A történelmi regények szokásával ellentétben, a szerzők a könyv elején arra hívják fel a figyelmünket, hogy minden, a műben előforduló adat, esemény és személy hiteles, létezésük levéltári dokumentumokkal bizonyítható. Ez a tény még önmagában nem befolyásolná a Veritas irodalmi értékét. Az viszont már sokkal inkább, hogy ezt a hatalmas történet- és adatmennyiséget milyen módon gyúrják a szerzők regénnyé? Tablószerű marad-e a szereplők és események ábrázolása? Vajon jogos-e az olvasó gyanakvása, hogy csak azért íródott meg egyik vagy másik jelenet, mert igen érdekes adaléknak bizonyult a levéltárban, vagy pedig a történet szerves részévé tud válni?

A történetet egyes szám első személyben elmondó olasz kéményseprőt feleségével és kisfiával a jószerencse, még inkább egy kasztrált énekes és híres kém, Atto Melani Bécsbe vezet. I. József császár udvari alkalmazottjaként az a feladata, hogy a Neugebaut, vagyis az Új épületet tartsa karban. Ez az épület lesz részben a cselekmény színhelye. A szereplők párhuzamosan kutatják a még II. Miksa által keleties stílusban építtetett, elhagyatott építménykomplexum rejtélyét, és annak a latin mondatnak az értelmét, melyet a Bécsbe érkezett török küldöttség mond Savoyai Jenőnek: „Soli soli soli ad pomum venimus aureum”. A cselekményt tehát azt viszi előre, hogy folyamatosan újabb értelmezések és adatok kerülnek felszínre, a kéményseprő és segédei, a bécsi egyetemisták nyomozásának eredményeként.

Főleg a „soli, soli, soli” rész telik meg új tartalmakkal. Kezdetben úgy fordítják a mondatot, hogy „Egy szál magunkban jöttünk el az Aranyalmához”. Vagyis, a törökök békés szándékukról akarják meggyőzni az udvart. Ám Józsefet a török küldöttség érkezésével egy időben himlő dönti ágynak, és ez a tény a nyomozócsapatban elhinti a gyanút. Az Aranyalma a törökök áhított célpontját, Bécset jelképezi. Meg kell védeni tehát a császárt, és ez a mondat értelmének megfejtésével talán sikerülhet. Csak a hetedik napon kerülnek közelebb a jelentéshez. Ekkor szállnak ugyanis a levegőbe a Neugebauban található csodálatos repülőhajó segítségével. Atto Melani árulja el, hogy a "soli" szót a mondatban sokféleképpen lehet fordítani, úgy is, mint „a Föld egyetlen, vagy egyedül lévő Napjának”. A hajóban pedig ekkor csendül fel Gregorio Strozzi szonátája a Prédikátorok könyvéből vett szöveggel: „Jaj a Napnak (illetve annak, aki egyedül van), mert ha egyszer leesik, nem lesz, aki felemelje.”

Az izgalmat a regényben tehát nem is annyira az egyetemisták halálának rejtélye tartja ébren, sokkal inkább egyfajta nyelvi félreértés, illetve többértelműség vagy az értelmezhetőség korlátai. Az anyag, az ötlet, amivel a szerzők dolgoznak, igen jól hangzik. A regény mondatai legtöbbször mégis üresen konganak. A figurák nem kelnek életre, csak az események mozgatta bábok maradnak. Egymáshoz fűződő viszonyaik is igen esetlegesen vannak megfestve. Atto Melanit mindig csak úgy emlegeti az elbeszélő, hogy a „vén kasztrált”, aki - hiszen egy kémről van szó - nagyon furfangos. Ha feleségét emlegeti, ellágyul, meghatódik. Ő is a tabló része: a giccses családi idill szimbóluma.

A Veritas nem több tehát, mint történelmi krimi, illetve érdekes elmélkedés a kor történelmi eseményeinek mozgatórugóiról, a korabeli Bécs életéről, szokásairól. Leginkább épp ez utóbbit ismerjük meg. A tíz nap is különböző napszakokra oszlik, ezek előtt dőlt betűvel jelzik, hogy a különböző társadalmi osztályokhoz tartozók épp mivel foglalatoskodnak a városban. Megtudjuk, hogy a bécsi erdőben április közepén nyílik a medvehagyma, és belehal, aki leveleit összetéveszti a gyöngyvirágéval. Másnaposság ellen ecetet kell inni. Azt az egyetemistát, aki nem jár rendszeresen órákra, az egyetemi börtönbe zárják. A kipfelt, vagyis a kiflit egy örmény kereskedő találta fel a Kék Butéliában, hogy megünnepelje Bécs felszabadulását a török félhold uralma alól. A korabeli Európa városai közül Bécsben volt a legnagyobb jólét: a kéményseprőnek is hétfogásos ebéd dukált, míg Rómában szinte éhezett. Igaz ugyan, hogy megtiltották a dunai fürdőzést, a kártyapartit és az állatviadalt, de ezeket az izgalmas mulatságokat a hatalmas besúgórendszer sem tudta megszüntetni, mert a besúgókat is besúgták. Láthatunk egy török dervist is, amint saját karját szúrja át, majd a sebet rögtön el is tünteti. Kiderül, hogy a dervisek a legnagyobb csavargók, mindenhol elvesznek egy nőt feleségül, majd ahhoz térnek vissza, akihez a legkedvesebb emlékek fűzik őket.

Nem folytatom, bár bőven lenne még említésre méltó momentum a Veritasban. A könyv, bár egy hétkötetes sorozat része, önmagában is megállja a helyét. Címét egy hétszavas mondatból kölcsönözte, melyet a legenda szerint Mihály arkangyal vésett a Stephansdom csúcsának talapzatára, miután a törökök abbahagyták Bécs városának ostromlását: „Imprimatur secretum, veritas mysterium, unicum…” Az utolsó két szót a szerzők egyelőre titokban tartják. A mondat értelme a kéményseprő fordítása szerint: „Ha fel is tárul a titok, az igazság rejtély marad.” Az „unicum”, vagyis az „egyetlen” szó, még nem tudjuk, mire is fog vonatkozni.