Ugyan eléggé adná magát a dátum a meglovagolásra, hogy az író úr épp nőnapon, de hál' istennek elegánsan elkerülik a kézenfekvő felütést. A szög később persze szükségszerűen megmutatja magát, akkor is, ha jó sűrű a beszélgetésszövet, a szög – ezúttal a nő metaforája – azért előbújik Kukorelly zsákjából. A vége felé annyira elő, hiába marhabőr a háti, hogy Jánossy a frappáns Itt van a város sorozatcímet egy estére önként szabja személyre, módosítja Nők városára.

De előtte még a Szentistvántelep. A hely, ami Kukorellyt „emigráns” budapestivé teszi, ahonnan perspektívát és kétnyelvűséget nyer, amiről a Tündérvölgy meséi szólnak – az egész gyerekkor, annak összes nyara egyetlen víz nélküli víkendházban. Srévizavé pár kilométerre az otthon, a Szondi, a fél-elit, fél-proli utca, ahová a kis Kukorellyt egyetlenegyszer – tévedés lehetett ez persze, de legalábbis hiba – , nyár közepén visszahozták pár napra. A reflektáltság, distancia akkor valósult meg, amikor megcsapta a leírhatatlan, meleg szagegyveleg, rohadó káposzta, macskahúgy, emberszag, cigaretta, benzingőz, a kukák és kapualjak szaga, ez nem a vidék virágillata. A Szentistvántelep a „paraszti” világot jelentette a pesti úrifiú számára, akinek minden júniusban újra és újra el kellett magát fogadtatni az őt elfelejteni tűnő klottgatyásokkal. A focipálya tökéletes terep a szocializálódáshoz, teljesítesz – bevesznek, és őt bevették.

Szeptemberig, akkor vissza megint a fővárosba. Ott a legkisebb hely is, ahol elfér egy labda, focipályává alakult. A Hunyadi tér a legjobb, rúgni és hógolyózni, de nem ám csak hó, hanem hozzágyúrva kő is, kemény volt, folyt a vér többnyire. A szociokult környezet teljességéhez kell még a szalonzsidózó, szalonkomcsizó család. Beszél az anyáról, a budai úrilányról, aki valamikor szemben lakott a Hadikkal, nem identifikálódott a Szondi utcai létezéssel, pedig addigra „totálisan deklasszálódott az egész hóbelavanc”. Őrizte az úri keresztény középosztálybeli attitűdöt, pénz nincs, egy héten minimum egyszer grízestészta, közben meg ezüst eszcájg és bosszantó késtartó. Novhét-tér, Rudas László, Rózsa Ferenc utca – ez gyönyörű, a Rózsából – , Élmunkás-híd, ki se ejtette soha ezeket a szavakat. Közbeszúrás: az Élmunkásnál kis tér, alkalmas, mire?, úgy van: focizásra, de volt ott még egy Vénusz-szobor. A fejét rendszeresen lelopták, aztán hoztak újat valami raktárból, pokoli fej, mindegy, mert leszedik megint, és le, és megint le. Vissza: „anyukám, ahogy beszél”, megtalálja a hangot mindenkivel, tökéletesen szól, nincs hamisság, lenyűgöz, lefegyverez, aztán, ha kiteszed a lábad, hidegen elmondja, milyen vagy. Meg kell tudni, először „le kell venni a pályát, az oroszlán mit akar – meg akar enni vagy meg akar baszni”. Természetes, közvetlen, kedves, spontán akarsz lenni, nem az leszel, ezt tanulni kell: normálisan beszélni az emberekkel, így a szentencia.

Kukorelly Endre

Jánossy Lajos

szóbeszéd

cigaretta

TündérVölgy

felolvasás

Fotók: Vécsei Rita Andrea

Hogy hol kezdődik a város története Kukorelly számára? Fradimeccsen. Apuka viszi ki a pályára KN-nel, kalauz nélküli trolin mennek, és közben szotyi. Egyébként csak a prolik szotyiznak, de ott pont olyan „kerekfejű” gyerek lehetett, mint a többi. Azután szépen fölnőtt, „Hirtelen nőttem meg, második gimnázium előtti nyáron”. Na, és itt kezdődnek el a nők. A Hotel Ifjúságban először, ment a csajozás, „csajozás=szerencsétlenkedés, semmi csajozás nem volt benne”. Vonatkozó rész következik a Tündérvölgyből: „Unatkozom. Azt csináltam, hogy elmondhatatlanul unatkoztam. Nem történik semmi, irtózatosan unalmas, ez a legkevesebb, ami elmondható. A csajozásról./ Ugyanis szó szerint nincs semmi, aztán amikor van maga a dolog, akkor sincs, és ez a csajozás. Ami miatt odamentem. Elképzelhetetlen mértékben sivár dolog csajozni”.
 

A város helyei megmaradnak, erősen beleírják magukat az ember lelkébe, mondja, ahhoz a valakihez már rég semmi közöd, de a helytől nem szakadsz el. Így van Berlinnel is, ha ott jár, mindig megáll a ház előtt, ott szokott sírdogálni, tényleg „kijön a víz” a szeméből. Ha küzdeni akarsz ellene, azt úgy lehet, mondja, hogy próbálod erősen letiltani. Jánossy szigorúan visszaterel az irodalomhoz, mondjon a vendég meghatározó Budapest-könyveket, de nem tud. Nem készült. Nem akar. „Zeke Gyula majd nyomatná”, de benne nincs irodalmi lelkesedés a város iránt, nincs heveny boldogság például a kávéházak iránt – a történetek nem az ő történetei, hanem például anyukájáé, a Hadikról, a pincéről, ahová sortűz-szünetben rohantak át a Horthy Miklós úton konyakért. Ha mondani kell, Mándyt mondja és a Lukács cukrászdát, ahol összehaverkodtak, a Különlegességit az iskola mellett – jönnek ki a kétszáz éves kávésnénik iszonyúan kifestve, a forgóajtóval nyomva maguk előtt isler, minyon, tátracsúcs-illatot. Ahová soha be nem tették a lábukat, kivéve bizonyítványosztás után, akkor elment az egész Kukorelly család, pléhkübliből fagylaltot enni, utána meg a Liget, jutalomból. Szertartás volt ez, mint karácsonykor a csönget-az-angyal.
 

Fiatalon kell sznobnak lenni, tanít az író, mert utána az is marad, ha valaki egyszer az volt. Különben nem fér bizonyos kultúrjavakhoz, például nem hallgatja meg Wagnert, vagy csak egyszer, az nulla, kétszer, az is nulla, ha nem vagy sznob, nem hallgatod meg kilencszer, pedig addigra involválódsz, kattansz rá, függővé válsz. Később már le lehet mondani a sznobságról, úgyse megy, hogy x számú dologgal vedd körbe magad, az elég, ami megold, átmos, kicsinál. Még kis tanítás, ha gyerekeknek akarsz írni, legalább nézzed egy darabig őket és „szagoljad”, ahogy Kukorelly csinálta a Samunadrág előtt Farkas Zsolt fiával-lányával, ki utóbbival van „egy szerelmi viszony,” most épp abban a fázisban, hogy a tizenhároméves Hanka, „ha meglát, tiszta erőből nekem rohan, és falra ken”. Végül egy beszélgetésfoszlány vele, még kiskorából, ha nem is nővel kezdték az estét, de azzal fejezik be, egy majdnem-nővel a Vettünkben, „Vettünk hóvirágot/ az aluljáróban./ És rágót./ Na jól van./ És addig-addig szimatoltam, míg hamburgert./ Mínusz 6 fok./ És láttam a földön aludni 3 embert./ Az sok” .