A hagyományos horror-paradigmák roncsolásából táplálkozó aktuális trend e két vadhajtása a zombi- és vámpírfilmek tematikájában eddig is markánsan jelen levő, de jellemzően csak másodlagos értelmezésként a háttérbe húzódó vonulatot, a társadalmi allegóriát helyezi a stílusgyakorlat középpontjába.

A nemélők című, láthatóan egy nagyjátékfilm pilotjának készült, majdnem félórás alkotás részben ott kezdi, ahol a Haláli hullák hajnala befejezte (domesztikált élőhalottak az érzelmi és méltóságbeli dilemmák kereszttüzében), részben pedig egy ideológiától terhelt bizarr világképet helyez a fekete humortól sem mentes példázatba.

Ahogy a fenyegetést jelentő, vérszomjas zombik bamba rabszolgákká válnak a kisfilmben, úgy vesztik el a Vámpírok is méregfogukat a kisjátékfilmet követő áldokumentumfilmben. Bár a szó szoros értelmében nem szűnik meg a vérszopók hatalma (továbbra sem vegetáriánusok), félelmet keltő emberfeletti erejük helyébe kisstílű gondjaik kerülnek, megkövesedett, örökérvényű társadalmi rendjük pedig baljós áthallásokkal bír mindannyiunk realitását illetően, és halhatatlanságuk banalitása az emberi karakter történelmi korokon átívelő megváltoztathatatlan közönségességének szimbólumává válik.
 

Az olykor zavaróan vontatott, fölösleges kitérőket is tevő (lásd a hősök londoni útját, melyben az angol főváros román nagykövetségén (!) kérnek kegyelmet az ott székelő vámpírtekintélytől) belga mockumentary már a nyitányban egyértelművé teszi az emberi élet elértéktelenedését, tudatva, hogy két forgatócsoportot fel kellett áldozni ahhoz, hogy a film létrejöhessen. Ehhez méltóan a hegyes fogak mutogatásán túl egy sokatmondó allegória bontakozik ki, melyben kis führerek csettintésére váró alattvalók takarítják el a társadalom kitaszítottjait, zárt közösségük prostituáltak és fekete bevándorlók vesztőhelye lesz, amit „az emberiségnek tett jó szolgálat” érvével támasztanak alá. És bár a film ironikus görbe tükröt tart a rózsaszín luxusvillában lakó tini médiahősök reality showjainak, a forró vámpírszerelmek drámáinak és a Rec-féle áldoku-horrokonak, mégis inkább az előítéletek és a kirekesztés által motivált társas viselkedésünk lenyomata.
     

Hiszen a társadalom egyes rétegeinek gazdasági kizsákmányolása, rabszolgasorba való taszítása vagy indokolatlan lemészárlása esetében nem jelent lényegi különbséget, hogy a koholt indok alapjául szolgáló másság a bőrszín, a vallás vagy az, hogy történetesen az adott csoport tagjainak üveges a tekintete és nem ver a szíve. Ezért fontos, hogy mind A nemélők, mind pedig a Vámpírok a természetfölötti megfoghatatlan lények felől az emberi tárdalomba betuszkolható fajok szerepeltetése felé közelít, a párosítás pedig azért helytálló, mert együtt mindkét szemszögből bemutatják a problémát.

Az ismeretlenből eredő szörnyeteg immár nem fenyegetés, csak egy újabb kisebbség, a hangsúly magára az emberre tevődik át, akinek kirekesztő gondolkodása nem kíméletes akkor sem, ha örökké élőkről vagy nemélőkről van szó.