Minden szempontból érdekes és különleges előadásra számíthat, aki jegyet szerez a Mikvére. Női szerző nőkről szóló, csak nőkkel előadott darabja egy férfi rendezésében. A prágai Michal Dočekal vendégeskedésével a Vígszínház folytatja az eddigi koprodukciók sorát. A cseheket illeti a dicséret a rendezésen kívül még a jelmez, a zene és a díszlet miatt is.

Hadar Galron díjnyertes darabja (az évad legjobb előadása 2004-ben) nyolc nővel nyolc sorsot mutat be a mai Izraelben, amely sorsokat összeköti az a küzdelem, amit az ország férfiuralma ellen kell vívniuk. Más-más életkorú és családi szerepekben élő nők, a vallás szabta kötelezettségeknek eleget téve próbálnak kevésbé szörnyű életet élni, mint amilyet muszáj.

A darab kizárólag egy mikvében, azaz egy női fürdőben játszódik, ahol minden férjezett zsidó nőnek havonta egyszer kötelezően tisztító fürdőt kell vennie, hogy utána jó feleségként, készen az anyaságra álljon férje elé. A darabban szereplő nyolc nő nyolc különböző hozzáállással érkezik újra és újra a mikvébe alámerülni.

A fürdő vezetője, Shoshana (Pap Vera) régóta dolgozik itt, (a vallás szerint) tökéletesen  végzi munkáját, mindenki problémájáról tud, és az ortodox zsidó világ elvárásainak megfelelően próbálja tanácsokkal ellátni a nőket. Mellé érkezik az új alkalmazott, Shira (Eszenyi Enikő), aki fiatalságával és „világibb” gondolkodásával megváltoztatja az addigi normálisnak tartott életet. Az ő kezük alatt működő mikvébe hat feleség érkezik havi rendszerességgel. Az első alkalommal mindegyikük élete szinte tökéletesnek tűnik. Hithű asszonyok, akik teszik a dolgukat, otthon gyerek, férj, étel, mindent eltakaró ruhák, parókák. Az idő múlásával azonban egyre többet tudunk meg róluk, és ahogy a mikvében leveszik a hazug göncöket, levetkőzik a kifelé erősnek mutatott asszonyi maszkokat is.

A Hegyi Barbara által megformált nő, Chedva miatt áll igazán a feje tetejére minden, ugyanis férje rendszeresen foltosra veri, és egészen mostanáig mindenki szemet hunyt fölötte, mondván, hogy „neki az a betegsége, hogy folyton elesik”. A némaságba menekülő lányával jár a mikvébe, napszemüvegben, ami természetesen ugyanúgy lekerül róla, mint ahogy Shira lehúzza titkáról a leplet. Hindi (Igó Éva), a többiekkel együtt, akik mintha mind egy kicsit felnéznének rá, vaskalaposan kitart amellett, hogy semmit sem kell tenniük Chedva megmentéséért, képes ezért Shirát is hamisan házasságtöréssel vádolni.

Shira képviseli a jót a darabban, ő az, aki beteg férjét ápolja, és úgy óvja a még nehezebb helyzettől magukat, hogy mindig bent alszik a mikvében, mikor otthon kellene feleségként helyt állnia. Ő az, aki saját problémáiról nem beszél, csak másokon akar segíteni. Ő az, aki elbujtatja Chedvát a lányával, hogy többet ne verje meg a férje, és ő az, aki segít a fiatal házas Tehilának (Tornyi Ildikó) a megmerítkezést elfogadni. Ő az egyetlen, akivel a néma lány, Elisheva (Stefanovics Angéla illetve Tóth Orsolya) kapcsolatba kerül, csak rá hallgat, csak neki hisz. Egy idő után partnere lesz a lázadás szerű igazságtételeiben a fiatal Miki (Kovács Patrícia), aki egyáltalán nem hitből, nem kötelességből, csak a férje kedvéért jár a mikvébe pancsolni, nem imádkozik, nem játssza meg magát, és ugyanúgy elítéli a feleségverést és az összes nőket elnyomó vallási törvényt, mint Shira.

A darab végén Shira mind a nyolcukat bezárja a mikvébe, és bár eleinte tiltakoznak, végül mind bevallják, hogy mennyire nem bírják már ők sem ezt a küzdelmet. Lekerülnek a parókák, és kiderülnek a titkok. Esti (Börcsök Enikő) bevallja, hogy már fizikailag nem bírja a sok gyerekkel, Hindi elmondja, hogy gyermekének nem a férje az apja és az is kiderül, hogy Elisheva azért nem beszél, mert apja azt üvöltötte neki, ha megszólal, őt is agyonveri. Belelovallják magukat, hogy igenis változtatni akarnak a nők helyzetén, férjeiknek telefonálva remélik, hogy tehetnek valamit, teli torokból ordítva toporzékolnak, és ütik a falat. A Pesti Színház nem túl nagy nézőtere csak úgy zsugorodik, szinte én is üvöltök, szinte én is sírok, én is ütöm a falat velük, hiszen ők is, és mi nézők is tudjuk, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni. A darab végén Elisheva megtalálja a medencéhez kisurrant Tehila holttestét, aki akár csak Shoshana elődje, vízbe fojtotta magát tehetetlenségében.

A cseh ötletek és kivitelezések alapvetően szuperek, a jelmezre nem lehet panasz, ahogy a zenére sem, amelyet a színpad fölött, a díszlet részeként egy csellós szolgáltat, így teszi érzékletesebbé az indulatokat, a fájdalmat. A díszlet egyébként ötletes, és bár nem sok, a kevesebb, lehet, hogy mégis több lett volna. A falakat ugyanis két, x-alakban elhelyezett óriási fémhálóval oldották meg, mögé téve két kórházzöldre festett paravánt egészen csempeszerűnek hat, egy a baj, a paraván jóval kisebb a hálónál, így az ember szeme szinte végig vibrál miatta, amit sajnos képtelenség megszokni. Valósághű azonban, hogy a mikve medencéjében tényleg van víz, ez amellett, hogy megfelelő megvilágításban nagyon jól néz ki, életszagúbbá tette a nézőknek ezt a világot. Nehéz volt bármit is mondani a darab végén, homályos szemekkel álltunk sorba sokan a kabátokért, és részemről csak egy dolog járt a fejemben: ez valóság.

Hadar Galron: Mikve

Magyar változat: Kovács Krisztina és Eszenyi Enikő

Shoshana: Pap Vera

Shira: Eszenyi Enikő

Esti: Börcsök Enikő

Hindi: Igó Éva

Chedva: Hegyi Barbara

Tehila: Tornyi Ildikó

Miki: Kovács Patrícia

Elisheva: Stefanovics Angéla, Tóth Orsolya

Ének: Gavodi Zoltán, Rácz István
Cselló: Kádi Erika, Deák-Jávor Orsolya
Díszlet: Jan Dušek
Jelmez: Zuzana Krezjková
Zene: Miloš Orson Stědroň

Világítástervező: Csontos Balázs
Dramaturg: Kovács Krisztina 
Súgó: Zsolnay Andrea
Ügyelő: Röthler Balázs
Tolmács: G. Kovács László, Joó Henrietta
A rendező munkatársa: Ádám Dorottya, Szabó G. László

Rendező: Michal Dočekal

Bemutató: 2010. október 8.

Pesti Színház