Benedek Anna beszélget Olga Tokarczukkal from 6b.hu on Vimeo.

Az interjú vázlatos kivonata: 

PRAE.HU: 1996-ban jelent meg az Őskor és más történetek című regény, elég hosszú idő eltelt azóta. Amikor lengyelül megjelent - és most a magyar utószóban is - a mágikus realizmust emlegették a regény kapcsán. Mit szól ehhez a címkéhez, hogy Ön a „lengyel Márquez”?

Ezt nagyon gyakran megkérdezték tőlem Lengyelországban. Aki elolvassa a könyvet, azt gondolom, rögtön észreveszi, hogy ez nem mágikus realizmus, itt egy másféle realizmusról van szó. Ez inkább egyfajta metafizikus realizmus, vagy költői realizmus – ilyen címszavakat kapott Lengyelországban. Természetesen óriási bók számomra, hogy Márquezhez hasonlítanak, de ez egy kicsike könyv, és hogy jövök én Márquezhez?

Ami összekötheti Márquezt velem, hogy Márqueznél van Macondó, itt meg van Prawiek illetve Őskor, ahogy itt aztán lefordították, és ez az egy kézzelfogható hely, ahol történnek az események.

PRAE.HU: Hallottam, hogy egy másik novella kapcsán előfordult valami olyasmi, hogy a fikció valósággá vált. Létezik a Bardo nevű falu, ahol azokat a népszokásokat és azokat a történeteket, amelyeket Önnél olvastak, beépítették az emberek a mindennapjaikba. Mesélne erről valamit?

Ez az egyik kis történetem története, az a neve, hogy Bardo Szopka azaz Bardo-betlehem. Ez az eset nagyon furcsa volt valóban. Egy általam kitalált történetből a Bardo falucska lakói, elolvasván a könyvben megírt sztorikat és szokásokat, beemeltek valamit a saját szokásiak közé – azt gondolták, annyira valószerű, hogy elkezdik ezt ünnepként megtartani. Úgy gondolom, hogy ez ékes példája annak – számomra legalábbis -, hogy az irodalomnak mekkora ereje van. Tehát, hogy helyeket, szokásokat is képes beépíteni a való életbe. És ez a szokás továbbra is él és „jól érzi magát”, annak ellenére, hogy egynémely kritikus nem így gondolja.