A Love Band vitathatatlan sikere (első albuma platina-, a második aranylemez lett), hogy alternatív gyökerei ellenére nem maradt rétegzene: egyszerre több korosztályt, nagy tömegeket szólít, táncoltat és énekeltet meg, méghozzá anélkül, hogy gagyi giccspopot játszana.

Egy jól összerakott és összehangolt, keresetlenül izgalmas és innovatív, minden jópofáskodás nélkül szerethető pop-rock zenekarról beszélhetünk, ami már önmagában sem kis dolog ma Magyarországon. Az pedig, hogy Péterfy Bori (akinek a felmenője Áprily Lajos, Jékely Zoltán és Péterfy László) áll az élén, kétségkívül kulturális jelenséggé teszi a bandát.

Ugyanis nemcsak, hogy összefér a minden tekintetet magára vonó színésznői teljesítmény a hol rock’n’roll-os, hol zúzós, hol pedig pszichedelikus egyetemi bulival, hanem a maga nemében egyedülálló kerek egészet is alkot. Bár a hangzás minőségétől nem lehetett mindig érteni a szöveget, bár a mozgó tömeg el-eltakarta a látványt, mégis úgy érezhette a győri koncert közönsége, hogy kicsit színházban is van: a művésznő helyette énekel, beszél és mozog - amit eljátszik, mindannyiunkra érvényes.

Péterfy Bori & Love Band - Vámpír

Péterfy Bori és a Love Band kultúrjelenség: nemcsak beszél, zenél és klippet forgat a hétköznapjaink álmos monotonitásáról (Lassú Kutya), a testkultuszban élő nő kettős, egyszerre kiszolgáltatott és lehetőségekben gazdag helyzetéről (Bűvös Vadász, Téged Nem), vagy éppen a mai párkapcsolatok virtualitásáról (Vámpír, Zombi), hanem mindezt természetes korhangulattá, háttérré, kifejező eszközzé is tudja formálni. Mert a valódi téma, a lényeg, amit a Péterfy Bori-jelenség üzen, nem ez, hanem a régi-új-örök vitalitás, életenergia, ami megtáncoltatja a pesti utca besavanyodott járókelőit (Bűvös Vadász videoklip) és egy negyvenegy éves kismamát(!) helyez a tinédzserek popbálvány-talapzatára.

Péterfy Bori & Love Band - Bűvös vadász

Ettől az energiától lesz a csapat olyan elképesztően hiteles. A formáció ugyanis megszólaltatja azt a tudatalatti hangot, ami átpolitizált és szétmanipulált kultúránk fojtásából előtör: az egyszerű emberi életösztönt, amely együtt tud létezni korunk skizoid álságaival, abszurd szituációival, embertelen megpróbáltatásaival. Ez az energia rengeteg szituáción keresztül megközelíthető és átadható, ahogyan teszik is azt Boriék nagyon különböző dalokkal. Az egyébként is egész jól összerakott számok így telnek meg élettel, és ezért lehet a zenekar vonzó ilyen széles rétegek számára: érezzük, hogy nem bóvlit kapunk, hanem lélektani valóságot, ám olyan csomagolásban, amely mindenki számára kibontható.

A győri koncert alatt főleg a szokásos, szétesős-pörgős arcát mutatta a csapat: a fülbemászó dallamokat néhol vészjósló, néhol koszos gitártorzítások durvították. Erős basszus zúzások és lírai-elszállós elektronikai betétek keverték ki az eklektikus repertoárt, amire rímelt Bori paradox, ártatlan-bestiális, delejes-ironikus fellépése.

Az előadást pedig az tette igazán ütőssé, ami a csapat varázsát is adja: hogy az egymással inkompatibilis ellentétekből úgy állt össze szerves egész, hogy a zenekari tagok és Bori is csak tették a dolgukat: nem virtuózkodtak, nem törekedtek meghökkentésre vagy eredetiségre. Egyszerűen adták, ami bennük volt a lehető legtermészetesebben és legközvetlenebbül. Remélhetőleg nem térnek le erről az útról az egyévesre tervezett szünet után sem.