A regényből ugyanis az az evidencia derül ki, hogy aki elveszíti a szerelmét, az szörnyen érzi magát, és nehezen találja meg a helyét a világban. Ilyesmi persze főleg színvonaltalan romantikus regényekre jellemző, de a Hogyan felejtsünk el egy nőt című regényt nem fenyegeti ez a veszély – már csak azért sem, mert ha lektűrről volna szó, Andi a néhány hónap leépülés során Margánál is kápráztatóbb cicababa oldalán találná meg a boldogságot, akivel esetleg a hidratáló krémeknél komplikáltabb témákról is tudna beszélgetni, netán a világnézeti válságáról is: a fiatalember ugyanis voltaképpen ezen megy át a szakítás után.

Andi bánata Marga elvesztése miatt kezdetben inkább megmosolyogtató, mint szánalomra méltó: a férfi visszaemlékezése során csakhamar nyilvánvalóvá válik, hogy imádottja ugyan gyönyörű volt, de felszínes és önző. Mindketten újságírók; Marga egy bulvárrovatot szerkeszt, kedvenc foglalatossága pedig a bőrápolás. És ha már hülye liba volt, miért is kellene sajnálni; ez Andi első reakciója azután, hogy el sem hiszi, ami történt, hiszen minden rendben volt velük. Amikor azonban a regény első oldalain idézi a szomszédaik veszekedését, amit viháncolva hallgattak ki Margával, az olvasó is rájöhet, hogy azok a veszekedések a kettőjük kimondatlan problémáinak kivetülései. És így tovább, Andi hol E/1., hol E/3. személyben emlékezik vissza, boncolja közös életük reflektálatlan mozzanatait, és kezd belegondolni, ki és milyen is volt a barátnője igazán. Kiváló példa erre az a jelenet, amikor Marga fagyit nyalogatva csacsog a jövőbeli terveiről, és Andi egyszerre tudatosítja magában, hogy már akkor sem érdekelte, amit a lány mondott, csak a mozdulataiban akart gyönyörködni, másrészt mintegy beismeri maga előtt Marga jellemének fogyatékosságait, amelyek fölött elsiklott annak idején.

Az állandó fokalizációváltoztatás szerepe, amellett, hogy minél több oldalról elemezze a kapcsolatot, valamint „kinyomozza” a szakítás lehetséges okát (amelyet Marga tömör és lényegre törő búcsúcetlijében nem tudatott vele), Andi tudatának kvázi hasadtságának reprezentációja. Nem őrületről, csupán értetlenségről és zavarodottságról van szó, és így kerülhet párhuzamba a hirtelen, látszólag indokolatlan szakítás traumájának feldolgozása és a szektásokkal megesett összeborulás cselekményszála. Andi a presbiter Settel való barátsága során észrevétlenül istenkeresésbe bonyolódik: mulatságosnak tartja a vallásos csoportosulást, de közben egyre inkább magukkal ragadják a Settől hallottak, és a saját belső feszültsége a megbocsátás, a megtérés, a szeretet és a megváltás kérdéseinek analizálásába csap át, egészen addig, amíg össze nem roppan a kérdések súlya alatt. Hiába talál bibliai hősnőt (Ráhábot, a prostituáltat), akivel párhuzamba állítja Marga alakját, végső soron nem tudja összevonni a saját szenvedéstörténetét a bibliaival: „Isten akaratából hová vezet az elszomorodás? / Válasz: Bűnbánathoz, mely a maga során megváltáshoz.”

A másik közös pont a kudarcba fulladt szerelmi történet és a vallás között az irracionalitás: ahogy Marga eltűnésének igazi okát sem tudja kideríteni (hiszen még Marga véletlenül hozzá címzett, rejtélyes messenger-üzenete sem ad igazi indokot), úgy az Isten létére sem tud egyértelműen igent vagy nemet mondani: mindkettő megmagyarázhatatlan marad. Andi sem a szeretetről, sem a másokhoz való kötődés természetéről sem képes semmi biztosat állítani, csupán annyit, hogy szüksége van másokra. Akárcsak abban a regény végi jelenetben, amikor Andi habozik, elfogadja-e Set meghívását karácsonyra.

A morális-filozófiai-teológiai következtetések elég soványak, ám a szöveg aprólékos, eleven természetrajz a csalódás következtében leépült, a világban és az emberek közt helyét kereső emberről. Jó, hogy mindezt rengeteg öniróniával tálalja; és nagyon jók a kissé groteszk hasonlatok szövegbe ágyazásai, a szituációk megjelenítése (telitalálat például a Marga előtti barátnővel, Luanával történt iszákos idill leírása) . Ezek a részletek üdítően oldják az időnként didaktikusnak ható, közbeékelt bibliai tanítások és példázatok komorságát , hiszen sokkal inkább a világfájdalmon át- meg áttűnő és végül győzedelmeskedő életöröm tanúbizonyságai.