Lehet ezt így is. Amikor a nagy öregek újjáalakulási lázban égnek és egy évtized alatt minimum kétszer vesznek, majd állnak újra össze és évente adnak búcsúkoncertet, Hobo úgy döntött, pontot tesz egy 33 éves karrier végére. Pedig nem lett volna muszáj. Hiába tapossák a hatodik X-üket a zenekar tagjai, nagy részükön nem érződik a kor. A profizmust leszámítva, persze.

Szomorúságra pedig senkinek nem volt oka. Hiszen a HBB még mindig létezik, csak más formákban. A búcsúkoncert pedig többek között attól volt jó, hogy a tagok többsége saját arcát is megmutathatta, miközben a kb. 12 ezres rajongósereg egy velős best of programot kapott. Epikus koncert volt, amibe mindent beleszőttek, ami egy méltóságteljes búcsúzáshoz szükséges. Többek között a csúcspontokat – akadt belőlük bőven.

A látvány nem volt köztük. Az ugyanis egyszerű volt, és egyáltalán nem nagyszerű – hogy ne vonja el a figyelmet a blues mesékről. Egy szimpla kivetítő, rajta a HBB inspirációi, a zenetörténelem nagyjai (a Beatlestől kezdve Hendrixen át egészen - igen - Baksa-Soós Jánosig) sorjáztak, majd az irodalmi példaképek, József Attilával az élen. Persze néhol a fityiszt mutató HBB-kéz is beköszönt, mondjuk Torgyán bácsi képében, és alkalomadtán Hobo a konferanszién kívül is szórakoztatta a közönséget.

A búcsúperformansz kerek 3 órán keresztül zajlott (egyesek szerint a pénteki nap inkább amolyan főpróba volt), így aztán minden részletet recitálni talán nem is érdemes; maradok hát a személyes csúcspontoknál, legyenek azok katartikusak, elmélázók, hosszúak-rövidek, dalok-versek…

Az első: Hobo rekedtes baritonja, ami persze nem túl eredeti gondolat, de mégis – a 80-as években, amikor Bill volt a Hang, Hobo pedig az előadóművész, ahhoz képest 2011-ben sajnos változott a felállás. Billnek túl jó hangja volt, hogy ne járjon el felette az idő. És ezt nem a tiszteletlenség, hanem az aggódás mondatja. Még 2009-es, Sportarénás lemezbemutató koncertjéhez képest is gyengébben teljesített – a hangok rövidebbek, a szöveg összemosódik.

Sebaj, a hangszín még a régi, és nélküle nem lehetne elképzelni bizonyos dalokat (bár a Bolondvadászaton mégis sikerült). Hobo orgánuma viszont ugyanolyan, mint régen, abból a szűk hangtartományból nem lehet veszteni – viszont nehéz lenne elképzelni ma már őt fiatalon. Jól áll neki a kor, az ősz haj és a bölccsé vált hang, még ha az az örök bolondé is. És ez most főszerepet kapott: nem csak a rock ’n rollos blues nótákban, hanem a dalok között meg alatt, hiszen Hobo „szólóestjeiből” is kaptunk ízelítőt.

Volt itt József Attila-dal, no meg Pilinszky-szavalás, és a Zöld sárga sem maradhatott ki. Az intellektuális poénkodások, a gyerekes beszólások, az egyéni mozgáskoordináció, a csíkos póló, a bohócorr dobálás mind a régi szép időket idézték. Akarva-akaratlanul, a Szabadíts fel c. szám viszont az újakat. A nemrég Madarász Gáborral közösen jegyzett Circus Hungaricus c. szólólemezének zenei és hangzásvilágára utalt, fémes ízekkel, hatalmas gitártémával, korrektül megdörrenő hangzással, amire az egész estén nem lehetett panasz.
 

A második: a Bill-blokk. Szigorúan időrendi sorrendben. A HBB legnagyobb rock slágerei így vagy úgy, de többnyire Billhez kötődnek – és nagyrészüket egymás után, a koncert első harmadában énekelte fel Bill kapitány. Hobo levonult, átadta a terepet kollégájának, aki – ha nem is úgy, mint régen, de – lenyomta a mocskos blues himnuszokat: a Hosszúlábú asszony megunhatatlan, húzós tempóitól kezdve a Tetovált lány mélabús, síró melódiáiig.

A harmadik: a Vadászat. 1984-ben is korszakalkotó volt, ma még mindig előremutató, még ha a 2008-as Bolondvadászatnak vannak is vitatható pontjai. Viszont a klasszikus, rockos HBB-opusok mellett még mindig ezek szolgáltatják a legnagyobb katarzist. Nem a túl sokat játszott Hajtók dala, hanem a kicsit funkysan előadott Mesél az erdő, a Fut a nyúl a mezőn, vagy éppen A fattyú reménytelen szerelme.

Az élő verziók egyébként érdekes hibridek voltak, egyrészt a 2008-as új verziók („most hogy Európában vagyunk, fuck you”), mégis az eredeti lemezhez hűen, Billel karöltve adták elő Hoboék az állatmeséket. Ha pedig már csúcspont, akkor Orgia, zenei és szavalás, majd’ 10 percben. Utána zúztak a Szabadíts fellel…

Hobo Blues Band: Szabadíts fel

A negyedik: a „csendes-ülős” blokk. Tátrai Tibor villanthatta meg tudását, azok után, hogy a Hosszúlábú asszonyban Billel nyomott „improvizatív dialógust”. A mostanában a jazz-rock felé kacsintgató zenész vezetésével „akusztikus bluest” adott elő a HBB, amiben Madarász Gábor volt az elsőszámú partnere, no meg Hobo.

Ide is került egy főhajtás, méghozzá Cseh Tamás előtt, akinek emlékére a Balladás barátaimat játszották el. Szerencsére a közönség is vette a lapot, és nem füttyögték szét az intimebb dallamokat, pedig – nem is a szép számmal jelen lévő fiatalok, hanem – a középső korosztály néhány tagja már a kezdésre is igencsak kapatosra alapozta magát.

De vissza a zenére: Igaz ami igaz, néhol mintha ezen a blokkon kívül is „elmélkedősebben”, szellősebben játszottak volna néhány dalt, de ez nem vált kárukra, az olyan nyers rock és roll alapvetések, mint a Kopaszkutya, a Johnny B. Goode vagy a Gazember helyre tette a dinamika mérlegét.

Az ötödik: a koncert felépítése – nem tudom, ki szerkesztette össze a műsort, de egy kalapemelést megérdemel. Nem csak azért, mert több zenész kapott „szólóblokkot”, ahol – csakúgy, mint szólózenekarában – megmutathatta saját arcát, hanem mert a 180 perces műsorban nem akadt üresjárat, amit még ekkora életművel és ennyi „slágerrel” is nehéz kivitelezni.

Nem volt dal, amit „lecseréltem volna”, amiben nyilván nagy szerepet játszott, hogy a zenekar főként a korai időkre fókuszált, a tökéletes első lemezre, és olyan ritkábban hallható dalokra, mint az Operett vagy a Ki vagyok én? A koncert maga is olyan sokszínű és eklektikus volt, mint a Vadászat, amely könnyedén táncol át népzenéből tempós rock ’n rollba, szavalásokba vagy keserédes blues muzsikába.

Szívfájdítónak álljon hát itt A hetedik, a számok listája, amelyek elhangzottak ezen az estén:
 

Rohadt rock and roll / Mindenki sztár / Moszkva tér blues / Operett / Közép-Európai Hobo Blues / Dőlnek a szobrok / Ki vagyok én? / Országút blues / Hosszú lábú asszony / Tetovált lány / 3:20-as blues / Édes otthon / Enyém, tiéd, miénk / Mata Hari / Oly sokáig voltunk lenn / Mesél az erdő / Zöld sárga / A hitetlenek dala / Balladás barátaim / Nem én kiáltok / Nem hallod, üvöltök / A bolond levele a kisfiúnak / A fattyú reménytelen szerelme / Hajtók dala / A vadászok bevonulása / Fut a nyúl a mezőn / Négysoros (Pilinszky) / Orgia / Szabadíts fel / Kőbánya blues / Jaj, de jó a habos sütemény / Torta / Kopaszkutya / Tiszta szívvel / Hetedik / 45-ös blues / Közép-Európai Hobo Blues II. /// Hey Joe / Gazember / Bye, Bye, Johnny / Johnny B. Goode

Fotók: Wera