Per Olov Enquisttel beszélget Burns Katalin - angolul from Prae on Vimeo.

PRAE.HU: Olvastam egy Önnel készült interjúban, hogy az otthonában van egy “egocentrikus könyvespolca”. Az összes műve ott sorakozik rajta, és a látványa lelki támaszul szolgál Önnek. Igaz ez?

Amikor átköltöztem a mostani lakásomba, a könyvgyűjteményem csaknem ötven százalékát ki kellett selejteznem. Azonban mindenképpen meg akartam tartani a saját műveimet. Ötven éve vagyok író, és az írásaim közt akad olyan is, amit negyven nyelvre fordítottak le. Némelyik zsebkönyvtár-sorozatban is megjelent. Ez a könyvespolc hét métert tesz ki. Úgy gondoltam, jó helye lesz a dolgozószobámban, és amikor épp nem dolgozom, ránézek, és csendben konstatálom ezt a könyvmennyiséget.

PRAE.HU: És ebből megerősítést nyer...

Hát, igen. Az első évben még jól működött a dolog. De amikor hozzászoktam, jelentőségét veszítette.

PRAE.HU: Tudna olyan irodalmi alkotásokat megemlíteni a kelet-európai, közép-európai térségből, amelyek megerősítették, esetleg nagyban befolyásolták Önt?

Hosszú életem során rengeteg irodalmi alkotást fogyasztottam el. Tizenöt és negyven éves korom között főként verseskötetek és regények tucatját faltam be, magamévá tettem írói hangokat és stílusokat, valami tetszett, valami nem... Később azonban az ember eltelik az irodalommal. Most hetvenhat éves vagyok, és igen ritkán mondom valamiről, hogy nagyon jó, és van mit tanulnom belőle.



PRAE.HU: Legutóbbi könyvében, az Egy másik életben mintha különös jelentőséget tulajdonítana annak, milyen körülmények között születnek a szövegei. Van, hogy egy vörös macska figyeli, amint alkot, vagy egy hangosan horkoló alkoholista mellett ír valamit, a kórteremben. Máskor az édesanyja konyhájában születik meg egy könyv, vagy egy csecsemő társaságában, amint az épp az Ön meztelen lábujját markolássza.

Na igen, a vörös macska... Abban az időben, Párizsban egy fantasztikus lakásban éltem. Sokat ittam, és kínzott a depresszió. Két dolog foglalkoztatott igazán: a vörös macska és az alkohol. A macska egyik színdarabom fontos szereplőjévé is vált. Íróként természetesen otthon dolgoztam, a feleségem pedig tanárnő volt. A szóban forgó csecsemőt, elsőszülött fiamat magam gondoztam, ez egészen természetes volt. A baba a földön feküdt egy mózeskosárban, hozzászokott az írógép csattogó hangjához, és ha felsírt, odadugtam a meztelen lábamat, ő pedig a lábujjamba kapaszkodott.

PRAE.HU: Ezt hallva némelyik gyakorló anyuka a szívéhez kapna...

De az én fiam hozzászokott ehhez.

PRAE.HU: A könyv egy bizonyos részében arról beszél, hogy “favágógénekkel” rendelkezik. Amikor belépett a kor ígéretes íróinak és költőinek körébe, időnként még együtt is lakott velük, tapasztalt-e feszültséget az ő értelmiségi hátterük és az Ön saját neveltetése között? Hiszen Ön sporttal is foglalkozott, és ezzel sem mindig tudtak mit kezdeni.

Sokáig nem mondtam el a barátaimnak, hogy írok. Egyszerűen nem akartam beszélni nekik az ambícióimról. Hiszen az írók sokszor szegények. Mégis, ez a hivatás egészen kivételes. Aki Észak-Svédországban született, annak szerencsére van szüksége ahhoz, hogy egyetemre mehessen. Nekem sikerült. 1955 és 1966 között jártam az Uppsalai Egyetemre, itt írtam szakdolgozatot irodalomtörténetből. Ennek az egyetemnek megvolt az a tulajdonsága, hogy elfedte az ember hátterét. Sohasem lehetett tudni, ki, honnan jött. Egyedül a tehetség számított. Én nem mutattam meg, milyen szándékaim vannak a jövőben. Aztán amikor a könyvkiadó szerződését a kezembe vehettem, azt az érzést el sem tudom mondani...

PRAE.HU: Tudjuk, hogy Ön sportújságíróként is izgalmas események résztvevője volt. Jelen volt az 1972-es müncheni olimpián is, ahol az izraeli sportolók egy terroristaakció áldozatai lettek.

Igen, 34 fejezetben tudósítottam az olvasókat a müncheni olimpiáról. Aztán a mexikói futball-világbajnokságon is jelen voltam, 1986-ban. A müncheni szövegeket jónak tartom, de a mexikóiak nem igazán sikerültek. Egy sötét periódusomban írtam őket. Aztán később megírtam a Szovjetuniónak kiadott balti menekültek történetét, és ebben én voltam az első, egyben egy új, dokumentarista technikát fejlesztve ki az írásomban.

PRAE.HU: Egészen sajátosan viszonyul azokhoz a vallási szövegekhez is, amelyek még gyermekkorában, a vallási megújulási mozgalom irodalmaként, a neveltetése részei voltak. A könyvben is megemlített, anonim alkoholisták számára megírt kiadványok is vallási tartalmúaknak tűnnek, legalábbis az Ön olvasatában.

Igen, az alkoholista betegek számára kifejlesztett Minnesota Gyógymód szerint az a hatalom, akihez a gyógyulásunkért imádkozunk, nem Isten, legalábbis nem a keresztény gondolkodás Istene. Pedig az imádságok, a megszólítások mögött ugyanazt a vallásosságot érzem.

PRAE.HU: Ez a fajta irodalom abban az időben Magyarországot teljesen elkerülte...

Érdekesnek tartom, hogy a világon léteznek helyek, ahol az emberek a Biblia, Isten és a kereszténység ismerete nélkül nőnek fel. Én ebbe nőttem bele, és mindenen keresztül, mindig ezt a hangot hallottam, egész életemben.

Fotó: Hegedűs János