2002-ben Miklauzic Bence a fiatalos hangvételű és dinamikus Ébrenjárókkal véste be magát az agyakba, legalábbis a fesztivál-fetisiszták emlékezetébe. Az akkori Szemlén a forgatókönyvírói díj mellett a közönségdíjat is elnyerte. Három ember történetét követhettük nyomon a pesti éjszakában, gondosan a történethez szinkronizált elektronikus zene teremtett atmoszférát a végkifejletig, ahol a szálak egymásba fonódtak. Nem mintha az Ébrenjárók egy elkapkodott, összecsapott film lenne, de a fiatal rendező idei műve megtekintése után mindenképpen az ’érett’ jelző az első, ami az eszébe jut a kritikusnak.

A zöld sárkány gyermekei szintén három főszereplővel dolgozik, viszont ezúttal lineárisan előrehaladó, kevés helyszínen kibomló történetet láthatunk, melybe a szereplők egymást követve kapcsolódnak be, hogy azonnal találkozzanak is. És pont ezek a találkozások indítják be a fogaskerekeket, hogy azok szépen komótosan foroghassanak előre, a szereplők pedig haladhassanak egymás és egymás kultúrájának megismerése felé. A film tehát hősein keresztül kultúrákról mesél, mégpedig nem is akármilyenekről.
 

Adva van egyszer János (Rátóti Zoltán), a frissen elvált ingatlanügynök. Megbízhatónak ismerik, de jelenleg kissé kiégett, motiválatlan. A főnök testhezálló feladatként bízza rá egy raktár értékesítését, melyet minél előbb abszolválnia illene, s melynek hátulütője, hogy a raktárt eddig bérlő kínaiaknak természetesen az üzlet megkötése után azonnal távozniuk kell. János elvállalja a melót, nekifog, és az objektum feltérképezése közben találkozik is az egyetlen lakóval, Wu-val. Wu (Yu Debin) ugyebár kínai. A raktárt őrzi, mint később kiderül, egy tartozás lerovásaként. A két férfi közti kapocs maga az épület, ami szépen lassan előbb egymás elfogadására majd egymás megismerésére kényszeríti őket, később pedig egy barátság zálogává válik.

A zöld sárkány gyermekei eddig egy hagyományos buddy movie is lehetne, amely a két különböző férfi barátságában, kalandjaiban, csetlésében-botlásában rejlő komikum kiaknázásával éri el hatását, azonban egy nagyon fontos elem hangsúlyozása, és a megvalósítás módja ennél jóval többé teszi a filmet. A multikulturalitás a kulcsszó. A két férfi ugyanis nem egyszerűen két különböző ország szülötte, nem egyszerűen egy kínai és egy magyar pasi. Kettejük egyénisége merőben eltérő, ami nagyrészt különböző kultúrájuknak köszönhető. A raktár egy olyan mikrokörnyezet, ami akár az egész világ metaforájaként is működhet. Egyszerű tárgyak veszik hőseinket körül, melyek mindkét fél számára teljesen mást jelentenek, s sokszor ezeket hívják segítségül egy közös nyelv kialakításához. A számtalan műanyag bóvlit, elemes, pittyegő, zenélő kacatot nem pusztán sztereotipikus értelemben használja a film poénforrásként, minden egyes gagyiság többletjelentéssel bír. A tárgyak fontosságát a szereplők jellemfejlődésén keresztül is lemérhetjük. Az elpuhult, tohonya ingatlanügynök a hatalmas, felfújható bábura való célbarúgás közben indul el a testi rekreáció rögös útján, Wu ajándéka a pizzafutár lánynak, Hatosnak (Bánfalvi Eszter) pedig újfent egy kis előrelépés, kimozdulás abból a mederből, amit a raktár jelképez.
 

Hatos ugyanis a raktáron kívülről jön, onnan, ahonnan a többi tényező is, ami a két férfi barátságát próbára teszi. Wu szerelmes lesz a maga furcsa módján, János pedig fásultságát sértődött szkepticizmussal próbálja kompenzálni egészen addig, amíg benne is meg nem mozdul valami. Az utasítások is kintről érkeznek, a raktárt egyfelől minél gyorsabban el kell adni, a másik fél érdekei szerint pedig minél tovább kell késleltetni az üzlet létrejöttét. Az ellentét tehát adott, a helyzet elmérgesedik, és a végkifejlet után már csak az új egyensúlyi helyzetnek kell beállnia.

Miklauzic második nagyjátékfilmje – mint ahogyan maga a rendező is utalt rá – nem az a potenciális fesztiváldíj-várományos. Azok az elemek, amelyek általában szakmailag sikeressé tehetnek egy filmet a rangosabb fesztiválokon, ugyanis hiányoznak belőle. Bármiféle ítélethozatal nélkül is elmondhatjuk, hogy a meghökkentés, a tabudöntögetés, vagy legalább valamilyen slágerprobléma feszegetése szinte elvárás. A zöld sárkány gyermekei pont nem ilyen. Lassú folyású, szép, de nem formabontó film két emberről - erőszak és erotika nélkül. Van ellentét, de nincs agresszió, van szerelem, de nincs szex. Van viszont humor. A film számos külföldi fsztiválon megfordult már, és kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kapott. A zsűri szerette, a közönségnek tetszett, és bár díjat nem zsebelhetett be, A zöld sárkány gyermekeiről kiderült, hogy helyi ízei ellenére az egész világon bárhol ehető. Ami globálisan érthetővé teszi, az maga a humor. Miklauzic filmje úgy tud humort csempészni a külvárosi valóságba, hogy közben nem csinál viccet senkiből, legyenek karakterei bármily esendőek is. A józsefvárosi Négy Tigris piac környéke ugyanis valamelyest Európa lenyomata. Hazánk lakói folyamatos kontaktusban élnek itt egy kisközösséggel, amelynek bevételi forrása maga a vásárló tömeg. A közvéleményben a kínai árus képéhez általában negatív képzetek társulnak, de a film ezeket félretéve képes a gazdáságpolitkikai problémáknál és a tudatos vásárlói gondolatoknál mélyebbi rétegekbe ásni, és megmutatni azt, ami az amúgy sem egyértelmű felszín alatt található. Mert bár az olcsó távolketleti áru óriási tömege mindenképpen a hazai termékek ellen dolgozik, ha nem volna, az élet bizony már nem lehetne olyan színes és vidám. Ugyan honnan lenne különben focilabda, plüssállatkert, ébresztőóra és elektromos giccsfestmény vízeséssel, Jézus Krisztussal. Ez a huszonegyedik század, s bármennyire is bizarr, mindenki részese ennek. Miklauzic a multikulturalitást ebből az aspektusból fogja meg, ami szerencsére felmenti a filmet az ítélethozatal és a további boncolgatás kényszere alól, a figyelem terelődhet ember és ember felé.



Mint az hamar bizonyossá válik, a multikulturalitásnak van szerethető oldala is. Yu Debin étteremtulajdonos filmes debütálása például mindenképpen az. Őszinte, hihetetlenül megnyerő karakter Rátóti Zoltán tökéletes ellentéteként. A film kivitelezése sem hagy kívánnivalót maga után. Szép kompozíciók, melyek a legvacakabb fröccsöntött műanyag tárgyakat is képesek jónéhány fokkal magasabbra tolni az esztétikai skálán, szép zene, komótos, de egy cseppet sem unalmas tempó.

Unalmas dolog emlegetni a kétpólusúságot, az elborult művészfilmek és olcsó komédiák dualizmusát, de ha ilyen példára találunk, érdemes elgondolkozni rajta. Valami ilyesmiből kellene a magyar filmnek kicsit több. Több humor a szerzőiséghez, több művészet a szórakoztatáshoz! Nagyvonalakban ennyi.  

A 42. Magyar Filmszemlén vetítik:

2011. május 6. 14:00 Uránia, Díszterem
2011. május 7. 20:30 Puskin, Metropolis terem
2011. május 8. 18:15 Corvin, Korda terem