A korábban elektrografikának nevezett hazai elektrográfia úttörői, a kilencvenes években folyóiratot is megjelentető Árnyékkötők Csoport tagjai elsősorban fénymásológépek és telefaxok közvetítésével hoztak létre egyedi, megismételhetetlen alkotásokat. Magyarországon ők az elsők, akik magukhoz szelídítették, művészetük szolgálatába állították modern korunk kommunikációs kellékeit. Bensőséges, alkotói szempontból újszerű viszonyt alakítottak ki az őket körülvevő gépekkel. Kováts Borbála kiváló hasonlatával szólva: „Úgy használták a technicizált információs társadalom eszközeit, mint ahogy a tengeri élőlények lassan belepik, belakják, beépítik életükbe a tenger mélyére süllyedt hajó roncsait.” Azóta újabb hajóroncsok szálltak alá, hogy rendelkezésére álljanak a mélybe merészkedő, bátor művészeknek.
 

A kanadai médiateoretikus, Marshall McLuhan sokszor idézett és ferdített, sokat torzult ám még mindig idézhető, klasszikus tézise jut eszembe: „The medium is the message” („A médium, maga az üzenet”). A hordozó, a technológiai környezet, az elektronikus médium fontos társa ugyanis az elektrográfiával foglalkozó művésznek is. A kiállítás egyik fontos üzenete pedig az, hogy az elektronikai közegben születő ábrázolás, az elektrográfia a kísérleti underground-kiskorúságból kinőtt, és önálló, akadémiai kategóriává erősödött. Ez persze nem tegnap történt, mégis kiemelendő a szigetvári Sóház Galéria Instant című kiállítása kapcsán, ahol a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, elektrográfia szakirányon tanuló hallgatók és tanáraik közösen állították ki műveiket.
 

A képszerkesztő program virtuális palettája, a szkenner digitális ecsete, a fénymásoló pedig szubjektív objektívje lett a komputervilág bátor árnyékköltőinek, fényzenészeinek. Az elektrográfia ugyanis nemcsak képzőművészet, hanem kicsit zene, kicsit költészet is. Aki árammal alkot képet, jelekkel, jelzésekkel kínálja a technológiát, saját idegrendszerét áramkörökkel toldja meg, társalkodóvá, társalkotóvá teszi az algoritmusokat. Az alkotás folyamata egy ősi és szakrális rítussal, a felajánlás, az áldozathozatal gesztusával veszi kezdetét. A művész valami hozottat, sajátot, belsőt, intimet ajánl fel a gépek számára. És, akárcsak a hellén-római kultúra embere, aki saját termése legjavát égette el házi oltárán, cserébe beavatkozást, közbelépést vár. Do ut des. (Adok, hogy adj.) Ott bőséges, jó termést, családi békét, boldogságot, itt a kreatív, egyéni képalkotás újszerűségét.

Lássuk az adományokat. Karai Katalin elmosódva báránynak látszó farkast rak a szkenner lapjára, Kondi Rita és Horváth Alexandra fényképét ajánlja a képszerkesztő figyelmébe. Dankó Dániel és Hajdu Róbert korábbi, manuálisan készített munkáit teszi az elektromos fénysugarak elé. K. Piskin Edit és Balogh Tibor digitális ujjnyomatával hitelesíti és szignózza alkotását. Tóth Renáta a szkenner-szentélyben tett személyes látogatásait rögzíti, szerkeszti egybe. Dudás Péter számítógépes parancssorokkal, illetve a Csillagok Háborújából ismert robotfigura ábrázolásával idézi fel a szellem és a gép, az algoritmus és a műalkotás közti ijesztően keskeny határsávot. A kreatív továbbgondolást, az emberi tényezőt. A határsávot, melyet számos úton lehetséges átlépni. A csapás kijelöléséhez elég lehet egy instant szikra, egy illanó gondolatfoszlány, egy – a technika felkínálta – lehetőség is. Az út végigjárásához azonban határozott módszertan, kísérletező kedv, ráérző készség szükségeltetik.

A határ számos módon átléphető, az út számos módon végigjárható. Ennek tanúbizonyságául a kiállított munkák sokszínűsége szolgál. A kiállítás voltaképpen egy féléves kurzus legjobban sikerült munkáiból válogat. A félév során Ország László grafikusművész vezetésével felület-tanulmányokat, fénymásolós önarcképeket készítettek, szkennelt mozgásokat tanulmányoztak, külső- és belső tereket ábrázoló fotókat szerkesztettek, illetve egyedi feladatot is megoldottak az Instant képi ábrázolás című órát választó hallgatók.
 

A közvetetten árammal író képzőművész munkájának fontos része a kiinduló, átalakítani vágyott kép folyamatos változtatása. A kísérletezés. Ebből a szempontból az elektrográfiát űző művész közeli rokona az ujjával hangokat, dallamot kereső zongoristának, vagy a klaviatúráján betűket, rímeket vadászó költőnek. Az itt kiállított munkák között is találunk zenei szekvenciákra, roncsolt szövegekre emlékeztető képeket. Horváth Alexandra, Kondi Rita és Hajdu Róbert egy-egy alkotása ismétlődő mintákból remixelt képversnek, bonyolult szövésű elektronikus táncdalnak hat.

 

A kísérletezés része lehet az is, hogy a művész rétegeket hord fel a kiinduló felületre, vagy éppenséggel rétegeket távolít el róla. Amennyiben utóbbival van dolgunk – csupaszítással, kiásással –, úgy a képzőművész rokona a múlt kincseit a jelen technológiájával feltáró régésznek. Ekkor az elektromosság mint vírus, sav, vagy oltóanyag vesz részt a munkafolyamatban. A másik esetben a művész a vegyészhez, alkimistához válik hasonlóvá. Rétegeket rak, képrészleteket elegyít, felgyorsítja az időt, beleavatkozik a torzulásba.
 

A torzulás kapcsán röviden térjünk vissza McLuhanhez. A legenda szerint könyvének tördelésekor egy véletlen hiba történt. A szedő a message szó e betűjét véletlenségből a-ra változtatta, így az üzenet helyett masszázs szerepelt a kézirat élén. Valahogy így: „The medium is the massage.” (A médium masszázs.) Tudniillik, a médiumok masszírozzák, átformálják az elmét. Amikor a szerző meglátta, állítólag felkiáltott: Hiszen pont ez a lényeg! A címet aztán megtartották. Valahogy így formálják, így írják újra az új médiumok is a jelen képzőművészetét. Erről is szól az elektrográfia.
 

Az Instant című tárlat megnyitója csendes ünnep volt. Mert minden igazi ünnep csendes. És úgy gondolom, ez a kiállítás igazi ünnep. Hiszen az itt kiállító kilenc fiatal között lehetnek a hazai elektrográfia fontos ígéretei. A fiatal, új művészeti ág, fiatal, új képviselői. A falakra került munkák jócskán túlmutatnak ugyanis az egyetemi feladat kipipálásán. Karakteres, ötletes alkotások születtek. Legjobb tudomásom szerint az országban másutt nem működik elektrográfiai szakirány. Ezért is fontos, hogy a kaposvári műhely bemutatkozhat a szigetvári Sóház Galériában. Az út elején, de már úton vannak.

Számomra igen erős üzenetet közvetít továbbá az is, hogy a legjobban sikerült hallgatói munkák mellett az oktatók is saját alkotásokkal készültek a kiállításra. Várjuk az újabb médiumokat, várjuk az újabb üzeneteket!

 

Az Instant című kiállítás megtekinthető a szigetvári Sóház Galériában (Szigetvár, Vár u. 1.) 2011. május 6-ig.