Mi is az az ARANYVACKOR?

A 2007-ben a Pagony Kiadó által alapított és kétévente megrendezésre kerülő Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan professzionális meseírók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető. Az Aranyvackor rendezését 2010-ben vette át a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése.

A zsűri tagjai:
Kovács Eszter, szerkesztő, Pozsonyi Pagony kiadó vezetője
Paulovkin Boglárka, grafikus, illusztrátor
Pompor Zoltán, gyermekirodalom-szakértő
Szegedi Katalin, grafikus, illusztrátor
Tóth Krisztina, költő
A zsűri elnöke: M. Tóth Géza, animátor, filmrendező

A győztes terv az alkotókkal

1. helyezettek

2. helyezett

3. helyezettek

A zsűri

Schall Eszter, a Betűtészta különdíjasa

Somhegyi Béla, a Kedd Stúdió különdíjasa

Gimesi Dóra, a Meseutca különdíjasa

A meserészleteket Scherer Péter előadásában hallhattuk

A közönség

A PRAE.HU különdíjának átadáása

Simonyi Cecília, a PRAE.HU különdíjasa

Molnár Krisztina Rita, a PRAE.HU különdíjasa

A zsűri ismét

A kiállítás

S a kiállítás nézői

 

 

Fontosnak tartják, hogy a gyerekeket közvetlenül is megszólítsák, közelebbi kapcsolatba hozzák őket a kortárs gyerekirodalommal, s bevonják őket a „könyves folyamatokba”. Ez az elképzelés hívta életre a Kisvackor pályázatot, melynek célja, hogy a felnőtteknek szóló Aranyvackor pályázat témájában gyerekek csoportosan (minimum 5 fő, vezető tanár vagy könyvtáros pedagógus irányításával) alkothassanak könyvet vagy papírszínházat. A legjobban sikerült alkotásokat a helyszínen bemutatják, ezáltal megismerhetővé válnak, a jelenlévőknek lehetőségük nyílik a különböző szemléletmódok megismerésére, feldolgozására.

 

Az Aranyvackor független, 6 tagú zsűrijének ítélete 2011-ben a következő volt: 

1. helyezett: Mandl Péter - Kismarty-Lechner Zita: Sári és Nemszemétke (díja 150 000 Ft)


2. helyezett: Molnár Olga: Pont Görbe Egyenes (díja 100 000 Ft)


3. helyezett: G. Szász Ilona - Gyöngyösi Adrienn: Cókmók (50 000 Ft)
  

Kiadói díjak:

Aula.info: Maros Krisztina: A Zöldsün illusztrációjáért
Cerkabella Kiadó: Mandl Péter - Kismarty-Lechner Zita: Sári és Nemszemétke, egész pályamunka
Cerkabella Kiadó: Várszegi Adél - Máray Mariann: Raptormese (egész pályamunka)
Ceruza Kiadó: Kiss Ottó - Kárpáti Tibor: Liliputi trónkövetelők (egész pályamunka)
Csimota Kiadó: Molnár Olga: Pont Görbe Egyenes
General Press: G. Szász Ilona - Gyöngyösi Adrienn: Cókmók (egész pályamunka)
General Press: Bátky András - Takács Mari: Morci (egész pályamunka)
Naphegy Kiadó: Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje című mese
Pagony Kiadó: Varga Zsófi - Varga Máté: A Ludovik (egész pályamunka)
Scolar: Kertész Edina - Horváth Mónika: A csodás átváltoztató süti (egész pályamunka)
Scolar: Simon Réka Zsuzsanna - Kovács Katalin: A hajóláda
(egész pályamunka)
Vivandra: Bodonyi Panni - Vajda Éva: Dinesh v. Anup és a csodálatos tűzhely (egész pályamunka)

Nem kiadói különdíjak:

Betűtészta könyvesbolt: Schall Eszter mindkét beadott illusztrációja
Csodaceruza folyóirat: Vajda Éva - Nagy Diána: Fecskekönyv (egész pályamunka)
Csodaceruza folyóirat: Bodonyi Panni - Vajda Éva: Anup és a csodálatos tűzhely (egész pályamunka)
Diafilmgyártó: Kelemen Ágnes: Vaskakas vagy amit akartok
Egyszervolt.hu: Szathmáry István: Természet kis képeskönyve
Kedd Stúdió: Somhegyi Béla: A kilincs és a macska
Litera.hu: Menyhért Anna - Balogh Andrea: Vándorlány és az elvarázsolt kisváros (egész pályamunka)
Meseutca.hu: Gimesi Dóra: A Macskaherceg kilencedik élete (szöveg)
Petőfi Irodalmi Múzeum: Halász Margit: Kökény Bandi Északon (szöveg)
PRAE.HU: Molnár Krisztina Rita - Simonyi Cecília: Maléna kertje (egész pályamunka)

Az idei téma az ÁTVÁLTOZÁS volt, melyre 260 pályamunka érkezett be. A zsűri 50-et válogatott be kiállításra, melynek a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthon február 24-től.

Az alább közzétett interjút Edinger Katalin, a Kisvackor pályázat háziasszonya készítette az Aranyvackor zsűrijével.

Az izgatott várakozás pillanataiban megkérdeztük az Aranyvackor zsűrijének tagjait arról, hogyan látják ők ezt az idei, immáron harmadik pályázatot, a beérkezett pályaműveket, a mai magyar gyerekirodalmat. Válaszaikból sok érdekes dolgot megtudhatunk.

A válaszadók:

Kovács Eszter, szerkesztő, Pozsonyi Pagony

Paulovkin Boglárka, grafikus, illusztrátor

Pompor Zoltán, gyermekirodalom szakértő

Szegedi Katalin, grafikus, illusztrátor

Összevetve a korábbi 2 Vackorral mik a különbségek és mik a hasonlóságok?

 

Kovács Eszter: Úgy érzem, mostanra jobban beivódott a köztudatba, hogy miről is szól ez az egész – pl. most már mindenki tudja, hogy ez egy profiknak szóló pályázat, nem amatőr rajzverseny, és nem is gyerekrajz-verseny. Ennek eredményeként egyre több és egyre több minőségi pályamunka érkezik, sőt, vannak visszatérő vackoros szerzőink is.

 

Paulovkin Boglárka: A jelentkezők egyre komolyabban vették a kihívást: az elmúlt évek alatt sikerült elmélyíteni a köztudatban, hogy gyerekkönyvek készítése mind írói, mind illusztrátori, sőt könyvtervezői munkaként is egy komoly szakmai tudást, tehetséget igénylő feladat, nem pedig afféle műkedvelő tevékenység. A pályamunkák ennek megfelelően egyre komolyabb színvonalúak. Az is igaz, hogy nagyon sok tehetséges, jól mesélő, kreatív szülő van, akik szuper meséket készítenek! Mi elsősorban a professzionális szintű teljesítményt díjazzuk és mutatjuk meg a pályázat kapcsán, de nagyon örülünk a fenti ténynek is. Minden évben van egy-egy olyan pályamunka, ami érdekes kérdést feszeget: idén például érkezett egy olyan illusztrált történet, ami a siketséggel, a siket gyermekek mindennapjaival foglalkozik. A második fordulóba ugyan nem jutott be, de mindannyian nagyon értékeltük az édesanya hozzáállását, munkáját. Talán segíthetünk abban, hogy egy megfelelő formában szélesebb közönségnek is okulására szolgáljon.

 

Amikor alapítottátok a díjat mi motivált benneteket? Abba az irányba indult-e a díj vagy a maga útját járja?

 

Kovács Eszter: Azt szerettük volna, ha a szerzők (értve ezalatt az írókat és illusztrátorokat is) lehetőséget kapnának, hogy megmutassák magukat a kiadóknak – hiszen tudjuk, nem könnyű, pláne kezdőként, a kiadók közelébe férkőzni, ugyanakkor lehetőség a kiadóknak is, hogy új illusztrátorokat, írókat találjanak. Minden úgy történt, ahogy reméltük – sok szerző az aranyvackornak köszönheti az indulását, sok kiadó az aranyvackornak köszönheti bizonyos szerzőket.

 

Paulovkin Boglárka: Egyfajta szellemi pezsgést szerettünk volna hozni a gyerekkönyvkiadásba, megmutatni minél több, magas minőségű, eltérő világú szöveget – illusztrációt, amelynek lenne keresnivalója gyerekszobák polcain. Célunk volt, hogy a gyerekkönyvek témaválasztása nyitottabbá váljon, mai, modern kérdések, élethelyzetek szerepelhessenek, mai irodalmi és vizuális nyelven megfogalmazva. Értékeket szerettünk volna megmutatni, amelyek talán más módon nem juthattak volna nyilvánosságra, valamint inspirálni szerettük volna mind az alkotókat, mind a kiadókat – ürügyet teremteni az alkotásra, alkalmat adni valami új születéséhez. Én úgy látom, hogy működik! Mindemellett kicsit önálló életet is kezdett ez a verseny – az alkotók és a kiadók is számolnak vele, komolyan veszik.

 

Hány nevező volt eddig a három Aranyvackor pályázaton? Hány mű került kiállításra? Hány pályaműből született azóta könyv?

 

Kovács Eszter: Az elsőn talán kevesebben, de nem kevesen! 2009-ben és 2011-ben viszont több mint 250 pályázónk volt. Ebből körülbelül 50-60 kerül kiállításra.

 

Konkrét megvalósult könyvek többek között:

Nádori Lídia – Kun Fruzsina: Sárkány a lépcsőházban

Finy Petra: Lámpalány meséi

Szijj Ferenc – Ménes Ágnes: Zöldség Anna és a beszélő póniló

Szakács Eszter: Villámhajigáló diabáz

Kasza Julianna: Április és az úttekerők

Bátky András – Gyöngyösi Adrienn. Pipogya, a budapesti medve

Máté Angi – Szulyovszky Sarolta. Volt egyszer egy

Kőszeghy Csilla: Bumburi a városban

G. Szász Ilona: A mindentvarró tű

De pl a Pagony Agócs Íriszt is aranyvackoros szerzőjének tartja, mert ott figyeltünk fel rá először – noha nem konkrétan azt a könyvtervét valósítottuk meg, de egyik legfontosabb szerzőnk, azóta is

 

Paulovkin Boglárka: Húúúú.....nehéz erre kapásból válaszolni! Az idei és az eddigi Aranyvackorokról készült egy katalógus, ennek az elején felsoroltuk a megvalósult könyveket. Idén majdnem 300 pályamunka volt, de az előzőek?! Az biztos, hogy végignézni, elolvasni, átválogatni: óriási munka volt mindhárom alkalommal!

 

Kik pályáznak? Milyen visszajelzéseket kaptok a pályázóktól?

Kovács Eszter: az ideális pályázó szerintem olyan író vagy illusztrátor, aki profi, ezt tanulta, ha nem is tanulta, komoly szándéka, hogy ezzel szeretne foglalkozni, de még nem volt lehetősége megmutatni magát, nincs benne a szakmai köztudatban. Sok ilyen pályázónk van – de vannak olyanok is, akik befutott profik, és talán nem lenne szükségük itt megmutatni magukat – és persze vannak olyanok is, akik nagyon szeretnének profik lenni, de nem azok (de ezzel semmi baj nincsen, amúgy).

 

Paulovkin Boglárka: Pályáznak teljesen amatőrök is, de egyre kevesebben. Ahogyan az előbb mondtam, sok kreatív anyuka, de olykor apukák is. Mégis inkább olyanok, akik valamilyen szinten vagy gyerekekkel, vagy az írással, vagy a képalkotással foglalkoznak amúgy is. Természetesen nagyon sokan megbántódnak, amikor nem jutnak tovább, és minden évben vannak feszültségek a kiállítás-bemutatás körül is, ez idén sem lesz másképp, bárhogy igyekszünk, hogy ne legyen sem félreértés, se "baki" a részünkről ezzel kapcsolatban. Hál' istennek ebből van kevesebb. Inkább azt érezzük, hogy a szakma megszerette ezt a versenyt, komolyan készül rá és bánja, amikor nem jut ideje, hogy részt vegyen rajta. Ez nagyon-nagyon jó érzés, mint ahogy az s, amikor x vagy y éppen "nekünk" készít el valami csodálatosat!! Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hányan kerültek rivaldafénybe a Vackor által, akik azóta is nagyszerű gyerekkönyveket készítenek. A kiadók pedig tényleg szívesen válogatnak a felhalmozott második fordulós anyagokból.

  

Hány oldalt kellett elolvasnotok?

 

Pompor Zoltán: Ha jól emlékszem 260 körüli pályamű volt, a megengedett terjedelem pedig 9 oldal volt, azaz több, mint 2000 oldalt kellett volna elolvasni. Azért csak kellett volna, mert egy szövegről azért néhány bekezdés után kiderül, hogy jó vagy rossz, és ilyenkor az ember nem kínozza magát. De végeredményben így is elég sokat kellett olvasni. Örültem, hogy Krisztával (Tóth Krisztina) dolgozhattam együtt, mert voltak olyan pályázatok, amelyek fölött elsiklott a figyelmem, de az ő bíztatására újra olvastam és nem bántam meg.

 

Volt-e meghökkentő, érdekes vagy nagyon "új" hangú pályamű?

 

Pompor Zoltán: Nagyon új hangú pályamű nem volt, érdekes és meghökkentő inkább. Tapasztalatom, hogy nagyon jók vagyunk már képeskönyvben, kiváló illusztrátorok dolgoznak megszokottan magas színvonalon, ehhez a képi világhoz sok ügyes történet is kapcsolódott. A mesélők igyekeztek beleélni magukat a gyermekek világába, gyermekszemmel körbenézni – ez hol sikerült, hol nem. Nagyon sok szép olvasmány született, de csak ritkán találkoztam olyannal, amelyik olyan szórakoztató lett volna, hogy újra meg újra elővegyem. Keveset nevettem, többet bosszankodtam a pályaműveken. Fordítva jobb lett volna. És nagyon hiányoztak az ifjúsági regény-tervek, fejezetek. Örültem, ha ilyenbe botlottam.

 

Nem jeligés, hanem névvel azonosított pályázatok ezek. Ez mennyiben befolyásolja az embert? Lehet a személyes ismeretségtől, elvárásoktól elvonatkoztatni?

 

Pompor Zoltán: Persze, hogy nem lehet. De a zsűri dolga nem az, hogy a személyt, hanem, hogy a munkát nézze. Így aztán lett olyan is, hogy személy szerint nagyon szeretünk, becsülünk valakit, de a mostani produkciója nem ütötte meg a mércét.

 

A gyerekirodalom hangja mindig más, mint a felnőtteké, hiszen a közönség igénye is nagyon más és ehhez nem tud minden íróember alkalmazkodni. A mai magyar gyerekkönyveket kik írják? Vagy kiknek kellene írniuk a gyerekeknek szóló könyveket, meséket, regényeket?

 

Szerintem nincs ilyen, hogy kiknek kellene írniuk gyerekeknek szóló könyveket. Sokkal fontosabb, hogy aki gyerekkönyv írásába kezd, az ismerje és tisztelje a gyermeket és az irodalmat, a nyelvet egyaránt. Bármelyik elem hiányzik, nem születhet igazán jó történet. Ez különösen igaz a versnél: legtöbben azt gondoljuk, hogy tudunk verset írni – a pályázat is bizonyította, hogy a versíráshoz talán még több tálentum kell, mint a meséléshez.

 

 

Hány rajzot kellett végignézned?

 

Szegedi Katalin: Matekból sose voltam jó, de ha jól számoltam, 266 közös pályamű érkezett (írók és illusztrátorok közös munkája), és minden pályázathoz átlagosan készült kb öt rajz, az annyi mint kb 1330 rajz. (Elsőre ezt is rosszul szoroztam össze, szóval számokról inkább kérdezz mást, mindenesetre sokat.)

 

Volt-e meghökkentő, érdekes vagy nagyon "új" kezű pályamű?

 

Szegedi Katalin: Volt bizony, bár nem sok, az első helyezettként díjazott pályamű éppenséggel kifejezetten meghökkentő, érdekes, újszerű alkotás, de volt még egy pár érdekes megközelítés. Rengeteg korrekt módon megalkotott, szép munkát láttunk (és persze rengeteg olyat is, ami nem…),nagy általánosságban azonban túl sok meglepetéssel, katartikus élménnyel nem találkoztunk.

 

Mennyire befolyásol a szubjektív ítéleted és mennyire a szakmaiság?

 

Szegedi Katalin: Elsősorban szigorúan szakmai alapon döntök, a pályázó tudását igyekszem fölmérni. Bár kétségtelenül szubjektív műfajról beszélünk, ahol nyilván nem lehet száz százalékosan tárgyilagosan értékelni, de igenis vannak objektív mércével megítélhető alap követelmények, amelyeket figyelembe kell venni.

Olykor valóban nehéz megőrizni ezt a tárgyilagosságot, és nehéz dönteni. Tegyük fel, hogy két különböző stílusú és tudásszintű alkotás közül kell választani. Az egyiknek esetleg jobban tetszene a stílusa, de látható tudásbeli hiányosságai vannak. A mérleg másik serpenyőjében lévő alkotás pedig első ránézésre hidegen hagy ugyan, viszont látszik rajta a magas szintű tudás. Ilyen esetekben én mindig félreteszem a saját ízlésemet, és a profibb alkotást választom, mert úgy érzem, azért kértek fel szakmai zsűrit, hogy a szaktudást értékeljük, ne pedig a személyes ízlésünket helyezzük előtérbe. Amikor azonban két egyforma tudásszintű munkát kell mérlegelni, akkor persze már működésbe léphetnek az emóciók is, és azt választom, amelyik jobban megérint.

 

Átmentesz a tapasztalatokból később a saját munkáidba valamit?

 

Szegedi Katalin: Én igazából most először vettem részt ilyen komoly zsűri-munkában, nagyon érdekes, és olykor nagyon meglepetésszerű tapasztalatokkal találkoztam az értékelés során. Ha például tanár lennék, akkor nagyon is tudnék ezzel mit kezdeni, tanulságos lehet, hogy hol tapasztalható hiány, hol lehetne még csiszolni általában a képzésen, illetve az egyes ember saját tudásán. Gyakorló illusztrátorként azonban nekem ez inkább egy kitérő kaland volt, amit nagyon élveztem, mert érdekelnek az új tehetségek. A saját munkámba azonban ezeket a tapasztalatokat én nem tudom közvetlenül átemelni.

 

Bolognához képest hol vagyunk a gyerekirodalmi illusztrációk térképén?

 

Szegedi Katalin: Az utóbbi pár évben olyan robbanásszerű változás következett be a hazai illusztráció fejlődésében, hogy bátran állítom, a magyar illusztrációnak nagyon is helye van a rangos bolognai illusztrációk között. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy évről évre beválogatnak magyar pályázókat is a bolognai kiállításra. Ha pedig összehasonlítjuk a nyugat-európai kiadók által kiadott könyveket és a hazai kiadványokat, örömmel állapítható meg, hogy ma már ugyanolyan színvonalas munkák kerülnek ki a hazai kiadók műhelyeiből is, talán számszerűen még kicsit kevesebb, de egyre javul ez az arány. Rajta vagyunk a “térképen”.