Rengetegen jöttek el, Spiró meg is hatódott, csak a technikai feltételek nem voltak adottak: nem volt hangosítás. Az ELTE BTK Kari Tanácstermét nehéz lett volna bekiabálni, ezért keveset lehetett hallani, főleg hátul. Elöl is.

Nincsenek erős állításaim, ezért nem írok kisregényt, mondja Spiró. Neki inkább nagyregény-szeme van, ezeket írja, már csak azért is, hogy bebizonyítsa, nem volt igaza annak, aki szerint nagyregényeket csak a szuperhatalmakban (mármint még az anno-szuperekben: a Szovjetunióban és az USA-ban) élők tudnak írni, mert náluk zajlik "minden", ott látható a történelem. Spiró most is várja, hogy a volt Szovjetunióból eljusson ide az irodalom, mert biztos készülnek nagy művek, csak még nem érkeztek meg. Beszél arról, hogy Nyugat- és Közép-Európában (Magyarországhoz képest középre) nem történhet(ett) meg, ami nálunk, kelet-európaiaknál igen: regény kapcsán nem törhet(ett) ki aktuálpolitikai botrány. Schein Gábor emlékeztet a Jövevény egyik jelenetére, melyben a Messiást várják. Spiró ennek kapcsán elmondja, mennyire élvezi, amikor a "misztikus hülyeségekre" reagál az elbeszélő: bevonódik vagy elhatárolódik tőlük. Engem ez szórakoztat, mondja – az, hogy az olvasó mit csinál, őszintén szólva, nem annyira érdekel. Schein ezt az eljárást (a szereplők közötti oda-vissza ugrálást) posztmodern gesztusként értelmezi – és bár Spiró azt állítja, nem szereti a posztmodernt, de elismeri: itt erről van szó.



Schein a szeretet-szeretetlenség problémakört feszegeti: egy Kertész-mondatot idéz a Jegyzőkönyvből: „Nincs bennem szeretet”, s ezt állítja párhuzamba Spiró Fogságának mondatával: „Nem bírják elviselni a szeretetlenséget, nem bírják elviselni az emberi sorsot.” Schein állítja, hogy Spiró egész életművére jellemző a szeretetlenség-téma, főleg az apák részéről, akik nem szeretik fiukat, és említ egy részt az Álmodtam neked egyik novellájából, melyben az elbeszélő a telefonközpontot Auschwitzcal hozza párhuzamba. Spiró szerint ez a részlet magyar kapitalizmus szeretetlenségére utal, s ki is fejti a rendszer kritikáját. Azt is hozzáteszi, hogy a Fogságban sem ő, hanem Uri mondja az idézett mondatot, aki egy egész más helyzetben van, mint ahogy ma élünk. Uri a kereszténység kialakulását látja, a szeretetvallásét, ami a jövő lesz. Spiró szándékai szerint Uri ezzel szembesül, a forradalmi helyzettel, a világ eddigi legnagyobb forradalmával, a kereszténységgel. Ez persze ma már egész más, mondja Spiró, miután a vallás legyőzte a világot és olyan lett, mint a világ, ma már semmi forradalmi nincs benne, de a Fogságban szándékosan nincs benne a mai tudás. Schein kérdésesnek tartja, hogy az akkori értelemben felvilágosult-e Uri – Spiró viszont nem. Szerinte az akkori emberek is hasonlóan gondolkodtak, mint a mostaniak, úgyhogy ez szerinte nem kérdéses, Uri gondolkodhatott (volna) így akkor is.

A beszélgetést Schein a nyelvekre tereli (Spiró közbeszúrja, tudom, nem tudok eléggé magyarul), hisz az író tizenegy nyelven beszél. Ez megjelenik írásaiban is, például az Álmodtam nekedben, ahol az egyik szereplő magnószalagról hallgat egy gyönyörű, de számára ismeretlen nyelven szóló, messziről jött üzenetet. Schein rákérdez, mit jelent az orosz irodalom a magyar íróság szempontjából. Spiró bevallja, ettől-attól lopott (például Gorkijtól), hisz lopás nélkül nincs tradíció, az ember mindenképp átvesz dolgokat, nem tagadja, hogy nagy hatással voltak rá az oroszok. E nélkül rosszabb író lennék, mondja, nagyon nagy szerencsének tartja, hogy megtanult oroszul. Egyik kedvenc orosz lírikusa Tyutcsev, akinek verseit – Spiró előtt – Szabó Lőrinc fordította. Elmeséli azt az élményt, amikor 1966-ban a Moszkva folyóiratban megjelent a Mester és Margarita eredeti nyelven, és diáktársaival, barátaival sorban álltak, úgy olvasták Bulgakov mondatait. Ezeket a műveket egészen más élmény oroszul olvasni, mint magyarul. Spiró szerint az oroszoktól olyasmit kapott, amit a kelet-európai irodalomtól az ember nem kap meg: tágasságot, távlatokat, nyelvi és földrajzi értelemben egyaránt.

Az est végén ismét a Fogság kerül szóba egy részlet erejéig, melyben Uri könyveit felvásárolják, majd elégetik – Schein erre az archívumeszményre kérdez rá. Spiró a világtörténelem folyamatának részeként azonosítja azt az eljárást, mely szerint a rendszerbe nem illő anyagokat, könyveket megsemmisítik. Ha nem semmisítik meg, akkor is sok minden elveszik. Például Szophoklész az Oidipusz király című drámájával második helyezett lett az ókori Görögországban. Milyen lehetett ott az első, teszi fel a kérdést Spiró. Rögtön meg is adja a választ: sosem fogjuk megtudni, mert a dolgok elvesznek, ezen nincs mit csodálkozni. Ez így szokott lenni.