A középpontban a hatvanas évek elején szerveződött magyarországi baráti társaság áll, akik a szórakozásnak azt a módját választják, hogy gyermekkoruk nagy hőseivé, indiánokká válnak, még ha csak évente pár hétre tehetik is ezt meg. Ennek érdekében jelmezeket gyártanak maguknak, könyvekből vett leírások alapján fa pisztolyokat faragnak, sőt, a pontosság jegyében még egy valódi indiánnal is leveznek. A hatalom paranoid fordításában ez azonban azt jelenti, hogy egy tiltott szervezkedés formálódik, tagjai kódolt nyelven kommunikálnak, katonai felfegyverkezést folytatnak és még a kapitalista Amerika egy állampolgárával is aktív kapcsolatot tartanak fent, tehát ellenségek. Aminek természetesen az unokákig kiható következménye lesz.

A tévéfilm keretein belül forgatott, annak költségvetésében gondolkodó produkcióknak számolnia kell a kisebb büdzsé által determinált kompromisszumokkal. Török Ferenc nem először kísérletezett ezzel a műfajjal (Koccanás, Csodálatos vadállatok, Hajónapló), így nem is a véletlennek tudható be, hogy igen kreatívan ötvözte az adott lehetőségeket a történet elmesélésének módjával. Ennek a kreativitásnak köszönhető, hogy szerves egészet alkot az izgalmas közegben, félig festett, vetített, félig létező, valós környezetben szinte meseszerűen úszó események sora és a tragikus, múltat és jelent feszegető történet maga.

Az alkotásnak a legnagyobb erőssége mégis az, hogy túlmutat azon, amit a hozzá hasonló ügynök múltat vagy generációs elesettséget feszegető, feldolgozni igyekvő magyar filmektől megszoktunk. Nem pusztán egy férfiról szól, akinek választania kell a törzse és a családja közt, nem a barátról, aki ezért az életével fizet, nem egy tartótisztről, akinek szintén nincs választása, nem is az anyáról, aki a teljes tagadáson keresztül a diafilmek nyújtotta fikcióba menekül és nem is az unokáról, aki mindent tudni akar, de nem készült fel a válaszokra. Az Apacsok elismerésre méltó érzékenységgel ragadja meg a magyar történelem egy olyan szeletét, amely ritkán kerül emészthető feldolgozásban a filmvászonra, és láttatja azt hétköznapi emberek életén keresztül úgy, hogy közben nem válik tanmesévé. Az Apacsok úgy mond el egy tragédiát, hogy nincsen kifejezett hőse, ugyanakkor minden szereplő fontos, és a maga szemszögéből mindenek igaza van. Senki sem ártatlan, és még sincsenek patás, villás gonosztevők sem. Hatalom van, ami mindent és mindenkit - így vagy úgy -, de tönkretesz.

A filmről leírható ehhez hasonló közhelyes állítások után le kell szögezni, az Apacsok azért nem válik klisévé, mert nem is törekszik hőseposzt gyártani és nem is kíván egy mozgóképes történelemkönyv felmondásává alakulni. Kimaradnak a grandiózus összecsapások, kimaradnak a durva, véres kihallgatás jelenetek vagy nagy számonkérések is, ez a lehető legjobbat teszi a történetnek. A kevesebb több elvét követve Török Ferenc pontosan azon a hajszálvékony határon táncol, ami az elmondható és az elmondhatatlan, a megmutatható és a megmutathatatlan között húzódik. Szinte már balladai homályban, pontosan annyit látunk, amennyit még szeretnénk, úgy, hogy közben tökéletesen átélhető benne a sorsok tragédiája. Mindez azért fontos, mert olyan filmes eszközökkel éri ezt el (beleértve a komplexitáshoz hozzájáruló összes elemet a festett konyhától a beszélő diafilmig), melyek a nézőt vezetik el addig az érzéséig: ha nincs indián, akkor nincsen semmi. És nem villog piros betűkkel a "mondanivaló", hogy mindenki számára világos legyen: ’Ez Fontos, ez a Történelem, ez Tragédia. ÉRTSED!’

A rendezésen és a koncepción kívül letagadhatatlanul fontos szerepet tölt be a Török Ferenc első színházi rendezéséből vászonra adaptált történet író párosa, Kovács Krisztina (aki a fragmentált szerkezetű, ám pontosan szőtt cselekmény dramaturgiájáért felelős) és Bereményi Géza (akinek köszönhetően minőségi párbeszédeket és monológokat élvezhetünk).  Remekül teremt atmoszférát a zene és az animációs betétek sora, előbbiért Zságer Balázst, utóbbiért Gauder Áront illeti az elismerés.

Egytől-egyig kiváló színészek keltik életre a karaktereket, akik főként a Radnóti Színház társulatának tagjaiból kerültek ki, hiszen az eredetileg a darabot is ott állították színpadra. 

Mindezek ellenére nem állítom, hogy az Apacsok egy tökéletes alkotás, ha szeretnék hibát keresni, néha kissé darabos, ha még jobban keresgélek, akkor a színpadszagot is megtalálhatom, ám mégis tiszta lelkiismerettel ajánlanám mindenkinek. Pontos fogalmazásmódja, átgondolt mondanivalója okán korosztályra és érdeklődési körre való tekintet nélkül élvezhető és szerethető film.

Apacsok
Színes, magyar filmdráma, 80 perc, 2010.
Rendező: Török Ferenc
Forgatókönyvíró: Kovács Krisztina, Bereményi Géza
Operatőr: Garas Dániel

Jelmeztervező: Benedek Mari
Producer: Angelusz Iván, Bálint András
Társproducer: Poós András
Látványtervező: Stark Attila
Gyártásvezető: Taschler Andrea
Vágó: Barsi Béla

Szereplők: Csányi Sándor (Horváth), Gazsó György (Apa), Szervét Tibor (tartótiszt), Csomós Mari (Nagymama), Martin Márta (Házmesterné), Schneider Zoltán (Szoboszlai), Bálint András (Hegedűs), Kocsó Gábor (Hadnagy), Vajdai Vilmos (Bajomi), Karalyos Gábor (Szilaj ló), Balla Eszter (Kata), Wéber Kata (Edit), Marjai Virág (Csilla), Adorjáni Bálint (Fürge Hód), Alexis Latham (Mr. Caldron), Klem Viktor (Tíz Medve)

 

Megtekinthető a 42. Magyar Filmszemle tévéfilmes versenyszekciójában.

Időpontok:

2011. május 5. 11:00 Uránia, Fábri terem
2011. május 6. 20:00 Corvin, Karády terem
2011. május 7. 14:00 Corvin, Kabos terem