legyen a történetben egy varázsbajusz is. Ez sem véletlen, ugyanis a közönség a kis ló története előtt Vig Balázs könyvével ismerkedhetett meg (Három bajusz gazdát keres), melynek főhősei önálló életre kelt bajuszok.

Menyhért Anna felajánlja a gyerekeknek, hogy pár percre feküdjenek le a szőnyegre, és nyugodtan csukják be a szemüket. Majd gyakorlott meseszövőként gyorsan összesimítja a szálakat, és máris belekezd A kis ló és a varázsbajusz című mesébe. Egy éhes, szomjas, álmos iskolás kis lóról van szó, aki elfárad, lefekszik a földre, és ahogy behunyja a szemét egy kis törpe jelenik meg óriási bajusszal. Ez a bajusz lemászik a törpe orra alól – mert bizony varázsbajusz  – és elkezdi simogatni a kis lovat, aztán meg apró szárnyacskaként fölé repül, és hűsítő szellővel felfrissíti. Aztán - az egyik kisfiú kérésére - még fésűvé is átalakul a bajusz, és szépen kifésüli a kis ló szőrét. A lovacska egy szempillantás alatt teljesen összeszedi magát, úgy kel fel, mintha órákon át aludt volna, nem éhes, nem szomjas. Kipihenten és vidáman megy vissza az iskolába.

A rögtönzött relaxációs mese után a gyerekek – mintha varázslat történt volna – tényleg kipihenten és vidáman indulnak vissza az iskolába.
nyomtat

Szerzők

-- Boczán Bea --


További írások a rovatból

A Tabuk és gyerekirodalom című kerekasztal-beszélgetésről
gyerek

Filmek és beszélgetések barátságról, környezettudatosságról, internetfüggőségről, identitáskeresésről és első szerelemről a Cinemirán

Más művészeti ágakról

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Prae Kiadói nap Pécsett
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés