A páros tagjai teljesen multifunkcionális egyedek, hiszen színészként, humoristaként, íróként, és producerként is megállják a helyüket az életben, s leginkább a leadben már említett két filmben, valamint a Spaced című angol sitcomban nyújtott alakításaikról ismertek. Védjegyük, hogy egy összeszokott csapattal dolgoznak, melynek tagjai szintén komplex személyiségek: Jessica Hynesszel, Dylan Morannal és Edgar Wrighttal már többféle permutációban munkálkodtak együtt, s ennek a kommunának már számos filmjén röhögcsélhettünk.

A legutóbbiból, a Paulból most Wright, a már említett két műfajparódia rendezője és társírója más elfoglaltságai miatt kimaradt, így Pegg „kénytelen volt” Nick Frosttal elkészíteni a forgatókönyvet. A két cimbi gondolt egyet, s mielőtt nekiláttak volna az írásnak, lakóbuszba pattantak, és beutazták az amerikai Nyugatot. A kiadós kirándulásnak felbecsülhetetlen értéke lett a sztori kialakítása szempontjából. A trip végeztével az alkotók megnéztek több mint ötven filmet, amik vagy földönkívüliekről, vagy kalandos kiruccanásokról szóltak, aztán leültek egymással szemben, és elkezdték megszülni a forgatókönyvet.  A végeredmény dicsérete, hogy a Paul megnézése után a képregény és sci-fi rajongást-, valamint az ezen való lovaglást illetően rokon Fanboysról rögvest megváltozhat a véleményünk, mert Peggék filmjével összehasonlítva azt érezzük, jóval többet is kihozhattak volna a témából a Rajongók háborújának alkotói. A Paul fényében ez a korábbi, szintén a fanatikus odaadást pellengérre állító geek-mese a Star Wars birodalomról közepes alkotássá degradálódhat a szemünkben.


 

Ha az utalgatásokat szeretnénk kiélvezni elsősorban a Paulra jegyet váltva, akkor az első déjá vu élményünkre nem is kell sokat várni, hiszen az, hogy egy vicces, nagyfejű bumfordi idegen figura fura helyzetbe keveredik az emberek között, elég ismerős. Nem véletlenül, hiszen az alkotók többször is tisztelegnek Steven Spielberg E.T.-je előtt, persze a maguk bizarr és vicces módján, egyébként filmünk földönkívüli szájhőse, Paul nem csak E.T.-re, hanem az American dad Rogerjére is hasonlít kicsit. Paul az elmúlt röpke 60 évet egy titkos katonai bázison töltötte (nagy szerepet játszva abban, hogy a mai modern technikai forradalom és a tudományos-fantasztikus popkultúra úgy alakult, ahogy), ennél fogva nem aranyos, nem kedves, ellenben eléggé zabos, hogy nem tud hazamenni. Ráadásul a Seth Rogen hangjával életre keltett nagyfejű idegen eléggé hedonista, cinikus és kissé vérszomjas teremtés is egyben.

A két képregénybuzi sci-fi-őrült, Graeme Willy (Simon Pegg) és Clive Collins (Nick Frost) a Comic-Conról elindulva úgy dönt, egy bérelt lakóbusszal elzarándokolnak Amerika UFO hátországába (ismerős?), ahol szerencsésen harmadik típusú találkozásba keverednek az éppen menekülő űrlénnyel. Pechjükre azonban nagyon-szupertitkos szövetségi ügynökök illetve egy véletlenül elrabolt lány felbőszült apja üldözni kezdik őket, miközben Pault vissza szeretnék juttatni anyahajójára.

Az odavezető út azonban nem egyszerű, s amíg elérünk az egyáltalán nem csöpögős happy end-ig, jókat derülhetünk a nyominger banda bénázásain. Szerencsére ez alatt az időszak alatt ugyanazt kapjuk a főszereplő párostól, mint korábban, vagyis olykor finom poénokat, máskor földön fetrengést, vagy éppen csak filmes kikacsintásokat (a Star Wars, Star Trek megidézése alap egy ilyen filmnél, de kapunk az Űrgolyhók, az Indiana Jones és a Harmadik típusú találkozások opuszaiból is, s a sor folytatható). S ezt miért fontos külön kiemelni? Mert ugyan az Universal stúdió már korábban is bábáskodott Frosték produkciói mellett, még is fennállhatott volna annak a veszélye, hogy egy-két dollármillióért és a CGI-Paulért cserébe kommersz, brit szereplős, amerikai butáskodás készül, kiherélve a filmből mindazt, amitől „szájmonpeggessé” válik. Ehelyett Greg Mottola rendezésében úgy készült egy függetlenfilmes hatást keltő mozidarab, hogy a nagyközönség is élvezheti. Amíg a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok a zombifilmeket és az akcióműfajt állította piedesztára és a feje tetejére, addig a Paul a '70-es évek klasszikus sci-fiejivel teszi ugyanezt.

Konklúzióként nehéz  bármit is mondani, hiszen a filmmel nehezen tud mit kezdeni az ítész. Szolgalelkű dícsérethalmozásba nem szívesen bocsátkozik, s ennek áthidalása végett csak a poénok előre kijátszásával tudná tisztára mosni magát és lelkesedését. Mivel egy olyan film esetében, amelynek élvezeti faktora rendkívül magas, ez nem lenne etikus, így legyen róla elég annyi, hogy a Paul nézése közben az érzelmek rendkívül széles skáláját élhetjük át nézőként. Ha szeretjük a főszereplők más filmekből már ismerős humorát, és még a geek dolgok iránt is nyitottak vagyunk, könnyen válhatunk vinnyogva hahotázó, fájdalomtól a rekeszizmát tapogató kamaszokká, ha pedig távol áll tőlünk ez az univerzum, akorr az ilyenekre rosszallóan tekingető konzervatív öregurakká.
 

Kérdés, azonban hogy erre mikor lesz lehetőség. A Paul elsőként a Titanic Filmfesztivál záróestjén került bemutatásra hazánkban, de egyelőre még bizonytalan, mikor élvezheti majd a nagyközönség is a két kiváló komikus új műfajparódiáját.
 

Paul

Színes, feliratos kalandvígjáték, 107 perc.

Forgatókönyv: Simon Pegg és Nick Frost

Operatőr: Lawrence Sher

Producerek: Nira Park, Tim Bevan, Eric Fellner

Executive producerek: Liza Chasin, Debra Hayward, Robert Graf

Rendezte: Greg Mottola

Szereplők: Simon Pegg, Nick Frost, Jason Bateman, Kristen Wiig

Forgalmazza a UIP-Duna Film