A Darvas Ferenc zongorajátékával bevezetett est házigazdája Balázs Eszter Anna; ő ismerteti velünk a fesztivál koncepcióját:  a „Szomszédság, szabadság” mottó jegyében kértek fel magyar írókat, hogy olyan külföldi alkotót válasszanak beszélgetőtársul, akinek ismerik és szeretik az írásait.

Az első páros tagjait, Földényi Lászlót és Ingo Schulzét nemcsak a rendszerváltozás alatti Berlin köti össze: Földényi elsőként Drezdát említi, azt a várost, ahol Ingo Schulze felnőtt, illetve ahol ő a hatvanas évek közepén a nyarakat töltötte, majd Badacsonytomajt, ahol Schulze Adam és Evelyn című regénye játszódik, illetve ahol Földényi tölt évente pár hónapot. A beszélgetés első felében nagyrészt a „közös” városokról, illetve az írók és e városok kapcsolatáról esik szó,  lassan felfejtődnek azok a szálak, melyek a 20. század történelmének fontos állomásaihoz, illetve a múlthoz való viszonyukhoz vezetnek.

Schulze hosszan elidőzik az 1978-as budapesti látogatásánál, amikor azt tapasztalta, hogy nálunk akkoriban szabadabbnak tűnt a légkör, mint az NDK-ban (melynek krónikásaként szokás őt emlegetni): a Váci utcában például akkor is lehetett Queen-lemezt venni, míg Drezdában – ahol Schulze akkoriban élt – nem. Drezdára terelődik a szó, Földényi a romokról és az újjáépítésekről kérdezi Schulzét, aki szerint Drezda újjáépítése egy újabb porig rombolással azonosítható, az újjáépített városok nyomasztóvá válnak, ahol az ember kiesik az időből; az újjáépítés valójában a történelem feledése Schulze szerint, míg Földényi úgy tartja, az újjáépítés – példaként a berlini kastély újraépítését említve – a múlt időtlenné válásaként és egyfajta megvalósuló utópiaként határozható meg. Mintha a császári birodalomból egyenesen egy olyan NSZK-ba lépnénk át, ahol nem volt nemzetiszocializmus. 

Földényi F. Láslzó és Ingo Schulze

Elhangzik, hogy Schulzét a rendszerváltás tette íróvá,  s felmerülnek a politika, a hatalom, a függőségi viszonyok és a nyelv közötti viszony kérdései is: nem annyira az a lényeg, szükség van-e NDK utáni nyelvre, hanem a nyelvkritikai attitűd; például nem mindegy az sem, Németország újraegyesítéséről beszélünk vagy arról, hogy az NDK belépett az NSZK-ba. Függőségi viszonyok pedig mindig lesznek – szögezi le Schulze egy állami, ám energiacég által szponzorált díjának esete kapcsán. Zárásként először Földényi olvassa fel egy esszéjét, mely a német kultúrához való viszonyára világít rá: az idézett Heine-verssorok, majd Caspar David Friedrich és Kleist iránti megszállottságában közös a rejtélyesség-érzés, illetve az én körvonalainak az elmosódása.

Schulze egy oldalt olvas fel németül az Új életekből, majd magyarul Nádori Lídia fordítását Dömötör András színművész tolmácsolja a levélregény részletét. Egy budapesti látogatásról hallunk: a levélíró, vagyis az elbeszélő a hetvenes évek Budapestjétől  van elragadtatva időnként komikumba csapó rajongása az előzőleg felolvasott esszére rímel. Míg Földényi az én elmosódása révén feltáruló mögöttes  tartalommal zárta felolvasását, Schulze szereplője német nyelvű Sigmund Freud-kötetet talál a Váci utcában.

Balázs Eszter Anna és Dömötör András. Fotó: Bach Máté