Kézbe véve a könyvet, végiglapozva az oldalakat már első pillantásra megállapíthatjuk, hogy újra igényes munka született a Naphegy Kiadó műhelyében. Érdemes egy szóra megállni és kifejezni tiszteletünket a könyv tervezője, a lengyel Sebastian Stachowski előtt. Az utóbbi hét évben több mint 150 könyvet tervezett, köztük (maradva a gyermekirodalomnál) Nádori Lídia – Kun Fruzsina Sárkány a lépcsőházban vagy Kiss Márta Sziklavirág című művészi mesekönyvét. A Beszéd utca 3-nak nemcsak a borítója, de tipográfiája is Stachowski nevéhez fűződik. A könyv kilenc fejezetében az illusztrációval harmonizáló színeket használ, ezzel egységes vizuális hatást teremt. Könnyű eligazodni a könyvben, átlátható a szerkezete – akár egy tankönyvé.

Minden részben előbb a mesét olvashatjuk, ezt követően a történetek szereplői megszólítják az olvasót: feladatokat adnak neki, játékra hívják. Az „előbb a munka, utána a szórakozás” bölcsessége megfordítva válik igazzá a könyvben: ahhoz, hogy kedvvel tudj dolgozni, előbb be kell lépned a történet univerzumába, meg kell ismerkedned a szereplőkkel, hogy az élményekkel felvértezve örömmel vesd magad a munkába.

Ebben a kétmesélős mesetankönyvben kilenc rövid fejezetben beszélget velünk a szerző (ő mondja a meséket) és a történetek szereplői (ők adják a feladatokat). A sok-sok humorral és mély gyermekismerettel megírt történetek kiemelnek a valóságból, és egy különleges figurákból álló, zárt közösség mindennapjaiba vezetik az olvasót, mesehallgatót.

Először talán furcsának tűnnek a történet groteszk szereplői (a négy testvér, aki mégis egy; a szétguruló bohóc; a hatalmas szájú kisfiú; a négyfülű kisiparos vagy az űrből az utcába költöző miniatűr család) és az ezeket megjelenítő képek (Nagy Áron munkái), de ajánlom, gyűrjük le felnőttes viszolygásunkat, és próbáljuk meg gyermekszemmel nézni ezt a fura társaságot. Lássuk be, a gyerekeket megnevettetik ezek az abszurd, nonszensz teremtmények. A gyerekkönyvek régóta használják a test abszurd változásait a humor forrásaként, és bár képeken ábrázolva még hihetetlenebbnek tűnik, hogy ez a gyerekek számára vicces, higgyük el: csak komoly, felnőtt énünk berzenkedik attól, hogy gyermekmódra kacagjunk.

A Beszéd utca 3. lakói sok lakóközösségtől eltérően valódi közösség. Ismerik egymás gondját-baját, szeretnek együtt ünnepelni, elfogadják a másik gyengeségeit, elismerik erényeit – hiszen mindannyian különleges, természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A történetben nem sok szó esik a Beszéd utcán kívüli világról, de sejthetjük, hogy a külvilág nem viszonyulna ilyen elnéző toleranciával a különleges lakókhoz. Misi, a szétguruló bohóc és Cirkuszszájú Dániel kapcsán néhány gondolati ugrással máris a rémségek cirkuszában termünk, ahol a világ által el nem fogadott, jól behatárolható területre kerített, a normálistól eltérő lények (szörnyek) élnek, akiket a zárt világukból kilépni nem tudó (vagy nem akaró) átlagemberek csodálkozó rémülettel szemlélnek. A Beszéd utca 3. lakóinak sorsa lehetne tragikus is, ám ők nem hagyják, hogy a kitaszítottság érzése felülkerekedjen jókedvükön. Mindannyian tisztában vannak értékeikkel, a normálistól eltérő tulajdonságaikkal, tudják, hogy amíg képesek a játékra, és tudnak nevetni magukon, nem történhet nagy baj. A mesék derűje, hol groteszk, hol nonszensz fordulatai (képekben elmesélve még erősebb ez a hatás) az olvasót is lenyűgözik. Ám jó, ha tudjuk, mi csak vendégek, nézők vagyunk, akik csodálják különleges képességeiket, és szeretnének ellesni tőlük néhány trükköt, hogy szebben, pontosabban, kifejezőbben tudjanak (besz)élni.

Beszélni sokféleképpen lehet, hiszen az egyén beszédének mind tartalmi, mind formai szempontból sajátosságai vannak: nem egyforma a hangszínünk, különböző szavakat használunk, szókincsünk mélysége is eltér, beszédünk tempója, hangerőnk ugyancsak különbözik. Egész életünk során gyakoroljuk a kommunikációt, mégis elmondható, hogy csak keveseknek sikerül igazán jól elsajátítani annak minden elemét.

A kisgyermekek számára a tanulás sokszor játékos formában történik, Illés Györgyi Beszéd utca 3. című könyve a kommunikáció alapjait, a beszéd alapvető fogásait mutatja be gyerekek, szülők és pedagógusok számára mesés-játékos formában. A könyv kettős feladatot vállal, és mindkettőt hibátlanul teljesíti: egyfelől mesél, másfelől tanít. Amikor úgy döntünk, hogy ellátogatunk a Beszéd utcába, hogy bepillantsunk az ott lakók életébe, nemcsak egy különleges (nonszensz, groteszk, abszurd) mesevilágba csöppenünk, hanem tanulókká is válunk, az utcai lakóitól megtanulhatjuk, hogyan lehet helyesen és szépen beszélni, kommunikálni.