zene
2011. 03. 28.
Találkozni a gimis szerelemmel
Budapesten járt a Kyuss Lives!
Március 20-án mindenki Palm Desertben érezhette magát egy éjszakára, a németországi Burden, a kaliforniai Waxy és a legendás Kyuss reinkarnációjának, a Kyuss Lives!-nek köszönhetően.
A Kyuss iránti rajongásom még gimnázium elején, tizenöt évesen kezdődött. Novellaíró versenyt rendeztünk az irodalomtanárunkkal, és az egyik pályamű annyira a saját szárnypróbálgatásaimra emlékeztetett, hogy elhatároztam: mindenképpen kiderítem, ki az írója.
Viszonylag rövid időn belül kutatásaimat siker koronázta, és onnantól éveken át tartó epekedés következett a magas, állandóan cigifüstbe burkolózó, titokzatos fiú után. Bár soha nem történt közöttünk semmi, mégis élesen él bennem a kép, amikor - miután sikerült rávennem, hogy egyik nyáron tanítson meg gitározni - az egyik óra után lefeküdtünk egymás mellé a lakásuk padlóján, cigarettáztunk, ő whiskey-t ivott, és bakeliton hallgattuk a Kyusstól a Space Cadetot a negyven fokos forróságban.
Azóta sok minden történt mindkettőnkkel, és mindig zseniálisan sikerült egymással tökéletesen ellentétes irányba indulnunk - ha mégis összetalálkozhattunk volna, direkt elmentünk egymás mellett. Rég nem gondoltam már erre a nyári napra sem, ám március 20-án, a Petőfi Csarnokba belépve az első pillanattól kezdve elűzhetetlenül megjelent ez a kép a fejembe, és éjfélig nem is szabadulhattam tőle.
A hiányosan újraszületett Kyusst két másik zenekar is megelőzte, melyeket előtte nem, illetve csak futólag ismertem. Az első a német Burden volt, akik az akkor még elég gyér számú közönséggel szinte folyamatosan tartva a kontaktust, nagyon jó kis bemelegítőt tartottak az utána lévő kaliforniai Waxy-nek, majd a mindannyiunk által várt Kyuss Livesnek.
Nekem a második előzenekar nem volt akkora élmény, mint a pocakos német énekes bandája. Bár zeneileg nem kifogásolható, amit nyújtottak, nem éreztem túl eredetinek a többi stoner banda mellett: nem okozott maradandó élményt, viszont remekül fokozta amit a Burden elkezdett, és végül is ez volt a cél.
Eléggé meglepődtem rajta, hogy a közönség mennyire nem mozdult meg egyik előzenekar alatt sem, és viszonylag kevésnek is tűnt a tömeg a Petőfi méreteihez képest, ám aggodalmam alaptalannak bizonyult, amikor megpendült az első húr a Kyuss Lives színpadralépését követően: a csarnok hirtelen nagyon is szűkössé vált, és az eddig tétován álldogáló emberekből minden visszatartott energia egyszerre tört ki.
A Kyuss Lives, a legendás palm deserti banda 2010-ben újraalakult, viszont Josh Homme-ot nélkülöző összeállásban. A banda tagjai John Garcia énekes mellett Bruno Fevery gitáros (aki már tinédzserként is egy Kyuss tribute bandában játszott), Nick Oliveri basszusgitáros és Brant Bjork dobos. A korrekt felállás ellenére még Garcia sem merte azt állítani, hogy ez az eredeti Kyuss feltámasztása lenne.
Fevery ugyanis minden tehetsége ellenére sem tudta a Garcia melletti másik alapító tag, Josh Homme gitárjátékát és jelenlétét pótolni. Nem akarom ezt hosszan ragozni, csak fontos volt a közönségnek tisztáznia ezt magában: megbarátkozni vele, majd túllépni rajta ahhoz, hogy igazán élvezni tudja a koncertet.
A Kyuss Lives nem igazán reagált a közönség megnyilvánulásaira, nem vetettek cigánykerekeket a színpadon, de nem is volt ez elvárás tőlük. Az ő esetükben a zene minél elemibb átélése ugyanis sokkal fontosabb, mint a cirkusz figyelése a színpadon.
Én szinte végig lehunyt szemmel táncolgattam a koncert alatt, és a néhány sörszagú hímegyed ismerkedési szándéka kifejezetten rosszul érintett minden sex, drugs, rock'n'roll életérzésem ellenére, ugyanis számomra ez a koncert a zene élvezetéről szólt, abban volt benne minden szexualitás, kábulat és élvezet, nem volt ehhez szükség semmi más segítő elemre. Bár a nézőtéren terjengő fűszagból ítélve nem mindenki gondolta így, de végül stoner rockról beszélünk, így ez teljesen rendben is volt.
Összességében nagyon jó élmény volt a koncert, az előzenekarok remekül elkezdték izgatni a közönséget, hogy aztán Garciáék eljuttassák a csúcsra az El Rodeo környékén, majd további, apróbb csúcsokat döngessenek a kifulladásig.
A Kyuss Lives kicsit olyan volt, mint találkozni gimnáziumi nagy szerelmeddel. Valószínűleg már nem ugyanaz az ember, valami hiányzik belőle amit régebben beleláttál, ám olyan emlékeket idéz, amelyek elfeledtetik veled egy kis időre azt, hogy ki is lettél azóta, hogy mennyit változtál az évek alatt és milyen irányba.
A Kyuss pedig igenis él. Nem a színpadon, hanem bennünk, rajongókban.
A koncerten játszott számok:
Gardenia
Hurricane
Thumb
One Inch Man
Odyssey
Conan Troutman
Freedom Run
Allen's Wrench
Asteroid
Supa Scoopa and Mighty Scoop
Fatso Forgotso
Whitewater
El Rodeo
100°
Molten Universe
Spaceship Landing
Tangy Zizzle
Green Machine
A setlist megtalálható ITT
Viszonylag rövid időn belül kutatásaimat siker koronázta, és onnantól éveken át tartó epekedés következett a magas, állandóan cigifüstbe burkolózó, titokzatos fiú után. Bár soha nem történt közöttünk semmi, mégis élesen él bennem a kép, amikor - miután sikerült rávennem, hogy egyik nyáron tanítson meg gitározni - az egyik óra után lefeküdtünk egymás mellé a lakásuk padlóján, cigarettáztunk, ő whiskey-t ivott, és bakeliton hallgattuk a Kyusstól a Space Cadetot a negyven fokos forróságban.
Burden (GER)
Rhorsten, az énekes
Marcus, a gitáros
Rhrosten gitárszólója
Nem csak Rhrosten énekelt
Azóta sok minden történt mindkettőnkkel, és mindig zseniálisan sikerült egymással tökéletesen ellentétes irányba indulnunk - ha mégis összetalálkozhattunk volna, direkt elmentünk egymás mellett. Rég nem gondoltam már erre a nyári napra sem, ám március 20-án, a Petőfi Csarnokba belépve az első pillanattól kezdve elűzhetetlenül megjelent ez a kép a fejembe, és éjfélig nem is szabadulhattam tőle.
A hiányosan újraszületett Kyusst két másik zenekar is megelőzte, melyeket előtte nem, illetve csak futólag ismertem. Az első a német Burden volt, akik az akkor még elég gyér számú közönséggel szinte folyamatosan tartva a kontaktust, nagyon jó kis bemelegítőt tartottak az utána lévő kaliforniai Waxy-nek, majd a mindannyiunk által várt Kyuss Livesnek.
Nekem a második előzenekar nem volt akkora élmény, mint a pocakos német énekes bandája. Bár zeneileg nem kifogásolható, amit nyújtottak, nem éreztem túl eredetinek a többi stoner banda mellett: nem okozott maradandó élményt, viszont remekül fokozta amit a Burden elkezdett, és végül is ez volt a cél.
Waxy (USA)
Robert Owen, ének
Robert Owen, gitár
Owen Street, basszusgitáros
Féloldalasan
Hárman
Fényárban
Oldalra pillant
Eléggé meglepődtem rajta, hogy a közönség mennyire nem mozdult meg egyik előzenekar alatt sem, és viszonylag kevésnek is tűnt a tömeg a Petőfi méreteihez képest, ám aggodalmam alaptalannak bizonyult, amikor megpendült az első húr a Kyuss Lives színpadralépését követően: a csarnok hirtelen nagyon is szűkössé vált, és az eddig tétován álldogáló emberekből minden visszatartott energia egyszerre tört ki.
A Kyuss Lives, a legendás palm deserti banda 2010-ben újraalakult, viszont Josh Homme-ot nélkülöző összeállásban. A banda tagjai John Garcia énekes mellett Bruno Fevery gitáros (aki már tinédzserként is egy Kyuss tribute bandában játszott), Nick Oliveri basszusgitáros és Brant Bjork dobos. A korrekt felállás ellenére még Garcia sem merte azt állítani, hogy ez az eredeti Kyuss feltámasztása lenne.
Fevery ugyanis minden tehetsége ellenére sem tudta a Garcia melletti másik alapító tag, Josh Homme gitárjátékát és jelenlétét pótolni. Nem akarom ezt hosszan ragozni, csak fontos volt a közönségnek tisztáznia ezt magában: megbarátkozni vele, majd túllépni rajta ahhoz, hogy igazán élvezni tudja a koncertet.
Kyuss Lives!
John Garcia
Nick Oliveri
Bruno Fevery
Kyuss Lives!
Fevery kékben
Garcia üdvözli a közönséget
Most Olivery sem durvult
Középpontban
Meghozták a hangulatot
Az egyik alapító tag
Brant Bjork
Füstben
A Kyuss Lives nem igazán reagált a közönség megnyilvánulásaira, nem vetettek cigánykerekeket a színpadon, de nem is volt ez elvárás tőlük. Az ő esetükben a zene minél elemibb átélése ugyanis sokkal fontosabb, mint a cirkusz figyelése a színpadon.
Én szinte végig lehunyt szemmel táncolgattam a koncert alatt, és a néhány sörszagú hímegyed ismerkedési szándéka kifejezetten rosszul érintett minden sex, drugs, rock'n'roll életérzésem ellenére, ugyanis számomra ez a koncert a zene élvezetéről szólt, abban volt benne minden szexualitás, kábulat és élvezet, nem volt ehhez szükség semmi más segítő elemre. Bár a nézőtéren terjengő fűszagból ítélve nem mindenki gondolta így, de végül stoner rockról beszélünk, így ez teljesen rendben is volt.
Összességében nagyon jó élmény volt a koncert, az előzenekarok remekül elkezdték izgatni a közönséget, hogy aztán Garciáék eljuttassák a csúcsra az El Rodeo környékén, majd további, apróbb csúcsokat döngessenek a kifulladásig.
A Kyuss Lives kicsit olyan volt, mint találkozni gimnáziumi nagy szerelmeddel. Valószínűleg már nem ugyanaz az ember, valami hiányzik belőle amit régebben beleláttál, ám olyan emlékeket idéz, amelyek elfeledtetik veled egy kis időre azt, hogy ki is lettél azóta, hogy mennyit változtál az évek alatt és milyen irányba.
A Kyuss pedig igenis él. Nem a színpadon, hanem bennünk, rajongókban.
A koncerten játszott számok:
Gardenia
Hurricane
Thumb
One Inch Man
Odyssey
Conan Troutman
Freedom Run
Allen's Wrench
Asteroid
Supa Scoopa and Mighty Scoop
Fatso Forgotso
Whitewater
El Rodeo
100°
Molten Universe
Spaceship Landing
Tangy Zizzle
Green Machine
A setlist megtalálható ITT
Szerzők
-- Gyarmati Lili --
