Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója köszönti a megjelenteket. Pár szót szól a Magvető kiadó történetéről és tevékenységéről, de mint megjegyzi, nem akar túl sok időt vesztegetni eladási adatokra, inkább Kafkától idéz kedvcsináló gyanánt, magyar szerzők közül pedig Farkas Pétert említi, akinek a Johanna című könyve most jelent meg.












 

Morcsányi Géza

Az első előadó Juhász Anna, aki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését képviseli. Felvázolja az MKKE-nek, Európa egyik legrégebbi könyvszakmai társulásának történetét. Első jogelődjük, a Pesti Könyvárusok Grémiuma 1795-ben indult. A könyvszakmai piaci társulás több nemzetközi szervezetnek is tagja: a Kiadók Nemzetközi Egyesületének (1988-ban újította meg 1912-es tagságát) és az Európai Könyvkiadók Szövetségének is (1998-tól társult, 2001-től teljes jogú tag). Általános áttekintést ad a magyar könyvpiac 92%-át lefedő szervezet könyvforgalmáról, majd rátér a legfontosabb rendezvényekre. Az MKKE által szervezett magyarországi rendezvények közül a Mezőgazdasági Könyvvásárt, a Nemzetközi Könyvfesztivált és az Ünnepi Könyvhetet emeli ki, majd beszámol arról, hogy a szervezet számos külföldi könyvvásáron képviseli a magyar nyelvű könyvkiadást, például Frankfurtban, Bolognában, Moszkvában, hogy csak néhányat említsünk.

Füle Ágnes a Magyar Könyv Alapítvány alakulásáról, tevékenységéről és a jövőben várható változásokról referál. Az 1992-ben alakult szervezet eleinte csak a magyar könyvkiadást segítette, később a fordításokat is. Főleg fikciós irodalmat támogatnak, de profiljukban szerepel néhány tényirodalmi alkotás is. A támogatásra a pénzt főként a minisztériumtól kapják, amely könyvenként szétosztva nem számít nagy összegnek, de így is hatalmas segítséget jelent a könyv megjelentetéséhez. Az elmúlt 15 évben 800 könyv kiadását támogatták anyagilag. Szervezetük nemzetközi könyvvásárokon is képviselteti magát. Ebben az évben nem írnak ki pályázatot az adminisztrációs és anyagi bizonytalanságok miatt, ugyanis a közeljövőben a MKA alapítvány formája megszűnik, és a Petőfi Irodalmi Múzeum részeként folytatja tevékenységét.

Dunajcsik Mátyás a fiatal magyar írók egyik érdekvédelmi szervezetéről, a József Attila Körről beszél, mint annak korábbi elnökségi tagja. Kellő humorral és impresszíven festi meg a fiatal magyar irodalom eleven, tarkabarka, nyüzsgő világát, mely elsősorban a költészet terén alkot figyelemreméltót. Felhívja figyelmünket, hogy Magyarországon több mint 40 folyóirat biztosít publikálási lehetőséget a fiatal szerzőknek. Tájékoztat arról a tényről, hogy pusztán az írásból elenyészően kevesen élnek meg, és bár léteznek alkotói ösztöndíjak, a legtöbben valamilyen más kenyérkereső foglalkozás mellett folytatnak szépírói tevékenységet. A támogatást illetően még mindig az állami források szerepe döntő, a privát szponzorok nagyon kevesen vannak. Az írószervezetek anyagi támogatás, illetve marketing formájában segítik a fiatal magyar írók karrierjét. A több mint 200 tagú JAK egyik ezek közül; a szervezet szép hagyományra tekinthet vissza a könyvkiadásban. Két könyvsorozatával – az egyik a JAK-füzetek, amelyben magyar szerzők műveit jelentetik meg, a másik a Világirodalmi Sorozat, amely a fiatal magyar fordítóknak biztosít munka-, illetve kiugrási lehetőséget – is hozzájárul a fiatal magyar irodalom alkotóinak segítéséhez a külföldi ösztöndíjak, csereprogramok, könyvbemutatók, konferenciák, workshopok mellett; számtalan egyéb program, például felolvasószínház, rendhagyó középiskolai irodalomórák, táborok szervezésével élénkíti a magyar irodalmi életet. Legnagyobb rendezvényeik egyike a szigligeti irodalmi tábor, a másik pedig a műfordító tábor, amelyet különösképp figyelmébe ajánl a Budapest Fellowship résztvevőinek. Kiemeli a marketingköltségre jutó anyagi források sajnálatos csökkenését, de bizalomra ad okot, hogy a rendszerváltozás után született nemzedék erre is megtalálta a gyógyírt a legmodernebb eszközök formájában: blogok, Facebook-oldalak útján promotálják tevékenységüket és műveiket, mely hatékonynak tűnik.

Mészáros Ábel

A Kalligram Kiadó képviseletében Mészáros Ábel ad elő; elmondja, hogy a kiadó főként szépirodalmat jelentet meg, de előszeretettel adnak ki az irodalomtudomány körébe tartozó alkotásokat. Két nagy vállalkozásuk az utóbbi évekből Kosztolányi Dezső, illetve Krúdy Gyula műveinek kritikai kiadása, melyből főként az utóbbi nehéz feladat, ugyanis Krúdy teljes életműve körülbelül 50 kötetre rúg. Külföldi szerzőik közül Thomas Bernhardot, Witold Gombrowiczot, Bohumil Hrabalt, Pavol Rankovot, Robert Musilt, Czesław Miłoszt, Dušan Šimkót és Jiří Menzelt említi meg. Magyar szerzők közül Grendel Lajost - legújabb kötete a fesztiválra jelent meg -, Lovas Ildikót, Kornis Mihályt és Kukorelly Endrét ajánlja a külföldi kiadók figyelmébe.

A szünetben úgy járok, mint Hermione Granger a mugliismeret órával: összefutok Nádasdy Ádámmal, aki a magyar nyelvről ad majd általános ismertetést és rövid történeti áttekintést – meg is jegyzi, hogy nekem mint anyanyelvi beszélőnek mi szükségem van erre, mire hasonlóan felelek, mint a stréber roxforti diák: csak mert érdekes más szemszögből látni – és ebben egyetértünk.

És valóban: nekem természetes, hogy nincsenek nyelvtani nemek, egy francia vagy német anyanyelvűnek ez óriási megkönnyebbülést jelenthet, de ne örüljenek korán, mert cserébe el kell különíteniük a határozott és határozatlan igeragozást, amely akadálynak bizonyul a nyelvtanulás során. A magánhangzó-harmónia sem a legnépszerűbb, de Nádasdy megnyugtat: nem ez a legkomplikáltabb, vagy annak tűnő szabály a magyar nyelvben, mely strukturálisan nagyon különbözik az európai nyelvektől – még ha tud is olyan mondatot, amelyet mindenki ért („A pragmatikus szociológia nem konstruál impresszív teóriákat”). Kijelöli a magyar nyelv történetének legfontosabb állomásait, elidőzve a valós és vélt nyelvrokonságoknál; a finn helyett sokan a törökkel szimpatizáltak, de ugyebár vannak, akik szerint a sumérok a rokonaink – hogy említést tegyen a délibábos elméletekről. Nyelvjárásaink ugyan vannak, de szemben Németországgal, ahol a különböző tartományokban élők nehezen értik meg egymást, noha elvileg ugyanazt a nyelvet beszélik, a magyar nyelvre ez nem jellemző.

Nádasdy Ádám

Takács Ferenc, aki – akárcsak Nádasdy – az ELTE tanára, a kortárs magyar irodalomról ad általános jellemzést és ízelítőt, a prózai művekre fókuszálva, mert a magyar költészet ugyan kiváló, a könyvszakma külföldi képviselői inkább a próza iránt mutatnak érdeklődést. Két magyar író nemzetközi sikerét hozza fel elsőkét, Márai Sándorét és Dragomán Györgyét, akiket számtalan nyelvre fordítottak, majd elmondja, a kortárs magyar irodalom főleg Németországban ismert, erre példa Esterházy Péter, illetve Konrád György sikere. A kortárs magyar irodalom fő jellemvonásaiként a játékosságot, az intertextualitást, az önreflexív aktusokat, a gazdag irodalmi hagyomány újjáélesztésének kísérletét és magát a kísérletezést jelöli meg. S bár a prózáról szándékozik többet beszélni, költőkről mégiscsak hallunk, mégpedig költőnőkről, mondván, a költészetet (vagy akár a szépirodalmat) elsősorban férfi alkotók reprezentálják, holott sok tehetséges költőnő köteteit olvashattuk az utóbbi 10-15 évben (Gergely Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Takács Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Kiss Judit Ágnes). Ami pedig a kortárs magyar prózát illeti, az utóbbi 5-10 évben újraéledt az ún. nagyregények írásának modernista ambíciója; e nagyszabású művek közül Darvasi László Virágzabálók című regényét említi. Novellisták közül Bodor Ádám és Békés Pál alkotott figyelemreméltót. Ő maga jelenleg két könyvet olvas, Egressy Zoltán és Grecsó Krisztián legújabb köteteit, melyeket melegen ajánl, akárcsak azt a regénytípust, mely nagyon jellemző az utóbbi évek magyar irodalma, és amit „aparegénynek” nevez; a fenti két szerző könyve is ilyen, de aparegényt írt Esterházy is.

M. Nagy Miklós az utolsó előadó; bemutatja az Európa Kiadót: főként külföldi szépirodalmat fordítanak és adnak ki, de magyar szerzőik is vannak, valamint a populárisabb irodalmi alkotások megjelentetésétől sem idegenkednek. Ők is roppant kíváncsiak a kortárs európai irodalom fiatal, Magyarországon még nem ismert szerzőire – fordul a külföldi vendégek felé ‒, és „cserébe” néhány magyar szerzőt ajánl figyelmükbe: Egressy Zoltánt, Szabó Magdát, Vámos Miklóst, Szécsi Noémit és az USA-ban élő John Lukacs történészt.

Fotó: Bach Máté