A DE-BTK HÖK művészeti és szakfolyóirata, ez a Szkholion hivatalos megnevezése, az elnevezés pedig még S. Varga Pál korábbi főszerkesztő idejéből – a lap mottójául szolgáló Michel Foucault idézetből kiderül: „Mindent szóra kell bírni, azaz minden ismertetőjegy fölött létre kell hozni a kommentár [szkholion] másodlagos diskurzusát”. Áfra János szerint a szkholion kifejezés, mint lapszélre írt nyelvi, tárgyi, szövegkritikai jegyzet, és a „szóra bírás” egyaránt illeszkedik a szerkesztők alapvető céljához: publikációs lehetőséget biztosítani a tehetséges, magas színvonalú szakmai tevékenységet végző hallgatóknak és doktoranduszoknak, valamint igényes, szépirodalmi és szaktudományos szövegeket egyaránt tartalmazó olvasnivalót nyújtani a lehető legszélesebb kör számára.

Balajthy Ágnes a lap összeállításáról: írásokat  várnak egyrészt egyetemi hallgatóktól, másrészt az oktatók hívják fel figyelmüket a kiemelkedő munkákra, de van, hogy a szerkesztők kérnek már publikált szerzőktől. Korpa Tamás beszél az új, más lapokban nem közölt témákról, például a Vidnyánszky Attila „szertartásszínházában” játszott Borbély Szilárd Halotti pompájáról, rovatokról – Kórterem, Boncasztal –, melyeket már ők hoztak a lapba, Áfra pedig az új vizuáltechnika és látásmód bevezetéséről, melynek során a hagyományos tipográfiát izgalmasabbá tették. A Puskin Utca folyóiratot elődnek, példaképnek tekintik, még eddig meg nem jelent szerzők műveit közlik, különlegességeket, mint a legközelebbi számban a Lady Gagáról szóló tanulmányt és elsőköteteseket, mint Simon Márton, Szvoren Edina.

Balajthy néha elgondolkodik: biztos, hogy ez a heterogenitás elegáns?, de a kérdés nem is kérdés, hiszen az egész bölcsészkart kívánják képviselni, nem csak az irodalom terén nyújtani publikálási lehetőséget azok számára, akik egyébként nem jutnának lehetőséghez. Korpa emellett fontos gesztusnak tarja, hogy elismert, neves művészek is „vizitáljanak” náluk, ezzel legitimálva a lapot: Lanczkor Gábor, Krusovszky Dénes, a legutóbbi számban Kukorelly Endre, Tóth Krisztina, a következőben Nemes Z. Márió – csak néhány a szerzők közül.

Áfra János

Korpa Tamás

Czapáry Veronika, Balajthy Ágnes

beszélgetés

BÁ és ÁJ

Godot

KT és CV

godot

fotók: Bach Máté

A 2003-as kezdetekről is szólnak, hálával említve az alapítókat, Bartkó Péter Szilvesztert, Bodrogi Ferenc Mátét, a továbbiakat, Lapis Józsefet, a jelenlegi felelős szerkesztőt, Bényei Pétert. Mesélnek a 2009 óta (együtt)működő szerkesztő-hármasukról, akik évfolyamtársak, hasonlóan makacsnak tartják magukat, és különbözőképp látónak. Beavatnak a belső titkokba: köremailekben tartják egymással a munkakapcsolatot, a hónap első keddjén pedig szerkesztőségi megbeszélést tartanak – egy debreceni kulthelyen. És még mindig belső, habár nem titok, a lap, mivel a HÖK finanszírozza, ingyenes, félévente jelenik meg, és nem is várható gyakrabban, a fennmaradásért küzdenek, előttük a félelmes példa, a kiváló Debreceni Disputa egycsapásra való megszűnése.
 

Először Korpa (Metapillanat V., Vademecum) olvas fel, az elsőből idézet: „két jegenye zárójelében a csend epizodikus./ és beszédes a hallgatás. az égről ütemtelenül oszlik az éj/ a Hajnal-negyedtől a Román Operáig. love me,/ love me (yesterday)” , majd Áfra (pszichózis, szenteste, test a testből), az utóbbiból egy részlet: „mi az, hogy kéthete/ nem fürödtél!?, mi a kurva élet!, én meg csak/ jobbra-balra billegek, tördelem fagyos ujjaimat,/ és magam elé meredve próbálom felmérni/ a felpattogzott csempedarabokat, mert ezeket/ a perceket így lehet átvészelni, szótlanul”.
 

A Szkholion missziójellegét hangsúlyozzák, teret biztosítani eddig ismeretlen fiataloknak, a kortárs művészetnek, és még mindig tudnak újat mondani, a képregényeket, a különböző diszciplínák összetalálkozását, a szakkollégiumokkal (Hatvani István Szakkollégium, Pálffy István Szakkollégium) való együttműködést, valamint a Debreceni Egyetemhez kapcsolódó irodalmi önképzőkörökkel (L.É.K., D.E.I.K.) élő kapcsolatot.

Minden számban egy bevezető – legyen ez szubjektív, egy „kattanás”, amely beránt a Kórterembe, most a szívről, mellyel „szemben semmilyen immunrendszer sem véd meg”, és meghívás nézelődésre, ezúttal László János grafikus képeire. Aztán jön a Mű-tét, a szépirodalom, a Nagyvizit kritikái és a Boncasztal tanulmányai, különböző műfajú, funkciójú szövegei között átjárhatósággal. Áfra beszél más szerkesztői munkáiról, a PRAE.HU-ról, a Kulter-ről, mely felületeket külön kezeli, kapcsolódási pontnak a képzőművészet tekinti. Végül pedig a tervek, a leendő lapszám, Borsik Miklós Borbély Szilárd-kritikája, Balogh Endre írása, Mestyán Ádám versei, Dr.House-elemzés és mások.

Zárásképpen olvasnak megint, Korpa a Portré, egy északi juharralt, Áfra az egybeszálaz-t és a vissza a gátról-t „Szívügy a la pathetique. Vagy rajtad (esetleg még) Herkules (antik-hellén-testépítő-szív-mely-időnként-szorong), Supeman (kriptonszív) segíthet”?