Nádori Lídia azt est résztvevőit, majd Sárközy Bence a folyamatot mutatja be, hogyan jutott el a Magvető Kiadó Carverig. Olyan szerzőket választanak, akiknek életművét maradéktalanul tudják közölni, és mivel eleddig Carvertől csupán néhány fordítás jelent meg különböző lapokban, és korábban egyetlen válogatáskötet a Kalligram Kiadónál (Nem ők a te férjed, 1997.), az anyag pedig teljes egészében rendelkezésre állt, mellette döntöttek. Menet közben persze erről az "anyagról" kiderült, hogy nem is olyan egyszerű, nem is annyira könnyen meghatározhatóak a körvonalai. Sárközy meglátta, és beleszeretett a Berlin Verlag által kiadott, narancsból rózsaszínbe hajló gyönyörű Carver-összesbe. Összes ugyan nem lesz a Magvetőnél, hiszen a több száz vers nem szerepel majd a tervezett kiadványokban, de sorozatban másfél év alatt a prózák legtöbbje, vagyis mindhárom kötete (Will You Please Be Quiet, Please, 1976; What We Talk About When We Talk About Love, 1981; Cathedral, 1983) Kezdők és Befognád, ha szépen kérlek? címmel megjelent, a Cathedral pedig még ebben az évben kerül nyomdába.

Az utóbbi idők legizgalmasabb könyvkiadási botrányát Sárközy a szerződéskötések kapcsán látta-tapasztalta: Carver özvegye, Tess Gallagher az eredeti kéziratot bocsátotta rendelkezésére, melyből világosan kitűnik, hogy a szövegeket férje egykori szerkesztője és barátja, Gordon Lish – „a szerző egyetértésével” – alaposan "rövidre vágta".

A magyar kiadás tehát az eredeti szövegváltozat fordítása; itt jut szerephez a kötet másik közreműködője, a „kiválasztott” Barabás András, aki a korábbi válogatáskötet nyolc műfordítója közül a leginkább carveri hangon tudott megszólalni. Barabás beszél a Carvertől korábban megjelent „szórványemlékekről”, például a Nagyvilágban Borbás Máriától, többük munkájáról azonban a netes tájékozódási lehetőségek híján nem tudott; tőle magától a 2000 című lapban jelent meg az első fordítás Ég a házad ideki címmel. Szerinte a választás azért esett rá, mert a félresiklott életeket taglaló író vonatkozásában elég volt ránézni, aki közel érzi magához a borzalmas, sőt rettenetes családi felállásokat, és a kiadónál azonnal tudták, hogy vele „biztonságban vannak”. A hangulatokat, frazeológiát saját világából „lopta”, és váltotta most „aprópénzre Carver érdekében”.

Fotó: Vécsei Rita Andrea

Még mindig a „rövidre vágásnál” tartva, az angol nyelvű Kezdők kötet elképesztő jegyzetapparátusát – melyben szerepel, hogy hol és mennyivel, hány százalékkal (!) csorbult a szöveg – említi Barabás, súlyosan monomániásnak címkézve a jelenséget. Az özvegy ugyan „merényletnek” nevezi a kihúzásokat, ő azonban fordítóként úgy véli, helyenként ütősebb a tömör szöveg, másutt azonban jobbnak érezte a nagyobb terjedelmet, amivel vacakolni lehet. Elhozta magával – kevésnek bizonyult példányszámban – a Jól jön ilyenkor az a pár falat című darab „melodramatikusabb” verzióját, melyen megmutatta, bebizonyította, hogy a szöveghossz ízlésbeli kérdés csupán, a felépített „szövegcsonkítások”-koncepció nem áll meg.

Sárközy épp a rövidítések kapcsán nem tartja valódi problémának a Carvert minimalistaként vagy esszencialistaként meghatározók – általa is nehezen definiálható – különbségtevését, hozzátéve, a megvágott szövegek másfajta irodalmi működést mutattak, mint az eredeti változat – ahogy sokan mondták, ezzel a hemingwayi út kezdődött újra. Az új irodalmi angol nyelv felől kérdezi Barabást, aki nem tekinti magát kompetensnek ennek megválaszolására, ő ugyanis „fordítom szöveg, ahogy jön”, de mint ahogy például Thomas Pynchon A 49-es tétel kiáltásánál a nyelvben nem voltak meg azon kulturális elemek, melyek a második kiadásnál már igen, úgy Carvernek a harmincéves lemaradással való kiadása pont jó. A tárgyi világ ugyanis hozzáférhető, nem kell kulturális kódot váltani, sosem tűnhet ugyanis egzotikumnak, ami ott hétköznapi – ahogy egyszer régen vele esett meg a beépített mosogatógéppel, amit annak idején a határon lantnak mondott hajlított formája miatt, és elhitték.

A három kötet fordítása nem a megírás sorrendjében történt, így Barabás nem tud a szöveg „fejlődéséről” számot adni, de az a véleménye, hogy a „csehovi lázas semmittevés, a napot kitöltő intenzív pótcselekvések” leírásában Carver mesterit alkotott, hasonlóan ahhoz, hogy az elfuserált kapcsolatokba kataklizmaszerűen csapó történés, a poén/antipoén után minden megy ugyanúgy tovább.

Sárközy a műfordítói létforma felé tereli a beszélgetést, Barabás pedig elmondja, van, amikor ő keres meg kiadót a kész szöveggel, mint ahogyan ezt gyermekei kiskorában  - "az ő kedvükért" - tette a „színes, szagos, szellemes” Durrell-ekkel. Van olyan is, hogy nemet mond egy felkérésre, ha 1. a regisztere olyan, hogy nem érzi kényelmesen magát benne, 2. kosztümös, melyhez a műveltségének mértéke kérdéses, 3. nem érti rendesen a szöveget, mert mondjuk szabad asszociációval dolgozik, amire neki tíz megoldása is van. A pályakezdés: a nagypapa írógépén csinált egy Maugham-fordítást, a jelen: J. K. Jerome Három ember egy csónakban című írását dolgozza újra. Saját könyvre – a közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva – nem tud nem gondolni, mert rendszeresen figyelmeztetik rá.

A beszélgetés után egy kis szünet, majd következik Robert Altman (Short Cuts, 1993) Rövidre vágva című, Carver-novellák alapján írt filmdrámája, műelemzés helyett a promószöveg: „elfojtott indulatok, szerelem nélküli szex, méltatlan munkák, gyötrő féltékenység, kicsinyes bosszú, szeretethiánnyal teli hétköznapok, az együttélés közönyös sivársága, ál-intellektuális játékok, gyilkosság - heroikus témák kifordítva, vitriolban hempergetve, rövidre vágva”.