Előadása után a mikrofont Paulovkin Boglárka vette át, aki a tőle megszokott diplomatikus fogalamzásmódban, ám mégis meggyőzően igyekezte pallérozni a nagyközönség vizuális ízlését. Előadásának deklarált újdonsága volt, hogy a gazdag vetített anyag most végre szinte kizárólag magyar illusztrátorok munkáiból állt össze, és nem kellett folyton külföldi példákat mint vágyott célt mutogatnia. 

Az ebédszünet után Lackfi János kétszeresen is polgárpukkasztó előadása következett az irodalomtanítás lehetőségeiről és hibáiról, Részeg elefántokat minden iskolába! címmel. A terem nagyobbik fele a nevetéstől pukkadozott, míg mások a méregtől. Bizony, nem kevesen csóválták titkon a fejüket (de azért csak ippenhogy, amolyan alig-észrevehető módon, mert 1, Lackfi ma sztár, nem lehet nem szeretni, 2, a többség feltűnően remekül szórakozott). 

A kiváltó ok leginkább klasszikusaink erősen korszerű elemzése volt, amely a serdülőkorúakban minden bizonnyal nagyobb visszhangra talál, mint a szenttehénre szegett tekintetű versértelmezés, de ezt a magyartanárok még mindig nem szeretnék észrevenni. S bár több poén és történet már finoman szólva sem hatott az újdonság erejével, azért az egy percig sem kétséges, hogy Lackfi nem csak íróként és költőként nagy volumenű, hanem előadóként is.

Még hahotáktól zengett a terem, amikor az asztal köré a gyermekkönyvtárosok képviselői ültek le. Kucska Zsuzsa (FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtár, Budapest) Dienes Évát (FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár, Budapest) és Oláh Rozáliát (Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára, Zalaegerszeg) kérdezte.

A résztvevőknek köszönhetően most beleláthattunk az anyagi lehetőségeikbe is: ők, a még viszonylag sok támogatásból működő könyvtárak sem tudják megvenni a jó könyvek nagy részét, nem hogy sok, de még egy példányban sem. S miközben folyamatosan törekednek a színvonal növelésére, egyszerűen nem tehetik meg, hogy lemondjanak a Disney-sorozatokról, mert komoly olvasói réteget veszítenének el. 

Miután minden résztvevő elmondta, mióta és milyen formában foglalkozik a gyermekirodalommal, megosztották egymással és a hallgatósággal azt a szomorú tényt, hogy a tanító- és tanárképzésben milyen alacsony óraszámban tanítják a gyermekirodalmat (max. három féléven át, de a legsiralmasabb helyzetben éppen az ELTE van, ahol két félév alatt összesen egy előadás és egy szeminárium áll a hallgatók rendelkezésére, hogy elsajátítsák, megismerjék és megszeressék a gyermekirodalmat). Ennyi óra pedig teljességgel elégtelen arra, hogy a leendő pedagógusok elsajátítsák az olvasóvá nevelés módszereit, és megértsék annak megkerülhetetlenségét.

 

A sok kesernyés, ám azért optimizmusából nem vesztett beszélgetésnek szinte mesébe illő befejezése volt: a sanyarú anyagi helyzet megismerése a közönség soraiban ülő gyermekkönyvkiadókat arra sarkallta, hogy jelentős kedvezményeket ajánljanak fel az oktatási és nevelési intézmények számára könyveik megvásárlásához. Ez a felajánlás pedig most közhírré tétetik, a részletekkel az intézmények keressék a www.mgyke.hu oldalt, illetve az esetleges nagyobb kedvezményekért közvetlenül a kiadókat.