A kocsma tele, lehet hallgatni a hangos zenét, ami föntről, a hangszórókból dől, és lehet vágni a füstöt. A falon vetített retrokörök világítanak, és a zene elhalkul, de csak addig, míg diszkrét bájjal felcsendül Duke Ellington bakelitről, egy 1934 körüli gramofonból. Esős vasárnap délelőttöt hoz, vagy magányos szerda éjjelt.

Grecsó kezd, üdvözli a „csinos jószágot” és a kezdeményezést, hogy könyvtárak mellett kocsmában is hallható irodalom, ez a jövő, mondja. Ámen. Jusztikával és Mártonnal kezd, a Mellettem elférsz című frissen megjelent kötetéből. Komoly szöveg, semmi irónia, lehet érezni, hogy a  lánykérős történetnek tétje van. Ott lesz vége, hogy beszéljék meg a jövetele célját.

Van időm ezen gondolkodni, újra az egyszerű koreográfia, egy szöveg, egy zene szerint haladunk. Jár a lábam, bájos a csend a kocsmában, recseg a gramofon. Már tudom, hogy a gramofon gazdája Arany Gold Zoltán, akinek nem ez az egyetlen „jószága”, szerelmesen csillog a szeme, mikor róluk beszél.

Grecsó olvas újra, a Tánciskolából, a részletek hangos kacajokat csalnak a hallgatókból. Oldódunk a szilvapálinkában. Kell a felolvasásoknak élvezhetőnek lenniük? Kell vicces mondatokat olvasni? Szerda este kell a derülés vidéken. És itt el is időznék. Mert engem kiröhögnek, mikor azt mondom, működik a Budapest-Székesfehérvár kulturális szupersztráda. Én sokat járok Pestre, na jó Budára is, ott van az irodalom, minden estére jutna program. És Budapest elég közel van ahhoz, hogy feljárjunk estekre. Fehérvár viszont valószínűleg messzebb van. De csak annyira, hogyha ide hívják meg Cserna-Szabót, Németh Gábort, Spirót, és most Grecsó Krisztiánt, akkor ők igent mondjanak, mert körülbelül Káposztásmegyer-Déli pályaudvar időtávot kell megtenniük. És mert a Kafkabeat jó hely, bár a show-elemek kimerülnek egy asztali mécsesben, egy csinos állólámpában, és a vetített fénykörökben, a fíling jó. Középen dobogó, a felolvasóval, aki most velünk együtt bámulja a gramofont, ahogy Arany Gold könnyű kézzel felhúzza, teker rajta tizenkilencet, és a zene megy. A szám közepe táján teker még nyolcat, aztán már csak hármat. Nem csak hallgatni jó ezt.

Isten hozott Fehérváron, hallgatjuk a következő szöveget, jó kis fekete humor, jó a sztori, a kalauz kilyukasztja unalmában a koszorú selyemszalagját, hogy az a halál biztosan érvényes legyen.  A temetési kegytárgy elsül a színpadon. Grecsó profi, tudja kezelni az időt, és remekül építi fel az olvasást. Hallunk még a Pletykaanyuból egy rövidebb szöveget, a végére pedig egy tárca marad, A beszélő has, egy hasika, meg egyéb női testrészek. Hosszan elidőzünk deréktájon, pihés réteknél, rugózó comboknál. Most nem nézem az írót, ahogy olvas, máshol jár a szemem, ha csak hallgatom, úgy jobb, és akkor meglátok egy feliratot a pult fölött: 'Lángoló ukrán'. És itt van a szövegnek is vége, mert mindig vonzottak a kócos, szabálytalan és rendetlen dolgok, és ezt még, kedves hasika, el sem tudtam mondani.