Tizenhárom kék-fehér-piros fesztivál után egyszer csak kifulladt a több éves hagyományokra visszatekintő Francia Filmnapok. Tavaly szomorúan vehette tudomásul a közönség, hogy a tavasz egyik legrangosabb filmfesztiválja lehúzta a rolót, persze erről csak néhány jól értesült cikk pletykált nyilvánosan, mert a Francia Filmnapok hivatalos weboldalán még mindig csak annyi olvasható, hogy 2010 (!) – ben elmarad az esemény. Kósza hírek szerint a támogatás hiánya, illetve a szervezők személyében történt változások sorvasztották el szépen-lassan a filmnapokat, na de nincs és értelme firtatni mindezt, és elszontyolodni sem érdemes, mert idén útjára indul az első Frankofón Filmnapok.



Reméljük, nem csak hiánypótló szerepet fog betölteni a jövőben ez a Francia Filmnapok nyomdokain elindult rendezvény, hanem sikerül frissíteni valamit elődje kimerült kreativitásán. Első ránézésre a programkínálat színesebb, hiszen nem csupán franciahon kultúrtermékeire koncentrál, hanem az olyan országok mozikínálatából is szemezget egy kicsit, amelyek valamilyen módon besorolhatóak a frankofónia terminus alá: Franciaországon kívül Belgium, Egyiptom, Marokkó, Románia, Svájc, Tunézia és Vietnám is képviselteti magát néhány alkotással. Az Uránia filmszínház, a Francia Intézet és az Örökmozgó termeiben kerül levetítésre a Frankofón Filmnapok törzsprogramja és a kiegészítő retrospektív mozidarabok, láthatóan hosszabb időintervallumot lefedve, mint annak idején a Francia Filmnapok.



A programsorozat mindjárt egy napfényes tengerparti komédiával, az Apró kis hazugságokkal (Les Petits mouchoirs) nyitja meg a frankofón filmek előtt az utat, amelyet Marion Cotillard színésznő és Guillaume Canet színész-rendező neve talán még csalogatóbbá tesz. Ha már húzónevekről van szó, természetesen Gérard Dépardieu sem maradhat ki egy valamire való francia zsánerből: kövér, együgyű zöldségesként tér vissza a Nem beszélek zöldségeket! (La tête en friche) című komédiában, Jean Becker hétköznapi meséjében. Azért Isabelle Huppert-t is szívesen nézzük, főleg akkor, ha különc alkatát és személyiségét kamatoztatja, mint a műsorra tűzött Copacabanaban, az anya-lánya konfliktust elemezgető filmdrámában.



A különc, sőt inkább abszurd modorban talán most leginkább a belgák viszik a pálmát az Iceberg (L’ Iceberg) című filmmel, de a francia Bertrand Blier rendező is főleg morbid oldalát csillogtatja meg a Jégkockakoccanásban (Le Bruit des Glaçons). A hóra és jégre gerjedő asszony sztorija és a rákos férfit felkereső, megtestesült betegség ironikus drámája a hétköznapi élettől való elrugaszkodás jegyében kerültek a programba, hogy színesítsék a mindennapok jókedvével vagy nyűglődéseivel telített történetek sorát. A belga program szerencsére fel is oldja az Iceberg okozta feszültséget egy vérpezsdítő, bolondosan önironikus táncfilmmel, de az őrült belga humor a Rumba fárasztó és változatlanul morbid poénjaiban sem kerüli el nézőjét. Bár hangulatában nem kötődik a Rumbához, de szintén a zenét helyezi középpontba a Benda Bilili! című kongói doku, ami után érdemes beülni a svájci Cleveland kontra Wall Streetre is, ha inkább a dokumentarista alkotásokat preferáljuk.



Keleti csemegeként kínálják magukat a francia kötődésű közel-keleti darabok, amiknek talán legígéretesebb egzotikumai az algír-tunéziai származású Hafsia Herzi főszereplésével készült generációs sorsdráma, a Titkok (Les secrets) és az egyiptomi média világára ablakot nyitó Mondj egy mesét, Seherezádé! (Femmes du Caire). Az arab kultúrát történelmi távlatba helyezi a csöppet sem közel-keleti kötődésű Max von Sydow közreműködésével forgatott Mogador szerelmesei (Les amants de Mogador), a fesztivál marokkói históriája. Szintén Marokkóból jött A Casablanca hadművelet (Opération Casablanca) című terrorista sztori, ami az akcióvígjáték műfaját csempészi be a fesztiválfilmek közé. Ha távolabb nézünk kelet felé, a hajdani Francia Indokína fennhatósága alatti tartományokból is előbányászhatunk érdekfeszítő alkotásokat, mint például a Frankofón Filmnapok távol-keleti posztháborús történetét, a vietnámi Ne égesd el! (Don’t Burn) című memoárt. Ugyan nem ennyire távoli vidékeken készült, de a kelet-közép európai régiót erősíti a szintén háborús tematikával előrukkoló Románia veterántörténete, a Kitüntetés (Medalia de onoare).



Nem véletlenül hagytam a végére A gyermekeim apja (Le père de mes enfants) címen futó Mia Hansen-Løve rendezést, hiszen az ízig-vérig francia szenvedéstörténetnek némi magyar vonatkozást ad az a tény, hogy a forgatókönyv alapját Tarr Béla producere, Humbert Balsan váratlan öngyilkossága ihlette. Nem igazán magyar áthallás, nem magyar a tragikus sztori sem, de legalább megemlíthetjük a film kapcsán a francia körökben is népszerű Tarr Bélát.

Ami a fesztivál egészét illeti, egyelőre bíznék a Francia Filmnapokéhoz hasonló sikerben, amihez azért persze még kell egy kicsit ötletelni a program letisztázásán, a filmek bemutatását kísérő eseményeken és az egységes arculat kialakításán. Adieu, Francia Filmnapok…Bienvenue, Frankofón Filmnapok…

Részletek francia nyelven itt:
 http://www.inst-france.hu/spip.php?rubrique92

Részletek magyar nyelven itt:
http://www.inst-france.hu/spip.php?article461&lang=hu

A filmek rendszerint francia nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással láthatóak.