Van az ImPulzus-esteknek egy sajátos vonása, a szerzők általában hallgatóként jelen vannak az eseményen, így Grecsó Krisztián is ott ül az első sorban, ami láthatóan feszélyezi kissé a beszélgetőket. Talán ezért van az, hogy az értékelés inkább alapos értelmezéssé és a szöveget aprólékosan feldolgozó ipari teljesítménnyé szelídül, ami, legalábbis bennem kisebb hiányérzetet szül.

Szegő János indítása az életmű egészét veszi célba. A Grecsó-regényekhez ki-ki másképp viszonyul: míg a jelenlevők közül Turi Tímea és Gaborják Ádám az előző regényekkel is baráti viszonyt ápolnak, Csobánka Zsuzsa kijelenti, hogy bár neki nem igazán tetszett az új könyv, azt mindenképp üdvösnek tartja, hogy olyan olvasókat is képes megszólítani, akik nem feltétlenül a legszűkebb irodalmár körből kerülnek ki. Állítja, Grecsó, és különösen a legutóbbi regény megérdemli a bestseller-irodalom címkét, ami épp az olvasmányos, ám „nem túl mély” műveknek járhat. Abban a többiek is egyetértenek, hogy nem „margóra jegyzetelős” kötetről van szó, ám a későbbiek, a kusza családi viszonyok, a rokonsági fokok felfejtésére irányuló kísérletek némiképp ellentmondanak ennek. Gaborják Ádám kiemelkedőnek tartja a Mellettem elférsz című regényt, s reméli, az eddigi zavart kritikai fogadtatás is egyértelműbb lesz, s igazolódik a Grecsó-kötet fontossága.

Nem derül ki, pontosan hogyan definiálnák a bestsellerséget, vagy épp az, miért érzik mélységek híján olvasmányosnak a regényt, ám Szegő, aki egyenesen Grecsó-oeuvre-ről, regények között mozgó, át- meg átjáró szereplőkről, motivikus egyezésekről beszél, az ismerősség révén sorolja a kötetet a middlebrow, azaz a szélesebb befogadói réteget megszólító irodalomhoz.

A Mellettem elférsz cím ezzel együtt „zavarbaejtő”, hiszen egyértelműnek nem mondható olvasói viszonyulást feltételező gesztus. Meghívást kapunk a történetbe, miközben a narrátor saját múltját és identitását kutatja, az olvasó is kap egy kis lelkifröccsöt és identitásleckét. Csobánka a regény „igazi történet” jelzetét előzetesen tanítványok körében tesztelte, és arra a megállapításra jutottak, az „igaz”-ság másféle elvárásokat ébreszt az olvasóban, mint a kitalált történetek meséje.

A regény rétegzettsége, az idősíkok váltogatása töredékessé teszi a történetet, Turi Tímea szerint 3 kisregény és pár novella férnek el egymás mellett. Ez a töredékesség azonban sokkal jobban szervesül, az illesztések kevésbé látszódnak, mint korábban, s ugyanígy a korábbi direkt Móricz- és Krúdy-utalások (és mottók) vágta ösvény is kap egy jótékony gellert Kassák felemlegetésével. S ha már intertextualitás: Kassák mellett ki-ki vérmérséklete szerint felismerni véli Solness építőmestert, Faludyt, sőt Bartis Nyugalmát vagy épp a Párhuzamos történeteket is a háttérben.

Ezt követően még közelebb férkőzünk, a test(iség), a család, a származás és a transzcendencia kulcsszavai mentén. Az intim közelség legalább annyira van jelen a teremben, mint a regényen belüli viszonlyatokban: napló, szubjektivitás, múltkutatás a lapokon, az asztaloknál pedig olajbogyóért és sajtkockákért markoló karmocskák akadnak egymásba. A múlt átjárható és viszonylagos, mondja Csobánka, Gaborják azt is hozzáteszi az egymással versengő történetek révén a felfejthetőség legalábbis kérdésessé válik. Turi Tímeát a nyomozás izgalmai kárpótolják az egyértelmű megoldás hiányáért.

Szegő János, Turi Tímea, Csobánka Zsuzsa

Grecsó Krisztián

közönség

Szegő János, Turi Tímea, Csobánka Zsuzsa, Gaborják Ádám

impulzus

Turi Tímea

Gaborják Ádám

Fotók: Árvai András

Van a múltkutatásnak egy olyan mélyrétege, amely épp az elhallgatásokhoz kapcsolható: a történetek hátterében felsejlő házasságon kívüli viszonyok, a regényben talán tükröztetett homoszexualitás, az elhallgatások nyomán kibontakozó mozaikdarabok alkotják ezt a tablót. S nehéz eldönteni, hogy itt a megképződő múlt újjáépít-e valamit az elbeszélő számára, vagy ez az alternatív családtörténet átírja-e a meglévő viszonyokat, hogy az azonosság vagy épp a különbségek hangoztatása-e a nyomozást végző narrátor célja, ám Gaborják szerint a korábbi regényekhez képest itt sikerült legjobbra, legszikárabbra e kutatás ábrázolása.

Szegő próbál a regénynek is valamiféle családfát kreálni, Radnóti Sándor „regionális próza”-osztályájába Závada és Szilasi mellé ültetné Grecsót. Az asszimiláció, a katolicizmus és a Szegvár-Mindszent-Szentes háromszöggel ragasztaná egymáshoz a szerzőket vagy a regényeket, a többiek számára azonban mintha nem lenne elsődleges ez a lokalizáló paradigma. Szerintük az alföldiségnél fontosabb szempont a „telep”-motívum, azaz a peremről beszélés helyszíne (Gaborják), a telep mint helyszín és a test, a tenyér egymásba játszása (Csobánka) vagy épp a telep, a belátható méretű és bejárható területi egység (Turi) szerepeltetése. S ez tulajdonképp valahol a kezdeti „igazságkeresést” is csillapítja: Gaborják állítja, hogy ha a történetiség állna a középpontban, a szöveg „bebukta volna”, hiszen ezen a ponton szükségszerűen szembekerültünk volna ismét az emlékezet, a való-ság kérdésével. Így, egyfajta oral history történetbe emelésével lesz a regénynek a múltban játszódó része talán a legizgalmasabb, mert – abban a résztvevők megegyeznek – a jelenkori történetrész sokkal kevésbé sikerült.

Grecsó összegzi a hallottakat az est végén, tanulságosnak és megtisztelőnek tartja, hogy ennyit és ilyen mélységben foglalkoztak az ImPulzuson a regénnyel. Szegő keresztkérdésére – hány éves Jusztika, ha a kapitány csak 28 – maga sem tud válaszolni, sőt további balesetekre hívja fel a figyelmet: az Iwiw-es keresőt összekeverte a Facebook keresési rendjével, az egyik szereplő furcsa ellentmondásba keveredik anyja nevének említésekor és a korabeli budapesti helyszínek is eléggé összekeveredtek.

Múltkeresés, igazság és valóság, identitás, titok, név. Összejön-e, akinek kell, összeérnek-e a történetfoszlányok? Hol a határ mély és kevésbé mély irodalom között? Befolyásolja-e az olvasói, értelmezői közeget a szerzői(nek vélt) instrukció? Egy biztos: a legújabb Grecsó-regény biztosan megfér az irodalmat szeretők, a Nők lapja-fanok, a könyvesboltok és a kritikusok polcain is.