Torey Hayden a reménytelennek titulált esetek speciális osztályát tanítja, ahol a mentálisan beteg gyermekek kaotikus lélektani útvesztőjében próbálja megtalálni a megfelelő módszertant. Ő ugyanis tudja, hogy a vaskos dossziék mögött mind szeretetéhes kis emberek lakoznak, akik sokszor jóval bátrabbak és értékesebbek, mint a felnőttek. Ez a könyv egyetlen kislány, Sheila története, akit agresszív viselkedése miatt senki sem fogad be, az állami kórházban pedig még nincsen üresedés, így végül Torey szemétlerakónak csúfolt osztályába kerül. A tanárnő ösztönei ugyanis azt súgják, hogy engedélyeztesse kilencedik tanulónak ezt az első hallásra angyalbőrbe bújt antikrisztust.

Ez a hatéves szőkeség koszosan, pisibűzzel átitatva, egyetlen elnyűtt nadrágban és pulóverben jár az iskolába, miután húszéves anyja otthagyta az autópályán, valamint alkohol- és drogfüggő apja neveli a menekülttáborban. Az órákon dühkitörései vannak, ám soha, egyszer sem látja senki sírni – erős kis lelkével ugyanis azt szeretné kifejezni, hogy őt ennyire nem bánthatja meg senki. A konkrét bántásról viszont nagyon is vannak fogalmai, hála ököllel fenyítő apjának, aki folyamatosan megalázza és lekicsinyli Sheilát. Ő is megtanulja hát a pusztítás hatalmát, méghozzá úgy, hogy mindig pontosan tudja, mivel okozza a legnagyobb fájdalmat. Az iskolában ceruzával szúrja ki a halak szemét, és tönkretesz mindent, ami valakinek fontos. Csupán az alapvető fogalmakkal nincsen tisztában: hogy például mi az a szeretet.

Nem hajlandó papírra vetni semmit, mert retteg a kudarctól, és ily módon ellenőrizhetővé válna – ám intelligenciahányadosa, szókincse és készségei felülmúlnak minden feltételezést. A könyvben nyomon követhetjük Torey fáradhatatlan türelemmel vívott harcát a kislány fejlődéséért, miközben Sheila egy normális felfogású ember számára elképzelhetetlen dolgokat él át. Pedig ő is csak egy gyerek, akinek legnagyobb vágya az életben egy igazi ruha – és aki egyszerűen nem érti, hogy miért akarja őt valaki egyáltalán megszelídíteni, mint a kis herceg a rókát.

Bár néha kissé túláradó érzelmességgel lavírozunk a tanárnő személyes élményei és lelki válságai között, ez megbocsátható, tekintve, hogy nem is várjuk el tőle az objektív történettálalást. A mű minden pedagógus és gyakorló szülő egyaránt hasznos könyvévé válhat, hiszen egy gyerekhez nem adnak konkrét használati utasítást, csak a tapasztalat jelenthet bármiféle iránytűt – abból pedig Torey Haydennek van bőven. Hajlamosak vagyunk legyinteni, amikor valamire nem látunk azonnal megoldást, holott pont ezekben az élethelyzetekben rejlik az igazi sikerélmény. Az Egy gyerek tehát arra tanít, hogy még ennek a mini-antikrisztusnak is le lehet törni a szarvát, de nem fizikai erővel, hanem egy annál sokkal erősebb hatalommal: a szeretettel. Ám az olvasó nehogy azt higgye, hogy ez a könyv át van szőve csillámporos szivárvánnyal: minden oldal után nehéz a lapozás, mert a könnyed stílus mögött ott találjuk a vérfagyasztó valóságot. Az pedig néha pont egy kislány szájából a legijesztőbb.