A program maga természetesen egy egyszerű beszélgetés formájában zajlott. A Petőfi Irodalmi Múzeum (nagy)terme zsúfolásig megtelt, még a kevés csúszás is jól jött, mindenki megtalálhatta a helyét. Mivel a konferansz nagyon praktikusan azzal kezdte az estet, hogy bemutatta a két szereplőt, pár szót nekem is muszáj, bár ezt már ott is viszonylagos formalitásnak éreztem. 

Terezia Mora író, forgatókönyvíró, műfordító 1971-ben született Sopronban, német nemzetiségű családban. Berlinbe 1990-ben költözött,egyetemi tanulmányai folytatása végett, kisebb megszakításoktól eltekintve azóta is ott él. Esterházy Péter Harmonia Caelestisének német fordítója volt. Harmadik könyve Az egyetlen ember a kontinensen címmel az idei Tavaszi Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg a napokban magyarul. 

Konrád György író, esszéista, szociológus, 1933-ban született Debrecenben, de gyerekkorát Berettyóújfaluban töltötte, ahol családja a helyi zsidó közösségből egyetlenként maradt meg a II. világháború után. Ellenzéki magatartása miatt már az egyetemről is többször kizárták, az ötvenes évek folyamán, majd a hetvenes évek elejétől teljes tiltás alá kerültek a művei, a rendszerváltásig nem publikálhatott Magyarországon. Számos ösztöndíja folytán hosszabb időt töltött ezalatt külföldön, Németországban, Franciaországban és az USA-ban, ahol több könyve is megjelent ekkor. 1997-től hat éven át a Brandenburgi művészeti Akadémia elnöke volt, műveit több, mint 12 nyelvre fordították, számos magyar és nemzetközi díj kitüntetettje. Legutóbbi könyve, a Zsidókról című esszékötet az Európa kiadónál jelent meg 2010-ben. 

És elkezdődött a beszélgetés, amit véleményem szerint szinte lehetetlen visszaadni. Terezia Mora egészen gyerekkorától, a Petőháza nevű apró, katolikus faluban töltött évektől kezdte, a német kisebbségi családdal, akik bár közigazgatásilag Magyarországon élnek, osztrák televíziót néznek, osztrák rádiót hallgatnak, őt hochdeutschra tanítják, egymás közt azonban burgenlandi tájszólásban beszélnek. Konrád György jóval kevesebbet szólt saját magáról, az azonban kiderült, hogy mindkettőjük életének közös, nagy fordulópontja, a ’89-90 környékén lezajló politikai változás lett. 

Valahol itt indult el a társalgásnak az a része, a figyelem és a szellem egy hihetetlenül szerencsés kombinációja folytán, ahol már nem címszavakban kellett jegyzetelni, hanem felírni szó szerint egy-egy mondatot. Én 2 teljes oldalnyi ilyen mondattal álltam fel a végén, bár nagy betűkkel írok, viszont egyet-kettő mindenképpen megosztanék. Például: „Milyen jó kifejezés az, hogy isten háta mögötti” (T. M.).; „Az én irodalmi szocializációmban az író: az egy pesti férfi.” (T.M.); „Berlinben megtaláltam az emancipált férfiakat.” (T.M.); „Ha van egy kis szabadidőm, akkor otthon ülök és dolgozom, mert minden más időpocsékolás.” (T.M.) 

És így tovább. Konrád György közbevetései, a felmerülő kérdésekre adott válaszai nem különben voltak „érdekesek” – szó volt egyetemekről itt és Németországban. Akadémiákról („Én akkoriban egy ilyen helyre be nem tettem volna a lábam. Igaz, ma már tag vagyok.” T.M.) , kiadásról és ki nem adatásról, egy kevés politikáról („Maga a kisebbségit támogatta önmagában.” K.Gy.), a fordítói Nobe-díj szükségességéről, Berlinről, Budapestről és a mindennapi pokolról. A hallgató azt gondolhatta, a két kinn ülő ezer éve ismeri egymást, figyelmük és szellemességük valami sokkal mélyebb kapcsolódás felszíne csak - ő pedig szerencsés, hogy jelen lehet. 

És ez, valószínű, így is volt.

Fotó: Bach Máté