Érdemes Tokióban maradni a Golden Week alatt, mert aki teheti, elutazik, szinte kiürül a város, így az embernek egy kis nyugalma lesz a mindennapos nyüzsgés után. Elterveztem, hogy ezalatt megyek nószínházba is, nézek majd kabukit is, sőt ha van műsoron, még bunraku bábszínházat is. A színházműsor összeállítói nem jártak a kedvemben, az egy hét alatt a színházak is zárva tartanak. Kénytelen voltam beérni egy kjógen-esttel a Golden Week előestéjén a Nemzeti Nószínházban, melynek köszönhetően jókedvvel kezdhettem meg tavaszi szabadságomat.

A Hal-prédikáció (Uo-zekkjó) a buddhista papot megjelenítő kjógen egy példája. Egy halász állást változtat, és felcsap buddhista papnak. El is szegődik egy vagyonos emberhez, azonban a prédikációban járatlan hősünk bajba kerül, amikor gazdája a házi templomában prédikációt kér. Hogy mentse a menthetőt, belekezd a beszédjébe, azonban úgy, hogy különféle halneveket rejt a szövegbe. A gazda, aki sok más kjógentől eltérően jelen darabban nem a legbutábbak közül való, rájön a turpisságra, és nagy haraggal kergeti el a papot. A kétszereplős darabban Sigejama Sime és Sigejama Akira a tőlük megszokott vérbő humorral játszott, improvizációban bővelkedő harsány humoruk adta meg az est kezdőhangját.

 Cúen teát készít

A következő darab, a Cúen az úgynevezett táncos darabok kategóriájába tartozik, azaz egy olyan színdarabról van szó, mely szerkezetileg a nódarabokat követi, és egyben ki is figurázza azokat. Ebbe a kategóriába tartozik a korábbiakban is bemutatott Szeirai, a madarász, azonban míg a táncos darabok általánosságban követik a nó struktúráját és történetmesélését, a Cúen egy konkrét nónak, a Jorimaszának paródiája. Tehát Minamoto no Jorimasza, a XI. századi harcos és nem mellékesen költő, öngyilkos lett, amikor vesztésre állt a nagy túlerővel szemben a Tairák elleni csatában. Ennek paródiája, amikor Cúen, egy kiotói teaház tulajdonosa belehalt a sok munkába, amikor háromszáz zarándoknak kellett teát készítenie. Jorimasza szelleme karddal a kezében a harcot imitálja, amint feleleveníti az utolsó harcot, Cúen szelleme teáscsászável, kanállal és keverővel a kezében teát készít. Nemcsak szerkezetében és tartalmában követi Cúen Jorimaszát, hanem koreográfiájával és szövegével is számos utalást tesz, illetve kiforgatja az eredeti nót.
 

Jorimasza újraéli a csatát

A közönség nagy hahotával kísérte a híres klasszikus kifigurázását. Japánban úgy tartják, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb művész az illető, azonban a főszereplő Cúen szellemét alakÍtó Szató Tomohikónak szemmel láthatóan nehezére esett a mozgás, ami sokat rontott az előadás minőségén.

Az est záróelőadása Az elejtett öltözék (Szuó otosi) a Jamamoto család, elsősorban Jamamoto Tódzsiró jutalomjátéka. A gazda elküldi szolgáját, Taró Kadzsát a nagybátyjához, hogy magával hívja a másnapi zarándoklatra. Mivel a gazda nem kívánja nagybátyja társaságát, csak az utolsó pillanatban értesíti az útról. A zarándoklatra Tarót viszi magával, ám a lelkére köti, hogy el ne árulja a nagybátyjának, mert akkor ajándékot adna neki, amit aztán viszonozni kéne. A nagybácsi valóban visszautasítja a meghívást, azonban Taró hebegéséből egyből rájön, hogy Taró is részt vesz a zarándoklaton.

Ezt megünneplendő, először szakéval kínálja Tarót, majd egy ruhát ad neki ajándékba. A szolga egymás után issza a hatalmas pohárnyi szakét, melytől pillanatok alatt lerészegedik. Gazdáját pocskondiázza, és önfeledten kacag jókedvében. A gazda eközben megunja a várakozást, és elindul szolgája után. Taró még részegen is emlékszik a tilalomra, így az ajándékba kapott ruhát igyekszik elrejteni gazdája elől. Nagy igyekezetében elejti az öltözéket, majd a gazda találja meg, és rejti el ezúttal Taró elől. Jamamoto Tódzsiró valósággal lubickol Taró szerepében, a színpad egyik végéből a másikig leng részegségében, de tudjuk, minden mozdulata óramű pontossággal kimért és megtervezett, semmi nyoma a korábban látott Sigejamák improvizációjának. Jamamotó Tódzsiró játéka, mint mindig, ünneppé teszi az előadást.

Bugaku a Meidzsi-szentélyben

Másnap, a Golden Week első napján, Sóva császár születésének évfordulóján a tokiói Meidzsi-szentély minden évben ezen a napon megrendezett bugaku, udvari ceremoniális táncelőadását láthattuk. Itt már nyoma sincs az előző napi nevetésnek, az ezeréves tradíció komolyságát érezhetjük csupán. A vallási zene misztikussága és a táncok kimértsége a Heian-kort (VIII.-XII. század) idézik. A tánc rendkívül lassú, csupan néhány mozdulat ismétlődéséből áll, mely most is érzékelteti, hogy a bugakut inkább ceremóniának kell tekinteni, semmint színházi előadásnak. Ennek ellenére a mozdulatok és a stílus ismerős, könnyen felismerhető, hogy innen származnak a nó és a többi klasszikus japán színházi műfaj.





Kjógen-est
Nemzeti Nószínház, 2011. április 28.

Hal-prédikáció (Uo-zekkjó)
Ókura-iskola

A pap – Sigejama Sime
A gazda – Sigejama Akira

Cúen
Izumi-iskola

Cúen szelleme – Szató Tomohiko
A vándorszerzetes – Inoue Jaszuhiro
Egy helyi ember – Szató Tóru

Az elejtett öltözék (Szuó otosi)
Ókura iskola

Taró Kadzsa – Jamamoto Tódzsiró
A gazda – Jamamoto Jaszutaró
A nagybácsi – Jamamotó Noritosi


Bugaku
Meidzsi-szentély, 2011. április 29.

A bugaku képeit Mátrai Titanilla késztette.