Az állandó művészkörrel rendelkező Várfok Galéria a tőle megszokott nevekkel, de újult külsővel és utcaszámmal várja művészbarát érdeklődőit. Azt gondoltam, valahol úgyis bukik majd a dolog, mert vagy a felújított kiállítótér vált túlságosan nemzetközivé, vagy a kiállított munkák viselkednek benne dekorációs festményként. Néhány sokat ígérő és költséges múzeumlátogatáson ért csalódás után érzi úgy az ember, hogy egy pénztárcakímélő magángalériának az ingyenesen megtekinthető tárlatára érve még az útiköltsége árát is visszasírja. Azonban itt már a galéria nagyon modern bejárata is szimpatikus észrevétlenséggel simul bele a régi épületrészbe, hogy már kívülről teret engedjen saját belső értékeinek; mely most Mulasics László művészetének szolgál közegül.

Az „újjászületett” Várfok Galéria tiszteletteljes meggondolásból nyitott ezzel a kiállítással, a művész halálának tizedik évfordulója alkalmából. Egy régi anyag, az új épülettestben, gyászos színek a letisztult, gyapjúfehér falon. A színvilágában egységes tárlat egy technikában sokoldalú művészt sejtet, annak különös érzékenységéről tanúskodik. A gondosan összeválogatott munkák egy sajátos alkotói időszakot ölelnek fel, amely a ’80-as évek heves festészetét követően és egy késői színes korszakot megelőzően jellemezte az alkotó munkásságát, ez volt Mulasics legjellegzetesebb és legkiforrottabb korszaka. A ’90-es évek terméseként jött létre saját formanyelve, melyet mediatív hangvétel, vastag festékréteg, és a képi világát megváltoztató viaszfestés (enkausztika) követ. Az ókori művészetből ismert és újraértett technika tudatosabb irányba terelte korábbi gesztusfestését, hogy egy sokkal nemesebb, tisztább, inkább elméleti, mint érzelmi síkon mozgó gondolatvilágot hívjon elő. 

Néhány, az élet értelmét kereső elmélet szerint az emberiség butuló korszakában élünk, amikor a tökéletes gondolkodástól haladunk egy mindig tökéletlenebb gondolkodás felé. Ezen a szakaszon megkérdőjeleződik az igaz és megerősödik a hazugság. Amit ebből én személy szerint tapasztaltam, csak annyi, hogy az emberi gondolkodás általában körbejárja a dolgokat. Az egyszerűtől a bonyolult felé mozgok, és a csillapíthatatlan kíváncsiság miatt néha túlmegyek azon, ami lényeges. Ez az emberi tulajdonság hajt tovább engem is a megértés folyamatában, addig a pontig, amíg vissza nem érek a már általam értékelhetőbb és gondolataimban levezetett egyszerűséghez.

A tanulási időszakom alatt ezt a fajta – általam vélt és hitt – körfordulatot figyeltem meg a művészettörténetben, a matematikai levezetésekben, a végtelen összetételű kémiában és a fizikai törvényszerűségekben. Azt a fajta vélt és tapasztalt elgondolást, miszerint az értelem ma egy kevésbé értelmes irányba halad, nem látom át, mennyire igaz vagy hamis, de Mulasics művészete ezt a kérdést ismét előhozta bennem. A képein látható archaikus szimbólumokat és ősi alakzatokat – a sajtóanyaggal egyetértve – én is úgy éltem meg, mint amit körbevesz a viasz időtlen és meleg párássága. A viaszfelületbe applikált fa, üveg és vízzel megtöltött ólomcső még időtlenebbé, korban behatárolhatatlanabbá teszi ezeket a műveket. Az arannyal és ezüsttel kiegészített mélyszínek és a letisztult kompozíció egy elődeinkéhez hasonló, valóban értékálló művészet részeiként viselkednek a korban hamar letűnő, most még igazán korszerű, de az idő vasfogát és elvárásait megkerülni nem tudó épületben.

Mulasics László Zajok zátonyai című kiállítása  Várfok Galéria XO Termében tekinthető meg 2011. március 19-ig.