A szürkület átmeneti, titokzatos dimenziójához hasonlóan az est is az érzékelés, a tapasztalás változó, egymással összefonódó lehetőségeit gyarapította: a beszélgetést Kaszanyitzky András csellójátéka kísérte, egyszerre megszakítva és továbbfűzve, továbbhangolva a reflexiókat. Fodor Péter moderálásával összetett kérdéseket mozgató párbeszéd bontakozott ki többek között a szöveg működésének mechanizmusáról, megmutatkozásának médiumairól, időről, terekről, melyek mélyre nyúló hagyományokat és aktuális, napi eseményeket hívnak elő, azok viszonyát problematizálva. Az est könnyed stílusban vetett fel komoly, ma igen releváns, az irodalmi közéletben gyakran reflektált kérdéseket: a színház felelősségéről, az irodalom célzott közönségéről, a befogadás teréről, médiumáról. A bő egy órán át tartó érzéki bevonódás, újraértési folyamat az est végén túlmutató tapasztalatokkal adózott a szép számú közönségnek.
Fodor Péter nyitó gondolatait követően Bach D-dúr prelúdiumából kiemelt részlet vonta magával a hallgatóságot, mely a hangoló, bevezető funkciónál lényegesen többet nyújtott: századok tradícióját, hangját emelte be, így téve ingataggá az est kezdő- és majdan végpontjának körülhatárolhatóságát.
A tudatos, komplex keretbe szerkesztett építkezést Fodor Péter a beszélgetés elején feltett kérdései jelenítették meg, melyek végig fókuszpontként szolgáltak. Térey két szövegének: a Jeremiás avagy Isten hidege című misztériumának és a Protokollnak (verses regény) az összeolvasása adta a legfőbb szempontot, mely hol explicit módon, hol látensen szőtte át az értelmezéseket. Ehhez a problémakörhöz kapcsolódva tematizálódott a jelen színházi élet profilja. A debreceni DESZKA fesztivál (2011. február 9-13) mintegy előzetes kontextusát adta e fejtegetésnek, ahol Térey is a (Meztelenség, trágárság, politikum témájában szerveződő) műhelybeszélgetés vendége volt. A „gyáva színház” képzete, a szerző először nyersnek ható kinyilatkoztatása 2008-ból, párbeszédteremtő, jelentésképző erejűnek bizonyult az est folyamán.
Térey a színház és voltaképpen a kortárs irodalom mindennapját két sarkpont között tételezi (s többségében a hallgatóság is feltehetően osztozik ezen a véleményen) - a kockázatvállalás és a marketing által vezetett biztonságos áramba való belesüppedés oppozíciójaként. Térey saját munkáit szemlélve fejti ki a vakmerőség lenyomatait, melyet jobbára a Jeremiás esetében érez megvalósultnak, míg a Protokollról mint kevésbé kockázatos alkotásról beszél. Az alkotó szerint a Jeremiásnál a kockázatvállalás problémaköre talán egyik indukálója lehet annak a ténynek, hogy épp az alkotó szülővárosa nem vitte eddig színpadra a darabot.
A művek utóélete releváns mozzanata volt az estének, ahol az aktuálisan az irodalmi tudatban elválasztott befogadói körök kérdése merült fel: a kommersz és az elit irodalom kettőse, mely alapvetően kategorizálja, leszűkíti a szövegeket, azok hatástörténetének alakulását. Már Fodor Péter kérdésfeltevése, reflexiója láthatóvá teszi, hogy egy efféle elválasztás mennyire anakronisztikus, főként a jelen irodalmi termését tekintetbe véve. Felvezetőjében a Protokollhoz fűződő benyomásait egy rockzenei kritikával veti össze, amely bizonytalanná, kétessé teszi ezt a differenciálást. Az underground vonalából a közélet felszínére törő név mégsem jelenti a Térey-szövegvilágok popularizálódását, továbbra is, mint műfajok, formai hagyományok és mai helyzetek, témák bonyolult párbeszéde, együtthatása jelennek meg.
A színház kapcsán problematizálódott a műfajiság, a médiumválasztás és a megjelenítés módja, melyben az olvasó, a közönség kitüntetett, domináns szerepe tűnik elő. Az előadás és szövegszerű megmutatkozás különbségeire, eltérő dimenzióépítkezési formuláira irányultak Térey válaszai, melyek nyomán az egyetlen cél az adott mű komplex jelentéstartalmainak mint „méregfogaknak” a megszállott megőrzése lehet. A versek, majd a drámák, verses regények (valójában nem elhatárolható) korszaka a Térey-életműben más-más eljárásmódot, ritmust, műfaji szempontokat követel meg, mégis munkál egy összekötő, implicite ható erő, mely együttolvassa az egyes szövegeket. A témaválasztás - inkább kiválasztódás - révén eleven, hatni képes, kontextualizáló alkotások szerveződnek, melyekben a tradíció, s ekképp mögöttes energiaként Debrecen mint emlékhely, a szembenállás toposza (Jeremiás) tűnik elő. Ennek tükrében nem elhanyagolható a távolságokat észlelő és működtető kritikai nézőpont, mely egyrészt Térey munkásságát is meghatározza, másrészt szülővárosához fűződő tekintetét vezeti, mely a szembenézés, az elvágyódás, visszatérés tapasztalatával ragadható meg.
A beszélgetés záró szakaszában a Protokoll kapcsán az erkölcs és metafizikai hangoltság kap teret, amely a szöveg mint „paraván” mögött sejthető meg. A műfaj, a forma és a téma szokatlanul nagy távolságából építkező kapcsolata: a verses regény puskini és byroni hagyománya és az aktuális külügyi, közéleti (de pártpolitikailag nem orientáló) élet közötti distancia szervezi a művet. A nagy távolságok (a protokoll és a romantikus irodalmi világ tradíciója) és a fikcionalitás ellenére, a könyv személyes vonatkozással is bír. A generációk formálódása, konfliktusa, a magány, az elváló, szűkülő élettér áthatja a Protokollt, s összeköti a Jeremiással, ami szintén társas dimenziókon túl, azok határán egyensúlyoz.
fotók: Szűcs Pál
Fodor Péter a verses regény alternatív befejezésére irányuló záró kérdése a kockázatvállalás köréhez vezet vissza. A történet zárlatai közötti választás esélye egy kevésbé kockázatos vállalása lehet a szövegnek - vagy ellenkezőleg - a viszonylagosságok zavarba ejtő hatására hívja fel a figyelmet. A lehetőségek felvillantása, úgy tűnik, olvasói döntés kérdése, mégis mintha már mindig is a hagyomány, a nyelvi mechanizmusuk által kiválasztott, determinált lenne. A protokoll mint szabálykönyv, a nyelv („üvegfal”) irányításában formálódó világ átíródik az emberi kapcsolatokra, a beszélgetésekre, melyeket olykor megtör a zene nyelven túli hangja, annak az illúziója, hogy létezhet kibúvó a meghatározottság alól.
