Megoszlanak a vélemények, hogy a könyv borítója, teste mennyiben része a könyvnek, azonban László Noémi Labdarózsa című kötete esetében nélkülözhetetlen erről is szólnunk. A Bookart kiadásában megjelent gyerekkönyv Szép Könyv-díjat kapott, Szulyovszky Sarolta illusztrációi legalább akkora súlyt nyomnak a latba a kötet érdemeit sorolva, mint maga a tartalom.

Egy levélbe csimpaszkodó, repülő kislány van a borítón, körülötte labdarózsák, nagyok, testesek, a könyv hátoldalán pedig egy szitakötő ellenpontozza őt. A játszi könnyedség így lesz már-már ornamentikává: a kislány lebegése és a szitakötő egybemosódik.

Zöld alapon vörös ruhában látható a lány a borítón, és a könyvön belül is ez a két szín dominál. A borító két belső lapját ugyanaz a kép díszíti, egy felfordított csigaház, benne ceruza, rajta ugyanaz a zöld levél, mint amibe a kislány a borítón csimpaszkodik, és épp felröppenni látunk egy katicabogarat. Mindez rendkívül fontos a kötet egészét vizsgálva, hiszen az illusztrációk szempontjából az átváltozás, az ornamentika meghatározó lesz. Ráadásul ez az átváltozás szorosan összefonódik felnőtt és gyermek kettősével: egy oldallal beljebb, a kolofónnál ugyanaz a kislány egy létra tetején áll, a falra vagy a levegőbe virágot rajzol, mely virág nem Szulyovszky Sarolta munkáját dicséri, hanem kollázs-szerűen beillesztett gyerekrajz. Ezenkívül van egy bogár is, talán darázs, mely a virág felé repül a lépcső alsóbb fokai mellől. „Blanka, Matyi, Levente és Peti hathatós segítségével” készültek a rajzok, mutat rá a felirat, mely segítség a gyerekirodalom elméleti olvasatát is kiegészítik, mondom, hogyan.

Alapvetően kétféle megoldással dolgozik az illusztráció: a gyerekrajzok kiegészítik a felnőttét (mint a darázs), vagy épp ellenkezőleg, párhuzamba állítja őket, például a bohóc van az egyik oldalon, Sz. S. munkája, a festőinas a másikon, a gyerekeké, a mákvirág felé a gyerekek rajzolnak felhőt a bal lapon, a jobbon viszont a Rózsa című vershez csak gyerekek által rajzolt rózsák kerülnek. A gyerekek az előbbi esetben a nélkülözhetetlen, értelmet adó részleteket kapják: az égen a csillagokat, a Holdat, a hópihét, a lombból hulló levélkéket.

Az átváltozás egy-egy rajzon belül is fontos, egyszerre biztosítja a metaforikus képolvasatot és a humort. Az almából szekér lesz, amit a csiga húz, lassúság és gyorsaság feszülő ellentétét a gyermeki fantázia oldja fel, így lesz tehát nélkülözhetetlen, vagyis az illusztráció hangsúlyosan a felnőtt és gyermek párbeszédét mutatja meg. A felhő tetején hajtogatott repülővel marionettezik a labdarózsa, a gyerekek fája, napocskája kísérője lesz, díszletelem, ahol az antropomorf labdarózsa mesebeli világot teremt, és abba illeszti be a repülőgépet, mintha csak játszi kedvében reptetné az embereket, egy csodás világban. Ugyanez a Nyár, madár című versnél is megjelenik, egy horgászó embert látunk, a folyó azonban felfelé folyik, egy madár szájából bomlik ki, illetve oda fut össze, a végén csupán egy vékonyka dróttá, szalmaszállá válva.

35 versből áll a kötet, melyben bujtatott, évszakok szerinti építkezést figyelhetünk meg. A labdarózsából kiindulva, a kánikulán át jutunk el szeptemberen és a hideg éjen keresztül a télbe, februárba. Ezzel a gesztussal egyszerre illeszkedik a hagyományba, és szeretné megújítani azt,  másrészt a változás, a mozgás, a körforgás jelentőségét hangsúlyozza a kötet kezdő- és záróverseivel. Az Ajánlás című vers is erre mutat rá, a párhuzamos szerkesztésű versben a kettősségből indul ki a szerző: „valaki firkál, más meg fintorog”. A felsorolás a gyermeki ámulatot idézi, a kavalkádban való gyönyörködést. „Ebben a könyvben idő, fény, madár,/ nyár, ősz és tél fut, száll, ragyog”, és ezt egészíti ki a felnőtt olvasat „szanaszét hever/ széna és szalma, létra és szekér”. A Nap lesz a kezdő motívum, „a nap vakító/ labdarózsa” (Labdarózsa), majd a másik versben (Erő) „Pitypang a nap”. A metaforákat rendre ugyanabból a regiszterből építi föl: „Bozót a föld,/ ága-bogával/ minden üres helyet kitölt.”

Az illusztrációk a verseket követik, hiszen a természeti erők, égitestek mind antropomorfak, a szél „mezítláb mászkált egész reggel,/ egy hídban megbotlott, ruhája megtelt/ dróttal bogánccsal, verebekkel” (Kánikula). A versben megjelenő kelme nyargalás közben széllé lebeg a Csendkirályban. Vannak itt hosszú felsorolások, ahol gyümölcsök neveit (Augusztus) vagy a napokéival lehet játékosan megismerkedni (Napok). Pillanatképek, hangulatok, a gyermeki fantáziát fejlesztő metaforák, hasonlatok és megszemélyesítések: „szalmakalap szundikál/ kazlak árnyékában” (Nyár, madár), ismétlések, újraindítások. A rímelés olykor nem teljesen szabályos, azonban a rengeteg ige és a versek belső ritmusa mégis iszonyú erővel hat, az embernek már-már énekelni támad kedve. És vannak olyan szövegek, melyek énekelhetők is, a Weöres Sándor-i hagyományt követő Eperág című vers, és a Mák című vers Lánc, lánc, eszterláncra utaló dallama vagy épp a Cifra palota megjelenése nem hogy elvenne László Noémi verseinek értékéből, ellenkezőleg, hozzáad. Ugyanis olyan tisztelettel és tehetséggel nyúl a hagyományhoz, hogy maga Weöres Sándor Bóbitája is büszkén kántálná: „Eperág, vad a szél, borzol,/ lecibál hajnali holdról, lecibál kacagó napról,/ nem törsz le, meg se haragszol.// Eperág, ringat a széles,/ utazó csillaggal ékes,/ suhogó éjjeli ében:/ alszol a szikla tövében.”

Ami kiemelkedően nagy erénye a kötetnek, hogy a gyereket nem nézi le, nem hallgat dolgokról, inkább a gyermeki világból építkezve beszél olyanról is, ami esetleg félelmetes lenne. Szomorú, hogy múlik az idő, hogy az éremnek két oldala van, hogy az ember társas lény: „Fogy a bő esztendő – ki fogyasztja?/ Hull a könny az égből – ki fakasztja?” (Rózsa), a Volt című versben: „A világ kék volt, zöld, piros… (…) A földben vasgolyó volt, tört cserép… (…) Az idő lágy, forró viasz,/ és minden szó igaz.”, „Szégyenkezz, ha kiderül:/ nem létezhetsz egyedül”. Vagy a Baj című versben az élet kettősségeiről ír, a József Attila-i mélység, miszerint „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, itt így jelenik meg: „Kint kutya hideg van./ Bent kutya meleg./ Kint hóba, bent földre/ nem ülhetek.// Kint túl sötét van,/ bent nagy a fény./ Én állok minden/ tér közepén…// Mindenki engem néz./ Senkit sem látok./ Kint is, bent is/ nagyok a távolságok.”

A gyerekversek motívumai a virágok, gyerekjátékok, bohóc, ló, nap, hold, csillagok éppúgy jelen vannak, mint bármely más gyereklírában, de a megfogalmazás mássága szembetűnő. A humor, a könnyedség, az élet kikacagása, a gyermeki derű olyan eredeti, őszinte és hiteles a versekben, melyre rég láttunk példát. Öniróniával is találkozunk: „Eltörtem bokámat./ Kis bánat, nagy bánat.// Elhagytam bögrémet. / keserves történet.// Boka, bögre, boka, bögre,/ gondod akadjon a szögre!// Bögre, boka, bögre, boka,/ búsuljon a létra foka!”(Gondűző) Már-már a népi rigmusok rontásűző szöveget is eszünkbe juttatja. Tiltakoznék, ha kizárólag gyerekeknek ajánlaná valaki a Labdarózsát, mert végre egy olyan gyerekkötetről van szó, mely párbeszédre sarkall, a felnőttet derűre neveli, bevonja a gyermeki világba, ahonnan minden könnyebb, légiesebb. A nyelv egy talán elfeledett mágikus erejére hívja fel a figyelmet, a szavak mélyebb jelentésrétegeire, a szavak teremtőerejére. Így lesz metaforikus a kötet címe, a virág, ami igazából nap, a nap, ami igazából pitypang. Nagy szükség volt már László Noémi labdarózsájára.