Drago Jančar neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, ugyanis A névtelen fa a szerző hatodik regénye magyarul. Korábban az Európa, a Jelenkor és az Osiris kiadóknál jelentek meg magyarra fordított kötetei; A névtelen fa a L’Harmattan Kiadó Valahol Európában könyvsorozatának – minden európai nyelvből fordítanak egy-egy szerzőt ‒ egyik darabja.
Csordás Gábor a címben szereplő fa motívumával indítja a beszélgetést, egyben érdekes néprajzi ténnyel gazdagítva minket: ez a fa nem más, mint amit a magyar népmesékből ismerhetünk; az égig érő, hatalmas fa, amelynek tetejére mászva egy másik világban köt ki a mese hőse, és mint kiderül, ez nemcsak a finnugor mitológia sajátos motívuma, hanem a szlovéniai Pohorje Jančar által érzékletesen bemutatott, titokzatos karsztvidékén ‒ mely leginkább az ementáli sajtra emlékeztet a maga zegzugos barlangrendszerével ‒ is felbukkan a mesékben. A regénybeli fa szerepét a főhős a munkahelyén, a levéltárban talált, korabeli dokumentum tölti be: a két világ két idő, az időtlennek tűnő, nyugodt kétezres évek és a bevásárlóközpont, ahol a férfi a fodrásznál levő feleségére vár; a másik, a fa tetején elé táruló ismeretlen világ pedig az 1943-tól 1945-ig terjedő időszak, a gyilkolás, a vérengzés ideje. A dokumentum, egy erotomán férfi feljegyzései egyben a magánéletét is feldúlják: féltékenység ébred benne a felesége iránt, így az emlékezés, a múlt rekonstruálása, a múlthoz való, utólagosan módosuló viszony felzaklatja a regény főhősét; az emlékezés, a múlt felidézése így dúlja fel a tudat egyéni és kollektív szintjét is, akár a háborús idők a tájat.

Csordás Gábor „provokálja” a szerzőt, hogy miért választ témául olyan korszakot, amelyben az erőszak dominál; Jančar azt feleli, evidens, hogy nem szívesen élne akkor, ám a gyerekkora az erőszakra való emlékezés jegyében telt: édesapja a koncentrációs táborban átéltekről beszélt neki, az iskolája dolgozói pedig számtalan síremlékhez és ütközetek helyszíneire vitték a tanulókat, állandó figyelmeztetésként, hogy a múltnak ez a sötét és szomorú időszaka is az életük része, és nem elég emlékezni rá, beszélni is kell róla.

Jančart a regény erotikus aspektusáról faggatják; a szerző mosolyog: nehéz erotikáról beszélni ebben a korai órában, és ugyan eleget beszéltek a háborúról, a regény szerelmi szála ettől elválaszthatatlan; a háborús történetbe ékelt másik háborús történetként ugyanis a kilencvenes évek balkáni háborújának borzalmai is megelevenednek, amelyről a szerelmes főszereplők nem vesznek tudomást. Ahol azonban erőszak dúl, ott sem a szerelemmel, sem a múltunkkal kapcsolatban sem áltathatjuk magunkat sokáig; előbb-utóbb szembe kell néznünk a ténnyel, hogy egyik sem patyolattiszta; bármi eltűnhet és újra felbukkanhat, akár az a pohorjei búvópatak, amelyről Jančar mesél.

Fotó: Bach Máté